Romok, templomok, kastélyok

Benyovszky-kápolna

 

 

2026. 08. 25.  kedd              Kicsit korán indultam, mert így adta jól ki a napot a közlekedés. Nem sokkal 5 óra után a vonaton ültem, s negyed kilenckor már Pusztahencsen gyalogosan vágtam neki a mai utamnak. Track 

A Gőzsy-kastély a cicával

Jó minőségű aszfalton sétáltam déli irányba, majd letértem a Gőzsy-kastély felé. Szemmel láthatóan lakott az épület, s ha más nem is győzött volna meg, az ablakban üldögélő cica minden kétségemet eloszlatta. Így a nyitott kapun már nem mentem beljebb, hisz innen is szépen lehetett látni, amiért jöttem. Csináltam néhány fényképet, kicsit élveztem ennek a lakott gazdaságnak a kisugárzását, majd visszatérve az útra, folytattam a gyaloglást.   

 

Innen már földút vezetett tovább, amit nem is bántam, csupán a sok, arcomba repülő pókháló volt zavaró. Felsőtengelichez közelítve megjelentek az üdülő (vagy lakó) házak, majd kiértem a busz fordulóba.

Szerencsére, a közelben álló Gindly-Benyovszky-kastély, eddigi aggodalmam ellenére teljesen jól látható volt, nem zavarta semmilyen sövény a rálátást. Örömteli módon, éppen dolgoztak rajta, (fel volt állványozva) és mondhatom, már egészen lakható állapotban van. Szerintem laknak is benne, mert egy kisfiú a kismotorjával, a legtermészetesebb módon jött ki-be a kapuján. A kert is úgy nézett ki, mint amit rendszeresen használnak. Öröm volt látni, hogy nem minden értékünk pusztul el!   

A Gindly-Benyovszky-kastély

Megindultam a kerítés mellett, s megrökönyödve fedeztem fel egy „hihetetlen szépségű” szocialista realista szoborcsoportot. Borzalmasan nem illik a környezetbe, de úgy tűnik, tisztességből eltűrik. Végül is, ez is a múltunk része…

A "szépséges" szoborcsoport

Eötvös József gondolatai

Aztán a kert hátulján megtaláltam az ellenpontot: egy régi kapu társaságában áll egy öreg szökőkút, mellyen Eötvös József gondolatai olvashatók. …azért van némi különbség! (A szobrot nem találtam, lehet, hogy azt is éppen felújítják?)

Kellemes ösvényen vezet tovább az út, ahol egy táblán lehet olvasni a „ZÖLDÚT A KÚRIÁK MENTÉN” nevű mozgalomról. (https://tengelic.hu/zoldut-a-kuriak-menten/) Sok szépséget kínál!

A 2024-es vihar eredménye

Váratlanul egy „tarra vágott” területre értem, s távolban feltűnt a Benyovszky-kápolna. Le is esett a tantusz, hogy a 2024-es vihar eredményét látom. Jó, hogy a kápolnát megkímélte a pusztítás!

A Benyovszky-kápolna

A sok parlagi növény miatt, csak toronyiránt jutottam a kápolnához, ahol a csoda fogadott. A 2014-ben felújított kápolna, igazi dísze az erdőnek: már megjelenésében is elvarázsolt, pláne, miután elolvastam a környéken mindenhol megtalálható tájékoztató táblát. 1913-ban gróf Benyovszky Rezső a kisfiával, Emánuellel a parkban sétált, s amikor a gróf rövid időre magára hagyta a gyereket, az egy játék pisztollyal halálra sebezte magát. Ez a kápolna a fia és a gróf nyughelyéül szolgál.

Még felmentem a közeli dombon található Gindly-emlékoszlophoz is, mely a gróf felesége családjának állít emléket, majd egy hosszabb kutyagolásba kezdtem.    

A tábla és a horgászszék esete

Útközben az egyik Zöldút jelzőtábla tövében egy horgászszéket találtam. Érdekes, hogy egészen meghatódtam ettől a „figyelmességtől”, bár gyanítom, hogy csupán véletlenül maradt itt. Aztán elértem a Csapó-kastély hátsó kapuját, hátha be lehet menni, de nem lehetett.

A Csapó-kastély hátsó, zárt kapuja

Mivel így egy zsákutcába kerültem, a kerítés melletti úttalan úton kellett átmenni a párhuzamos, már ismét járható útra. (A Zöldút mozgalom is ezt teszi.) Bár örömteli, hogy ismét odafigyelnek a kastély sorsára, ezzel sajnos megszűnik a szabad bejárási lehetőség…  ez van!

Alaposan körbejártam kívülről a parkot, de csupán egy pontról sikerült felfedeznem a kastélykápolna tornyát.

Így, megkerülve a kastélykertet, viszont váratlanul rátaláltam a sírkertre, mely ugyan a kerítésen kívül van, de elkerülte volna a figyelmemet. Mindenben van valami jó is!  A kastélykápolna tornya

Csapó Dániel sírja

Kifejezetten szépen rendezett a sírkert, itt nyugszik sokadmagával a kastély leghíresebb tulajdonosa, Csapó Dániel is.

Még keresztülvágtam magam egy elég dzsindzsás területen, hátha találok egy jó rálátási pontot a kastélyra, de csupán a főkaputól sikerült egy pici részletét felfedezni. Közben megzavartam néhány szürke gémet, akik látványosan távoztak a közeli nádassal telenőtt tóról. Szóval unalomról nem volt szó!

(Azóta találtam egy látogatási időpontot! Na, majd meglátom, hogy elmegyek-e… 

2026. szeptember 19. szombat  15:00 - 17:00

https://oroksegnapok.gov.hu/seta/2716)

 

A főkapu

 Kiérve az országútra hosszabb aszfaltos gyaloglással jutottam Alsótengelicre, a ma szociális otthonként használt Gindly-Benyovszki-kúriához.  

Gindly-Benyovszki-kúria Alsótengelicen

Mivel a portás bizonytalan volt, hogy beengedhet-e, nem erőltettem a dolgot, a kapuból készítettem egy fényképet, s megköszöntem a lehetőséget. Elég kastélyt láttam már a mai napon, nem ezen fog múlni.

Mivel időm még bőven volt, letelepedtem inkább egy kereszt közeli padra, s megebédeltem. Ekkor vettem észre, hogy van itt egy emléktábla is, a régi iskola és pedagógusai emlékére. Nem sűrűn látni ilyen emléktáblát, pedig mennyi mindent köszönhetünk a tanárainknak!

Az ebédet követően választási lehetőség előtt álltam: vagy a 20 perc múlva érkező busszal elmehetek Szekszárdra, vagy további 4 km gyaloglással lesétálhatok a Tengelic vasúti megállóba. Mindkét esetben ugyan azt a vonatot érem el. Az utóbbit választottam, hisz túrázni jöttem, s egy óra múlva már a vasúti megállóban álltam.

Sajnos még ekkor is másfél órám volt a vonat érkezéséig, de elég jól eltelt az idő. A vonattal Sárbogárdig utaztam, majd onnan 20 perc késéssel, tovább haza. A Pusztaszabolcsi menetrendszerinti várakozás lerövidítésével a Camponához már teljesen pontosan érkeztünk meg.

Közel 18 km-t gyalogoltam ezen a napon, s a kicsit hűvösebb időnek köszönhetően egészen jól bírtam. Élményekben gazdag túrán vagyok túl. Köszönet érte!    

 

A vonatra várva