23.-24.sz. túra Bükk-h.

Aggteleki-h.

Szarvaskõ-Bódvaszilas

2006. 06. 04. vasárnap Nagyon behatárolt volt, hogy mikor menjek az útra. Szombaton Pannonhalmán Barossi találkozó volt, Tündi eljegyzése miatt pedig vissza kellett érnem 06. 11.-re. Nem hiszem, hogy ennél kellemetlenebb idõt ki lehet fogni.

Borongós hajnalban indultam Füzesabonyra, innen vonattal Egerbe, majd Szarvaskõre. Egerben már esett és ez így is maradt másfél napig. A vonat kedvesen kanyargott, az út hangulatos volt. Szarvaskõn bélyegzés, esõkabát felvétel, majd irány a hegy. Hamar felértem a várba, bár az út nagyon csúszott

Továbbmenve láttam két szalamandrát, majd hamar leértem a Telekessy-üdülõhöz. A kirakott bélyegzõ teljes csõd, a házból meg már távolról kiabálták, hogy nincs bélyegzõ. Kicsit még próbálkoztam, de teljesen elutasító volt a hölgy. Végül a teljesen üres kinti bélyegzõvel tettem egy nyomatot a füzetbe.

Egy romos ház, régi üdülõ mellett vitt tovább az út, de alig volt járható, annyira csúszós, sáros volt a felázott föld. Nagy nehezen kievickéltem az aszfaltra, itt meg nem találtam a  folytatását. Végül iránytûvel tájolva toronyiránt találtam meg az apátságot. Közvetlen a mészkõbánya alatt mentem. Nagyon érdekes, fenséges hatású ez a monumentális sziklafal.    

Hosszas baktatással jutottam a Gyári-tóhoz, ami valóban hangulatos. Sajnos még mindig esett. Késõbb a sorompónál lepakoltam, hogy vizet vegyek egy kedves kútból. A zsákom csupa sár lett. Kezdett elegem lenni! Röviden még baktattam, majd meglátva egy verandás, elõtetõs házat, bementem a tetõ alá. Volt itt egy ágy is, és akár meg is aludhattam volna. Arrébb meg egy kunyhó volt vesszõbõl fonva, egy tûzrakó hellyel és elõkészítõ pulttal. Kis híd vezetett hozzá, ami alatt hömpölygött a megáradt erecske. Ettem valamit, némileg meg is szárítkoztam, és mivel szorított az ütemterv (meg az esõ is éppen elállt), tovább indultam. Erõs emelkedõn csúszkálva, kínlódva elértem a Katonasírokat. Az eltervezettek szerint elindultam a jelöletlen kocsiúton, hogy a kõbányában éjszakázzak. Meg is találtam a -t, de nyilvánvaló lett, hogy nem lehet ilyen idõben oldalazva, szintben megközelíteni a bányát, végig a -n pedig nagy kerülõ lett volna. Ezért visszamentem a katonasírokhoz, és a -n folytattam az utam. Már majdnem felértem a Zöld-rétre, amikor elegem lett.

2006. 06. 05. hétfõ    Pünkösd hétfõ lévén munkaszünet volt. Az esõ még reggel is esett, és ha nem kell pisilnem, talán még mindig ott fekszem. Aztán végül összekészültem, bár a sátorbontás esõben még nehezebb, mint a sátorverés. Néhány lépéssel elértem a Zöld-rétre, majd az Õr-kõ alá. Hangulatos, ködös volt az erdõ, mondhatnám szép, de inkább októberi, mint júniusi. Felmásztam a csúcsra is, bár a kilátás csak vadregényes volt a ködben. Szembe a hegyet lehetett néha látni, ha a felhõ éppen elvonult.

Visszatérve az ösvényre komolyan fontolgattam, hogy Almád-hegynél „visszakötök” a -n a Katonasírokhoz, és irány haza, amikor egy muflon fényképezése után megláttam a „mézeskalács” házikót. Az Õr-kõ-ház hívogató kellemes verandájának nem lehetett ellenállni, és letelepedtem. 

Neki már nem kellett, mert gyalog megy le Egerbe. A találkozás és az evés lelket öntött belém, kicsit frissebben folytattam az utamat. Nemsokára egy másik csoporttal is találkoztam, akik el voltak ámulva, hogy "ilyen idõben, sátorban éjszakázni… az már valami!" Ekkor kellett eldönteni, hogy hogyan tovább, de éppen elkezdett javulni az idõ, néha már a kék ég is látszott, ezért folytattam.

Sziklás, csúszós, köves ösvényen bukdácsolva értem el Pes-kõre (itt végre tisztességes kilátás fogadott), majd a Cserepes-kõi barlanghoz. Hát, bizony aludjon itt, aki akar… Koszos priccs, az is vizes, hideg nyirkos levegõ... Inkább a sátor! Bélyegeztem, és a bokatörõ kövek között átaraszoltam a szép kilátást biztosító hegyoldalra. A két szembejövõ kedves, idõs turistának még viccelõdni is volt kedve. A rétszerû ferde oldal fantasztikusan szép.

Csodálatos kilátás nyílt a völgyre és a távoli hegyekre, a napsütötte réten meg mezei virágok, kövirózsák pompáztak. Kicsit megpihentem, ami kellett is, mert hosszú, komoly emelkedõ kezdõdött, egészen az Õserdõig, majd utána a Tar-kõre.

Az ezt követõ két hatalmas töbröt csak futólag néztem meg, mert igyekeztem mihamarabb elérni a mûúton lévõ esõházat. Erre a környékre akár egy egész napot is rá lehetne szánni, olyan szép. Mire az esõházban szárítkozáshoz jutottam, már elállt az esõ, de úgy lehûlt a levegõ, hogy komolyan fáztam. Pihenés után szép rétek, töbrök mellett gyalogoltam hosszan aszfalton, amit most nem is bántam, mert a fû igen kellemetlenül vizes volt.

Az üde napfényes, de vizes réten elõször toronyiránt akartam felmenni a Bálványra, de meggondoltam magam és inkább kerültem Bánkút felé. Jól is tettem, mert alig értem el a fenyvest, ismét elkezdett szakadni az esõ. Szerencsére a hatalmas, sûrû fenyves szinte teljesen felfogta az esõt, így ezt szárazon megúsztam. Bálványra a jól kitaposott, sáros kocsiúton mentem fel, bár reggel lefelé kiderült, hogy a gyalogösvény sem jobb. Néhány õzet megugrasztottam az úton, aztán hamar felértem. A kilátóból lélegzetelállító a körpanoráma. A hegyek csúcsai még a napfényben fürödtek, aranylóvá varázsolva a tájat, a völgyek már árnyékba burkolóztak. Látni lehetett a rétet, ahonnan toronyiránt akartam feljönni. A túloldalon meg látszott a Dédesi vár két csúcsa, a völgyben Mályinka, Dédestapolcsány. A kékesi TV torony is kivehetõ volt a távolban. Még élveztem a kivételes látványt, aztán sietve sátrat vertem a nem túl jó talajon, és megpihentem. Klárit gond nélkül felhívtam, hiszen az adótorony lábánál voltam.

2006. 06. 06. kedd     Hideg, kellemetlen éjszaka volt. Kimásztam a sátorból, és fel a toronyba. Ott várt a csoda!

Aztán végül csak elkészültem, és hamar leértem Bánkútra. A sí-házban bélyegeztettem, hosszú idõ óta végre gumis bélyegzõ, kedves, udvarias gondnok. Kicsit beszélgettünk is arról, hogy szerinte számottevõen csökken a kéktúrázók száma. Sokan vannak, akik feljönnek autóval és bélyegeztetnek, de igazi "bakancsos" már alig. Kihasználva a padot ettem is, és vettem vizet a Bán kútból. Rövid sétával elértem az aszfaltot, ami után igazi magashegyi táj várt. Egy nagyon meredek és mély hegyoldalban oldalazva, enyhe lejtéssel vezetett a széles ösvény. Szinte szédítõ volt a perspektíva. A ritkás, hatalmas fatörzsek igazi katedrális hangulatot keltettek. Hosszan ereszkedtem, kicsit már el is fáradtak az izmaim, amikor végre szintbe váltott az ösvény. Sokáig sétáltam a vár felé, majd komoly, veszélyes emelkedõvel jutottam fel a falakhoz.

A két út közül a  a rövidebb, de a meredekebb is (nem ajánlják esõs idõben), az  enyhébb, de kerülõ. Szereztem egy jó erõs botot, és nekivágtam a -nek. Hát, meredek és csúszós! Kb. 500m-en keresztül olyan, mint a budatétényi templomdomb oldalában a meredek lejtõ. A csúszós úton el is pereceltem, de nem túl komolyan. Kicsit nyugtalanított már a várban is a folyamatos patakzúgás. Mire leértem, láttam, hogy nem ok nélkül. A völgyben a többszörösére duzzadt Baróc-patak állta el az utam. Csapdába kerültem. Elöl a patak, hátul a meredek, csúszós hegy, oldalazni meg nem lehet a nehéz terep miatt.

Szerencsére találtam egy 3-4 m hosszú, elég erõs, de még mozdítható gerendát, amit nagy nehezen sikerült úgy átfektetni a patak felett, hogy a víz ne sodorja el. Igyekeztem rögzíteni, hogy ne forogjon el a lábam alatt, és jobbról, balról egy-egy botra támaszkodva, átegyensúlyoztam rajta a 20 kg-os hátizsákkal. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem voltam besza… Persze, azért a mottó mûködik, mert a falu elõtt egy sáros szakaszon még sikerült egy alaposat esnem. Mint a malac, olyan sárosan értem Mályinkára, de nem nagyon zavart.

Vásároltam, bélyegeztem, és egy jót ebédeltem a faluban. Rövid sétával, szép rétek között átsétáltam Dédestapolcsányba. Visszanézve nagyon jól lehetett látni eddigi utamat. Bálvány, Dédesi vár két csúcsa, a völgy és a falu. Dédesen egy kis pados pihenõnél egy pacákkal beszélgettem, aki kijelentette, hogy én nem vagyok normális. Elcsodálkozott, amikor jóváhagytam, valóban nem, de mutasson nekem valakit, aki az. Ezen megnyugodva elköszöntünk és folytattam az utat a faluban még jó hosszan.

Nem is mentem tovább, kényelmesen letáboroztam, kiterítettem a száradni való ruháimat. Bár kellemes napfényes volt az este, a levegõ meglehetõsen hideg.

2006. 06. 07. szerda A reggelinél kímélõ ételt akartam enni, így fedeztem fel a pirított kenyeret. A kissé száraz kenyér ismét nagyon finom lesz és még a gyomornak is jót tesz. A gázmelegítõnek nagy hasznát vettem.

Pakolás után tovább bandukoltam a tó mellett az aszfalton, ami eleinte kicsit unalmas volt, de késõbb annál szebb. Az Uppony-szoros fantasztikusan szép, szinte erdélyi hangulatú, csak rövidke. Kétoldalt félelmetes sziklafal. A jobb oldali sziklafal tetején egy nagy kereszt, állítólag, a reformáció megállításának emlékére. A völgyben bõvizû patak futott. Hamar elértem a falut, de még kicsit korán volt, így szegény vendéglõs az én kedvemért kelt fel bélyegezni. Ezzel együtt nagyon készséges volt.

Kissé feljebb virágzó akácok között jártam, fantasztikus illatfelhõben. Szépen látszott visszanézve a falu, a szoros, és a közelebbi rét. Távolban egyre jobban kibontakozott a Bükkfennsík ködös látványa. Ekkor egészen kellemes meleg volt az idõ, és mire felértem a Magas-hegyre, már le kellett vennem a mellényt. De örömöm hamar elszállt, mert a hegy északi oldalán elég bizonytalan a  jelzés, ill. végig köves úton vezet le az aszfaltig. Hosszú, egyhangú út várt rám, pedig reméltem, hogy ez még kellemes lesz. Végre elértem a putnoki országutat, és azzal a lendülettel elindultam balra. Jó 5 perc után kezdtem rádöbbeni, hogy jobbra kellett volna menni. Bizony ilyen elõfordul, ha az ember fáradt. Aztán meg a közeli templomtoronyról derült ki, hogy az Sajóvelezd tornya és a putnoki jóval távolabb van. Elcsigázva bandukoltam a vízzel elöntött Sajó ártere mellett, és a folyó hídján át értem el a v.áll.-t. A készséges bélyegzés után egy jót ebédeltem a peronon.

A város elég unalmas, és hosszú. A központban két idevalósi éppen beszélgetett egy kémény tetején lévõ gólyáról, amikor hirtelen megjelent a párja, és méretét meghazudtoló fürgeséggel landolt a fészken. Megható volt az a kitörõ öröm, ahogy a otthoni gólya hátravetett fejjel többször kelepelve fogadta visszatérõ párját. A belvárosban megcsodáltam a hatalmas templomot, de mentem is tovább, mert ismét ijesztgetett az esõ. Kifelé a városból félelmetes környéket jártam. Egy kis purdé még a késemet is elkérte volna, (vagánykodott a kisebbek elõtt) persze nem engedtem. Gondoltam, nem is baj, ha látod, hogy van. Lassan kiértem, és még sokáig baktattam a Szörnyû-völgyben. Az útlevágásnál csupa csalán volt minden, végén meg majdnem elestem a sáros ösvényen. Kikecmeregve a csalánosból hamar elértem a tavat, majd a Pálma-forrást.    

Miután sikeresen letapostam a füvet a sátornak, nagyon kellemes helyem lett. Szép rálátás volt Kelemérre és a környezõ hegyekre. A vörösben ragyogó naplementét a sátorból csodáltam meg. Nyugodt, de erõsen hideg éjszakám volt.

2006. 06. 08. csütörtök Ébredés után pedig sietnem kellett, mert a kelõ nap hamar felforrósította a sátrat. Hamar összepakoltam, és már mentem is le a faluba. A közértben kaptam bélyegzést, és ezen a túrán elõször békés, nyári, mezei hangulatban elindultam Gömörszõlös felé. A völgyben kis forgalmú úton élveztem a fény páratlan játékát a dombok oldalán, a bokrokon. Félúton még egy mûködõképes gémeskútat is találtam, pont a kanyarnál.

Gömörszõlös nagyon takaros falu. Lefényképeztem egy impozáns szélkereket, kicsit benéztem a néprajzi kiállításba, itt bélyegeztem is, majd mentem tovább. A falu végén a sejthetõ kocsiútról a jelzések beküldtek a térdig érõ, füves rétre. Jól jött a lábszárvédõ! A rétet hamar megszoktam, és a távoli kiszáradt fáról két hatalmas ragadozó madarat riasztott el a közeledésem. Késõbb egy õzike szaladt át elõttem a réten, be az erdõbe. Egy dombtetõn körbenézve olyan érzésem támadt, amilyet a vadnyugati vándorok érezhettek. Végtelen lankás völgyek, a távolban habos felhõk, vágtatásra csábító rétek. Sokáig élveztem a hangulatot, aztán a Karu-fészek tetõnél majdnem elvétettem a -t. Innen egy darabig egy völgyben ereszkedett az ösvény, balról fenyvessel borított hegyoldal, jobbról a füves völgytalp. Potrec völgynél bizony meg kellett csinálni a térkép szerinti kerülõt a vizes oldalvölgy miatt, viszont utána inkább felmásztam a dombra, és toronyiránt közelítettem meg a falut. Zádorfalván némi feltünést okoztam a rövidnadrág, lábszárvédõ kombinációmmal, amikor sikeresen bélyegeztettem és bevásároltam. A templom közelében nem találtam padot ebédeléshez, így egy 82 éves néni meginvitált a háza elõtti kispadra. Jót beszélgettünk.

Az egész tájra jellemzõek voltak a lankás, füves dombok, gerincek, távolban egy-egy magányos fa, érdekes déli árnyékhatással. A fátlan szakaszokon szép fapóznákon jelölték a -t. Lassan véget ért a csoda, még egy pillantás a nagyon távoli Bálványra, és beértem az erdõbe. Ritkán látott szép erdõbe értem. Nem túl sûrû, de szabályos, egyenletes faeloszlással, nagyon hangulatos volt. Hosszan vezetett itt a gerincen az út, ezért a végén már kicsit fárasztó, bosszantó volt az állandó pocsolyakerülgetés. Néha már a „lent” és a „fent” irányt is alig tudtam. Félúton egy rétnél le lehetett látni Trizsre.

Szép parkos terület, hangulatos vendéglõk, sajnos a pénztár már nem volt nyitva. Kértem bélyegzést a szállóban, vizet vettem, és húztam tovább, mert már esteledett. Meredek lépcsõn jut az ember fel a sziklafal tetejére. Egy tábla hirdette, hogy a környéken élnek farkasok és pumák, bár teljesen veszélytelenek. A kilátóból még itt is látszott a Bálvány csúcsa. Köves, bokros, rétes tájon vezetett az út, jobbra látszott a falu vége. Az  elágazásától már inkább erdõs terep volt a jellemzõ. Ekkor már kerestem a táborhelyet, amit többszöri reménykedés után a Magas-hegy lábánál találtam meg. Gyorsan sátrat vertem az ösvényhez közel, hogy ne zavarjam a farkasokat, és a pumákat. Elalvás elõtt távolból két lövést hallottam, reméltem nem rám vadásznak.

2006. 06. 09. péntek Kellemes volt az éjszaka, azonban reggel kicsit beborult az ég. Hamar elindultam, és szép erdõben elértem a Tengerszem Szállót. Majdnem túlmentem rajta, mert másként gondoltam. Ez is szépen meg van csinálva, mint Aggtelek, itt már a pénztárban kaptam bélyegzést. Visszamászva az ösvényre hipp-hopp elértem a jósvafõi zsidó temetõt és a templomot. A faluban a megáradt patak elárasztott egy-két utcát, viszont házakat csak éppen súrolt. Vásároltam, reggeliztem, megcsodáltam az ébredõ turistákat. Tovább a Tohonya-patak völgyében néhol alig lehetett menni az ösvényen is hömpölygõ víz miatt. A Kossuth-bg-ból is ömlött a víz. Nagyon szép szurdokban haladtam felfelé a Hucul ménes karámja irányába. Ahol már járható volt a jobb oldali part, a felterelt rá. Erõs kapaszkodás után elértem egy hatalmas, elterülő völgyben lévõ rétet. És itt volt a ménes. Több ló legelészett a közelben. Sokuk csikajastúl, ami még családiasabbá tette a hangulatot. Próbáltam kicsit közelebb menni hozzájuk, esetleg megsimogatni õket, de hirtelen úgy elkezdtek szaladni, hogy fényképezésre is alig maradt idõm. Pillanatok alatt eltûntek arra, ahonnan jöttem. Aztán távolabb egy töbörben megláttam a karámjukat, és egy kis házat a csikósoknak. Ezt hívják szilaj tartásnak!?

Sokáig vezetett az út a réten apró dimbek-dombok között, a völgyben. Sajnos az idõ is ijesztgetett, meg a gyomrom is görcsölt. Nem tudtam, megálljak-e, vagy menjek tovább. Végül mentem. A hosszan elnyúló Szelce-völgy kezdõdött itt, amit a jobbról elkerül. De nekem nem sok kedvem volt ismét fák közé menni (kicsit elegem lett Aggtelek elõtt), ezért inkább a völgyet választottam és nem bántam meg. Hosszan, 4-5 km-en keresztül húzódó, réti virágokkal pompázó völgytalpat jobbról-balról 4-500 m magas hegyek szegélyezik. Középtájon elkapott egy kis zápor, de mire a fák alatt a hasgörcsöm okától sikeresen megszabadultam, az esõ is elállt. Aztán még a nap is kisütött és csodálatos színeket varázsolt a völgybe. Néhol láthatatlan pocsolyák, vízfolyások nehezítették a haladást, a jobb kanyartól pedig enyhe emelkedés kezdõdött a terepben. Néha megálltam megcsodálni ezt a ritka szép, nyugalmas,

állandó, de mégis lépésenként más arcát mutató tájat. Láttam két õzet a távolban, és hamar kiértem az erdei útra, ami bevezetett Szelcepusztára. Itt néhány ház és a Erdész szállón kívül, nincs más. Láttam õzeket, de ezek tenyésztett, nemesített õzek voltak. Erõs lejtéssel jutottam le a vadregényes Patkós-völgybe. Kedvetlenül értem el a Puska-Pál forrást, eredetileg itt képzeltem az éjszakázást, de most szándékom volt tovább menni, hogy legyen egy kis elõnyöm. A forrásból ömlött a víz, közben a nap is kisütött, hirtelen ötlettel nekiláttam mosdani. Olyan jól esett, hogy a végére egészen feldobódva folytattam az utat. Először nem különösebb tájon, késõbb már szép hegyes, völgyes, fenyõvel borított terepen mentem. Sajnos Derenk romközség elõtt a fenyvesben egy komolyabb esõ is elkapott, amitõl a fû még másnap is vizes volt. Persze innen kezdve a várig szinte csak réteken kellett menni. A halott község nagyon hangulatos völgyben volt, már csak a régi iskola falai állnak, és egy emlékkápolna a régi templom helyén. Kínlódva bélyegeztem a vizes fűben, a fa alatt. Kézzel tapintható kettõség érzõdik a kitelepített falu szomorúsága és a burjánzó természet megújulása között. Szebbnél szebb (vizesebb) réteken vezet a volt falu bekötõútja. Késõbb végérvényesen elhagytam a bekötõutat, és elértem a Vár-kert nevû völgyet. Nagyon szép ez a völgy, de nem vizes fûvel. Mire elértem a várba vezetõ úton az erdõt, már csuromvizes volt a lábam.

Jó nagy kerülõvel, -szinte teljesen megkerülve a hegyet- lehet feljutni a várba. Nem kis meglepetésemre elõször egy futó (angol?) szaladt velem szembe, majd lassan utolértem egy (ferde szemû) kisgyerekes német párt. Ezt a várat nem lehetett könnyû hajdanán bevenni. Három oldalról járhatatlan sziklák védik, a negyediken is alig lehet felmenni, olyan meredek. Nem is vették be soha, 1685-ben robbantatták fel a ku…edves „sógorok”. A tetõn kicsit „beszélgettünk” a párral, és kérdezték, nincs-e másik út lefelé. Mondtam, hogy van, de nagyon meredek. Aztán késõbb láttam, hogy mégis ezen indultak le. Az õ dolguk…

Táborverés után még elmentem a déli sziklára, és innen hívtam fel Klárit. Sajnos éppen vásárolt az eljegyzésre, ezért nem igazán értékelte különös hangulatú hívásom. Kényelmesen elrendezkedtem, és készültem lefeküdni. Feltûnt, hogy valami nyomasztó, nyugtalanító. Aztán rájöttem, hogy teljesen csend van. Se egy madár, se semmi. Nagyon meg lehet szokni az állandó csicsergést. Az egész éjjel csöpögő esõ ellenére jól aludtam.

2006. 06. 10. szombat Reggel korán keltettem magam, hogy legyen idõm nyugodtan elérni a vonatot. Néhol már felszakadozott az ég, és bíztató volt. Még megcsodáltam a további utam hegyeit, völgyeit, de inkább elszörnyedtem, mennyi van még. Leérve a völgy füves rétjére, megpróbáltam az erdõben párhuzamosan menni a völgyel, de így meg nem lehet érezni, hogy hol tér el az ösvény. Végül visszatértem a „vízzel telt lavórba”. Egy darabig tûrtem, ám a vállamig érõ csalánosnál kiborult a bili. Elõ a térkép, és gyerünk toronyiránt. Szerencsére szép tiszta szálfaerdõ volt itt. Ám nem túl könnyû tartani az irányt a dombos terepen! Az idõnkénti ellenõrzésnél derült ki, hogy jócskán eltértem az útiránytól. Aztán szerencsére találtam egy utat, ami némi izgalom után szintben elvezetett a -ra. Hosszas kapaszkodás után, kellemetlen köves úton értem el a Szabó-pallagi eh.-t. Majdnem elmentem mellette, de az utolsó pillanatban megláttam.

Erõs lejtésbe kezdett az út, és hatalmas töbrök kerülgetése mellett szép, tiszta aljú erdõben vezetett tovább. Láttam egy õzikét, majd hamar elértem a Meteor-barlangot. A bejárata nem nagy durranás, de a leírás szerint a belseje annál szebb. Késõbb egy víznyelõt is láttam. Már kezdetem azt hinni, hogy túl vagyok a nehezén, mikor egy igen meredek és nagyon síkos sáros részhez értem. Nagyon óvatosan, kapaszkodva, csúszkálva sikerült csak esés nélkül lejutnom. A Barlangkutató-forrástól már járhatóbb lett a terep, és elértem a falu széli majort. A kerülõ úton találkoztam egy barlangász csapattal, akik mentek fel a hegyre. Lassan beértem a faluba, és egy kikötött kecskének kiszabadítottam a lábát. Belegabajodott a kötelébe.

Fázni viszont fáztam, mert nagyon hideg volt. Inkább októberi volt az idõ, mint júniusi. Szerencsére a váróteremben viselhető volt.

Miskolcig kellemes volt az út, élvezettel néztem a tájat, majd egy nyugodt átszállás után irány Füzesabony. A vonaton két hatalmas esõt is kaptunk, de szerencsére a leszálláskor éppen nem esett. Még Gyöngyösig „üldözött” az esõ, ahogy autóval jöttem tovább haza.

Izgalmas, és kalandos kirándulás volt, bár esõmentes idõben hangulatosabb lett volna.

Kb.: 130 km volt az út és 840 km-nél tartok most.