20.-21.-22.sz. túra Mátra-h.

Mátraverebély v.mh.-Szarvaskő v.áll.

2007. 04. 27. péntek Hosszú hétvége várt ránk május 1. kapcsán amit egy kicsit meg is toldottam. A szabadságom első pillanatában elindultam, mert a végére már esőt ígértek. Most, hogy néhány nappal később írom a beszámolót, borongós is az idő.

Csütörtökön mindent előkészítettem, így pénteken a munkát követően igyekeztem Hatvanba autóval, innen vonattal Mátraverebélyig. A vonat komoly késéssel indult. Egy pacák alig bírta kivárni, amíg elrakom a zsákomat az útból, aztán egy nő meg majdnem az ölembe ült. Amúgy is nagyon meleg lett a kocsiban, örültem, hogy végre leszállhattam. Bélyegeztem a már ismert fánál és nekiindultam a Mátrának. Szép délután volt, de valahogy nehezen hangolódtam rá most az útra.

Itt láttam egy táblát, amit valakinek emlékére állítottak, de a nevét nem lehetett elolvasni, mert barbárok összetörték. Igyekeztem volna haladni, hiszen komolyan esteledett, de az út erős emelkedésbe kezdett. Végre elértem a jobbról csatlakozó, -at innen már szintben hamar elértem az Ágasvári th.-at.

bejárathoz közeli egyszerű padnál. Két fiatal jött ki a bontott tetejű házból és a szomszédos padon gitározni kezdtek. Tőlük tudtam meg, hol lehet vizet venni. Többszöri invitálás után bementek vacsorázni, én meg a rét távolabbi végén erősödő sötétben felvertem a sátrat. Nagyon hangulatos, holdfényes éjszaka volt. Egész éjjel vaddisznók jöttek-mentek a sátor körül. Egyszer egy vélt (?), vagy valós suhogást követően malacvisítást hallottam, majd izgatott disznóröfögést. Lehet, hogy valamilyen ragadozó madár támadta meg a kismalacot?

* 7,4 km-t mentem ezen a napon.

2007. 04. 28. szombat Már korán talpon voltam, és hamar összecsomagoltam a dolgaimat. Indulás előtt még ismét leültem a ház közeli padra reggelizni, miközben megismerkedtem egy, a házban éjszakázó, szintén kéktúrát járó turista kollégával. Jót beszélgettünk: Ő is magában járja az utat, már nyugdíjas és nagyon élvezi így egyedül. A háziak is előkerültek közben, a tulaj számon kérte, hogy miért nem szóltam be az este érkezéskor, az asszony meg a köszönést követő mondatában közölte, hogy a sátorozás 500.-/fő/éj, és bement az általam ismert egyetlen bejáraton, az „idegeneknek belépni tilos” feliratún. Nem vitáztam, fogtam a pénzt és elindultam a nő után. Ekkor meg a tulaj kiabált, hogy mit keresek én ott, nem látom a feliratot, nekem nem is kell a pénzt befizetni, meg valami megélhetési bűnözést emlegetett…

Elegem lett, bekötöttem a zsákom és nekivágtam a -nek, fel a csúcsra. (Ekkor láttam csak, hogy közben kinyitották a hátsó, tegnap este még lelakatolt vasajtót, de már nem érdekelt.)

udvariasan fogadtak, itt kaptam bélyegzést. A vendéglő előtt találkoztam ismét az ágasvári kollégával, még szerencse, mert túlment volna a bélyegzőhelyen. A falut a úton hagytam el, mert meg akartam nézni a Három falu templomát.

eseménytelen séta után elértem a -t, ahol a Galyavár 837m csúcsához, és a közelében lévő kilátó sziklához lehet letérni. Megéri ez az oda-vissza 2km kitérő és a kb.100m szintkülönbség. A Cigány-kút teljesen használhatatlan volt, a várnál nagyszerűen látható a régi sánc vonulata, tovább pedig leereszkedve egy sziklás terepen, nagyon hangulatos táborhelyre és kilátóhoz érünk. A sziklánál egy tábla őrzi annak a fiatalnak az emlékét, aki itt vesztette életét.

A tisztáson ebédeltem, élvezve a hely vadregényes hangulatát. Visszatérve a -re nem sok kellett már, hogy elérjem Galyatető szélső üdülőházait. Elhaladtam a Magyar Sí Szövetség impozáns székelykapuja mellett,

Nagyon kedvesen, készségesen megtöltötték a két palackomat, így már 3.5 kg-mal súlyosabb zsákkal, vidáman indultam tovább. Pár perccel később, az utam során először pillantottam meg országunk legmagasabb, távoli csúcsát, a Kékestetőt. A rám váró hosszas ereszkedés kezdetén találkoztam egy fiatal, profi túrázó párral, akik mesélték, hogy az idősebb kolléga már előttem jár. Bizonyára a galyavári kitérő alatt került elém. Pár szót váltottunk, aztán belekezdtem az ereszkedésbe. Eleivel fenyvesben, aztán nyílt gerincen vezetett az út, szépen le lehetett látni a Csór-réti víztárolóra. Tikkadtan értem el a Nyírjes eh.-t ahol a bélyegző mellé egy nagy farönköt tettek. Sokkal könnyebb levenni a zsákot, és van hol megpihenni. Kedves figyelmesség, és szinte semmibe nem kerül. Köszönöm, nagyon jól esett! Az ösvény innen kacskaringózva követi a bekötőút vonalát, majd átvág egy országúton és befordul a Csór-hegy alá.

továbbmentem. Egy veszélyesen izgalmas meredek ereszkedőn jutottam le a Mátra-nyeregbe (a Mátrában nem igazán alkalmazzák a szerpentint…), ahol sok út találkozik. Itt halad el a Mátraházára vezető országút is. Sok, motorjukat bőgető motoros járt az úton. Az úttal párhuzamosan haladó ösvényen hamar elértem a Vörösmarty th.-t, ahol bélyegeztettem. Még mindig volt idő bőven, hát tovább mentem, remélve, hogy találok majd a falu közelében táborhelyet. Meglepően romantikus szurdokvölgyben vezetett az ösvény a falu felé, egy helyen úgy beszűkült, hogy csak egy kis hídon lehetett továbbmenni.

Aztán elértem a falut, és persze a volán pénztár már zárva volt. Sebaj -gondoltam-, a butik soron lesz bélyegző! De nem volt "Mátraháza" feliratú. Még a szemközti vendéglőben is próbálkoztam, és bár nagyon segítőkészen fogadtak, itt sem volt. Maradt az éjszakázás és majd másnap reggel a volán pénztárban. Még megnéztem a kis templomot, aztán elindultam az erdőbe keresni egy elfogadható helyet. Egészen kellemeset találtam, sátrat vertem, ettem. Gondoltam, kicsit ledőlök. A sátrat becsuktam, bár úgyis fel fogok még ébredni. Ezzel szemben hajnalban arra eszméltem, hogy úgy elaludtam, mint a tej. Kellemes langyos éjszakám volt. * 20,6 km-t mentem kitérőkkel együtt.

2007. 04. 29. vasárnap Kényelmesen keltem reggel, nem volt miért sietnem. Megreggeliztem, összepakoltam és komótosan bebandukoltam a faluba. A volán pénztár már nyitva volt, így bélyegeztettem, majd átsétáltam a templom kertjébe. Elrendeztem néhány dolgomat, cipőfűző csere, térdszorító javítás, stb. Volt időm bőven, mert a mise csak 10:30-kor kezdődött. Szeles lett az idő és egy kicsit le is hűlt. Beszélgettem néhány idős emberrel, akik Kékestetőről jöttek le szintén a misére. Aztán eltelt az idő, és a mise végén indulás. Közben beborult, még egy kicsit esett is. A sípálya mentén sokan kapaszkodtunk fel a tetőre. Iskolások, párok, családok gyerekestül… Szuszogtam, mire felértem, és érezhetően hidegebb volt fenn a csúcson.

film díszlet-városaira emlékeztetnek, és sehol egy teremtett lélek. Alig voltam 20m-re a nyüzsgéstől, de erre a világra senki nem kíváncsi. Jaj, de sokunknak elegendő a virtuális, díszlet-világ! Aztán egy-két ember feltűnt itt is, a kíváncsibb fajtából.

szélárnyékában, mert kellemetlenül hideg volt a szél. Induláskor szinte egyszerre indultam egy érkező turistával, akivel a Markazi-kapuig kerülgettük egymást. Ez a szakasz talán a legszebb vad, magashegyi szakasza a Mátrának. A Kis-sas-kő csúcsát kerüli körbe az ösvény szintúton, vagy enyhén ereszkedve, erős oldallejtésben. Az oldalvölgyek szabdalta út nagyon vadregényes. Aztán a Markazi-kapunál megváltozik a táj jellege, megszelídül a vadsága. Hármashatárig csak a néhol 30-40 cm-es tavalyi avar zavart időnként. Egyszer ki is csúszott a lábam egy oldallejtős szakaszon. Nem egy élmény 16 kg-os zsákkal perecelni. A turistaházat nem is látja az ember, mert a bélyegző egy oszlopon van az út mentén. Hosszas hullámvasutazás kezdődött. Először a Nagy-Szár-hegy fantasztikus kilátással, és a ligetes csúcsával, a Cserepesi-nyeregbe levezető vadregényes fenyves, majd a nyeregben a kitermelt farönkök társaságában az elhagyott kunyhó.

A vár, vagy legalábbis ami megmaradt belőle, nagyon hangulatos. Délre szépen lelátni Gyöngyös felé, de visszafelé is látszik a Kékes, és a Galya. Az utóbbin éppen szakadhatott az eső, mert ködös függöny takarta. Tudták őseink, hol kell várat építeni! A folytatás felé pedig, mint egy terepasztal látszik a Domoszlói-kapu. Komoly, látványos szoros ez a kapu. Veszélyes ereszkedővel lehet lejutni a szorosba, ahol elhagyva a -t, a -re tértem, hogy lejussak a volt kényszermunkatáborba. Nem volt túl nehéz döntés, mert míg az előző erős emelkedésbe kezd, az utóbbi enyhén lejt. Még egy rövid esőt kellett kivárnom egy fa alatt, és már napos időben baktattam az aszfalton.

emberek, akiknek ez a béke a poklot jelentette (persze ott is az ember volt, aki a poklot megteremtette…). Éjjel még kimásztam egy kicsit megcsodálni a rejtelmes, varázslatos éjszakát, ezüstös megvilágításban.

* Ezen a napon 13 km-t mentem.

2007. 04. 30. hétfő Ragyogó napfényes reggel lett, egy kicsit hűvös levegővel. A szokásos reggeli szertartás után visszamentem az aszfaltra, amiről hamar leterelt a jelzés. Nemsokára leértem a Köves Györke nevű helyre, ami a kőbánya oldalában található. Fantasztikus kék ég alatt, az üde reggel különös hangulatot adott a tisztásnak. Könnyű sétával egy fél óra alatt elértem a volt kényszermunkatábor bejáratát. Megrendítő hangulatú a tábor. A zsákot leraktam a portánál, és elindultam szétnézni. Az első barakkban úgy belefeledkeztem az olvasásba, hogy észre sem

vettem, hogy elszállt az idő. Nehéz nem észrevenni az akkori borzalmak, és a mai hazugságok közötti félelmetes párhuzamot. Megdöbbentett az a gondolat, hogy 10 évvel a fasiszta haláltáborok után már ismét létezett Európában haláltábor. Még egy kicsit sétáltam a táborban, aztán folytattam a kirándulást. Sokáig hatása alatt voltam (vagyok) az ott látottaknak.

Nem messze a tábortól indul egy jelöletlen út, amely összeköti a -t, és a jelzést. Kacskaringózva kerüli meg a Györke-tetőt, melynek tarra vágott 426 m-es csúcsát nem tudtam kihagyni. Teljes körpanoráma nyílik innen: a Kékestetőtől végig az északi oldal, Parád, Recsk, a kőbánya, távolabb Sirok. Innen láttam meg először a Bükk vonulatait és a bélapátfalvi kőbányát. Dél felé a Mátra magas főgerince zárja el a kilátást. Sokáig élveztem a látványt, aztán tovább követtem a jelöletlen dózerutat.

Tudom, hogy ezt az „igaz történetet” senki sem hinné el nekem, ezért inkább azt mondom mindenkinek, hogy találtam az úton egy szarvasagancsot.

Sikeresen megtaláltam a jelzést, de az erősen emelkedő útban nem túl sok örömöm leltem. Lihegve, szuszogva jutottam fel a Jóidő-nyak gerincébe. Ismét egy hosszú hullámvasutazós szakasz következett. A Remete-tisztáson lévő kopjafa után már hamar elértem a Gazos-kő szeles szikláját. Valóban, talán innen a legszebb a kilátás, de a hideg szél hamar továbbűzött. Ereszkedve a gerincről réteken, ligetes erdőkön, kerítés-létrákon vezetett az út. Sok esetben itt is tapasztalható a két kerítés közötti „oroszlán-kifutó” effektus. Jót ebédeltem a Sólyom-forrásnál az esőházban, de a forrás használhatatlan volt. Pihenve, jóllakottan néhány perc alatt már a Sirok v.m.-nál bélyegeztettem. Nagyon készséges volt a tulaj, a munkáját szakította meg a kedvemért. Pár szót váltottunk, majd az aszfaltos úton bebandukoltam Sirokra. Mivel nem találtam nyomós kutat, az amúgy is útba eső temetőben töltöttem fel vízkészletemet. Jó súlyos zsákkal kapaszkodtam fel a várba. Ez egy szépen kiépített környezetű, hangulatos, rendben tartott vár. Nincs túllihegve, nincs butik, belépő, ilyen-olyan árus, stb., csak a vár, a folytatásában pedig a Barát-és Apáca sziklák.

Érdekes képződmények, és találó a nevük. Magam mögött hagyva a sziklákat egyhangú, de kellemes erdei úton hosszan haladtam. Egy lejtős szakasz után, amikor már eléggé fáradt voltam, hirtelen a Rozsnak puszta rétjén találtam magam. Hangulatos völgyben egy tanya, és egy félreeső üdülő. A tanyán szélkerék és napelemek jelezték, hogy komoly gazdálkodás folyhat itt. A kis rét közepén, egy gémeskút közelében, csenevész fán a bélyegző. Bélyegeztem, és nekiláttam a sátorverésnek. A távolban a dombok tetejét még sütötte a nap, de a völgy rétje már árnyákban volt. Vacsoráztam, és csodáltam a nyugodt estét. Kellemes éjszakára számítottam, de a közepén arra ébredtem, hogy nagyon hideg van. Felöltöztem ugyan, de a matatással felhívtam magamra a tanya kutyájának figyelmét, aki szorgalmasan ugatott. Ezért inkább nem mentem ki csodálni a holdfényes éjszakát. * 23 km-t gyalogoltam az elmúlt napon.

2007. 05. 01. kedd Reggel tagadhatatlanul jólesett a nap kellemes

aztán rövid egyenes után balkanyar… Minden stimmelt, bár el sem lehet tévedni az aszfaltos úton. Egyszer csak egy fantasztikusan szép fát láttam meg, lehetett vagy 150 éves. Még gondoltam is, hogy legközelebb itt is éjszakázhatnék. Később egy kicsit hiányoltam a szerpentines kanyarokat, meg régen láttam már kék jelzést is, de éppen meghallottam az országút zajait, hát gondoltam, minden stimmel. Kiértem az országútra, jobbra kellett fordulni, Egy bal-, majd a jobbkanyar után ismét letérni. Csakhogy itt a balkanyar után nem volt semmilyen jobb!! Leültem és ekkor döbbentem rá, hogy az út stimmel, csak pont az ellenkező irányba haladok rajta. Igazából fel sem tűnt a tanyánál, hogy a másik irányba tovább is vezet aszfalt út, automatikusan követtem a tulaj autóját. Pechemre a kanyarok meg pontosan azonosak voltak a helyes útéval. Nem volt mit tenni, vissza ugyanoda, ahonnan indultam. 1,5 óra, és 6 km után ismét ott álltam, mint reggel induláskor. De legalább még egyszer megcsodáltam a kedves völgyet. A helyes úton persze már volt némi emelkedő, és az én lábamban pedig 6 km. Nehezen tudtam magam ráhangolni a gyaloglásra. Itt már megvolt a szerpentin is, és az elért országút is megfelelően kanyarodott. Csak nekem hiányzott az energia! A Csemetekertnél nem is erőltettem tovább, egy alkalmas fatuskón megebédeltem. Még ezután is alig-alig ment a „szekér”, csak a Gilitka fordulónál járódott be, úgy-ahogy a verkli. Innen kezdve szép rálátást biztosított a hangulatos tarvágás az Apró-ormok gerincre. Később meg a Keselyű-bérc és a Szarvaskő felé vezető völgy vadregényes látványa vonta el a figyelmemet a fáradtságról. De elhatároztam, hogy a faluban eszem egy jó melegszendvicset. Beérkezve Szarvaskőre,

Nagyon jólesett, és igazából innen ment megint teljes lendülettel az út. Még elmentem nosztalgiázni a v.áll.-ra, ahol két részeg pacák múlatta az időt az ünnepre való tekintettel, majd nekivágtam a Bükknek.

Tulajdonképpen a hiányzó mátrai szakaszt itt be is fejeztem,

Mennyire csalóka az emlékezés… Bennem úgy élt, hogy a gerincen már alig emelkedik az út, és szépen elsétálok a t.h.-ig. Ezzel szemben komoly emelkedések voltak, és még jó hosszú út volt hátra. A Szt. Anna kápolnát és a völgyet szépen rendbe rakták tavaly óta. Akkor volt éppen felújítás alatt, és nagyon jól jött a fedett hely az eső ellen.

végre elértem a Telekessy t.h.-at, ahol egy ember csalódottan vette tudomásul, hogy én sem leszek vendég. Megismételtem a bélyegzést a tavalyi selejtes helyett, és folytattam az utat a Bél-kő sziklái alatt. Kiérve az aszfaltos útra próbáltam táborhelyet találni a fenyves felé, de nem volt az igazi. Később a mentén már kellemesebb helyet is találtam, de végül az apátsági templom közelében vertem fel a sátramat, engedéllyel. A lemenő nap fényében lenyűgöző látványt nyújtott a Bél-kő sziklafalának fölém magasodó, monumentális fala.

Estére kellemetlenül lehűlt a levegő, és még a szél is komolyan megélénkült. Hideg éjszakára számítottam, az „ólajtót” is felvettem, és úgy is lett. A tegnapi sehol nem volt ehhez képest! A hálózsák kapucniját teljesen felhúzva a fejemre, éppen viselhető volt. Ezen az éjszakán fagyott el a Nyírségben minden gyümölcs. Miskolcon erre az éjszakára 0..+4 C fokot mondtak. Nem volt melegem! * A nap folyamán -kitérővel együtt- 27 km-t mentem.

2007. 05. 02. szerda Nehezen engedtem fel reggel. Egy jó meleg tea, sütkérezés a napon némileg felmelegített, de továbbra is hideg volt, és ez jellemző volt az egész napra. Ahol nem sütött a nap, azonnal hideg volt. Állandóan le-fel vettem a melegítőmet. Mivel ez már csak szorgalmi szakasz volt, nem mentem be Bélapátfalvára (inkább spóroltam a kenyérrel), hanem levágva a kerülőt egyenesen a Gyári-tó felé vettem az irányt.

Egy megható vers van kitűzve az egyik keresztre, még sokáig gondolkodtam rajta. Példaszerű, hogy ezt a két sírt még nem láttam gondozatlanul.

Aztán elindultam a jelöletlen dózerúton a jelzés irányába. Az volt a szándékom, hogy most bejárom a tavalyra tervezett kitérőt a Szalajka-forrás feletti kőbányákhoz, amit akkor az eső elmosott. Kicsi emelkedéssel el is értem a ösvényt, és ezen ereszkedve, majd egy oldalazó dózerúton jutottam oda. Az elképzelthez képest egy kicsit nagyobb volt az ereszkedés, és meredekebb az emelkedés a dózerúton. Aztán egy rövid sétával végül elértem a bányát, ami

Sokáig élveztem a helyzetet, aztán indultam, mert el akartam érni a délutáni vonatot. Úgy terveztem, hogy kb. 20 perc alatt leérek a Szalajka völgybe, de nem így lett. Egyszerűen nem találtam a levezető ösvényt, vagy csak nagyon nagy kerülővel sikerült volna lejutni. Pedig volt itt egy lejárat! Végül egy csomó idő elfecsérlése után a meredek oldalon araszoltam lefelé. Nem volt semmi egy 16 kg-os hátizsákkal lefelé ereszkedni! Sokszor farolva, hátrafelé ereszkedtem, mert így stabilabbnak éreztem. Végül szerencsésen leértem, de volt némi izgalom. Megcsodáltam a Szalajka-forrást, amit két évvel az említett táborozás után tártak fel. Kár volt! Előtte egy száraz, kavicsos patakágyból egyszer csak egy komoly vízhozamú patak eredt. Különleges jelenség volt… most egy átlagos foglalt forrás. Ráadásul a feltárás során meg is halt egy fiatal búvár. Különben nagyon hangulatos ez a völgy, és bár tudom ezt régóta, mindig magával ragad a varázslata, valahányszor itt járok.

aztán jött a vonat. Érdeklődve figyeltem a tájat, különösen a Szarvaskő előtti két alagutat. Egerben átszálltam a Hatvanba menő gyorsra, ami nem is olyan gyors, és több mint egy óra alatt megérkeztem az autóhoz. Minden rendben volt, nyugodt menetben estére hazaérkeztem. Nagyon kellemes kirándulás volt!

* Ezen a napon 12 km-t gyalogoltam, az egész úton összesen 103 km-t.

A kéktúrából már csak 72 km van hátra, vagyis 1034 km-t már lejártam.