19.sz. túra Cserhát-h.

Becske-Mátraverebély

2006. 04. 25. kedd A hétvégére képzeltem ezt a túrát, de az elõrejelzések szerint esõs idõ volt várható péntektõl. (így is lett!) Így elkértem magam a munkahelyrõl, és irány az erdõ.

Reggel 6 órakor indult a vonat Aszódról. Kényelmesen elértem, az autót is jó helyen tudtam lerakni. Jegyvétel, és már mentünk is. Békés hangulatú, „iskolába, munkahelyre igyekvõ” reggel volt. Becske alsó v.m. minden képzeletet felülmúlva egyszerû. A mezõ közepén megáll a vonat, és kész. A reggel még kicsit párás volt, amíg az országúton beértem a faluba. Egy major mellõl a szép ködös völgyet csodáltam meg, amely felett már ott sejlett a Szanda-vár.

A kapott bélyegzõn semmi nem látszik, de bélyegzõ. Majd a másik út végén két helyre kérek. Egy, a nagymamájával iskolába igyekvõ, tündéri kislánnyal szemben hamar kiértem a faluból, és találkoztam a Mókussal.

Aztán egy szép dombtetõ és egy tisztás utáni erdészháztól kezdõdött az igazi kapaszkodó, egy keskeny ösvényen.  

Sajnos az egész úton jellemzõ hernyó és „ökörnyál” invázió már itt is jelentkezett. Elég kellemetlen, amikor az ember arca tele van pókhálóval. Az elfogadható emelkedés közben néhol le lehetett látni a Berceli-hegyen lévõ kõbányára, ill. fel lehetett hallani a folyamatos dübörgést. Az út felén könnyítettem a ruhámon, mert bizony meleg volt. A két hegy nyergétõl erõs emelkedõ kezdõdött, és sötét erdõbe váltott az addigi ligetes hangulat. Nagyon sok ibolya volt a fák alatt. (Ez az egész utamra jellemzõ volt.) Egy „orgonasípos” bazalt-képzõdmény mellett értem el a várat. Hangulatos, táborozásra csábító füves síkok felett komor szikla és a maradék várfal.

Némileg betelve a látvánnyal a lefelé vezetõ úton komolyan figyelni kellett, mert igen meredek, omladékony volt. Majd megenyhülve egy régi tábort érintve, hangulatos, ligetes erdõben értem le Szandaváraljára. A falu elõtt még egy feszületet is megcsodáltam, és egy óvoda, majd egy temetõ mellett értem el a központot. A falu túlsó végén, egy kocsmában kellett volna bélyegeztetnem, de a kocsma megszûnt. Pedig ha elõre tudom, az óvodában, vagy a körülöttem biciklizõ postástól kértem volna pecsétet… Nem mentem vissza a faluba, ez a bélyegzés kimaradt. (2007.03.31.-én pótoltam) A falu határában, átlendülve a Hucskó-hegy gerincén, még utoljára megcsodáltam a várhegy elõtti völgy fenséges látványát.

A túloldalon eleinte még sikerült követni a -t a bizonytalan jelölésû mezõn. Egy dús lombú fa alatt ebédeltem egy kiadósat, és a védett helyrõl jól meg tudtam figyelni a túlsó domboldalon mászkáló õzet. Az evés után ébredtem tudatára, hogy elkevertem a jelzést. Gondoltam, a Csukori-erdõben levágva az utat, ismét elérem azt. Így is lett, de az utolsó 200 m-t toronyiránt, egy bokros, ligetes domboldalra felkapaszkodva kellett megtenni. Ez sohasem könnyû feladat, de a megugró, majd a fényképezés erejéig kiváró õzike kárpótolt a fáradalmakért. Mikor éppen aggódni kezdtem, hogy hol is van a , már rá is találtam a gerincen. Hosszabb egyhangú út végén kiértem a Koponya dombra és tisztásra. Ez valami csoda, bár ezen az úton láttam még csodát. Balra az erdõ, szemben egy domboldal, tetején szintén erdõ. Jobbra, hosszan elnyúlva egy völgy indul lefelé. Azonban a  jelzések a térképtõl eltérõen eltereltek balra az erdõbe. A leírás viszont stimmelt. Kiderült, hogy egy új utat jelöltek ki, de a térképet elmulasztották kijavítani. Viszont az út a völgyben nagyon szép. Szinte parkszerû hatalmas fák alatt, puha lombon vezet a „sétány”. Az erdõbõl lápos, nádas, békahangú réten át vezetett az út az országútig. Kevés aszfalt után letértem jobbra a Fekete-víz felé. Megdöbbentem azon a hatalmas bekerített magánterületen, ami magában foglalta a „Hársas mögötti” hegyet, és a faluig terjedõ területet. A falu elõtt még készítettem néhány képet a szép templomról. Cserhátsurányba már alig tudtam bevánszorogni. Kicsit túlszámítottam magam. Szerencsére egy nagyon kellemes tó van a faluban, itt pihentem egy alaposat.

A kocsma felé haladva egy részeg pacák „megvádolt”, hogy biztos Gyurcsányra szavaztam. Ha nincs a hátamon a zsák, hát bizony megütöm… Aztán kaptam bélyegzõt.

A Jánossy-kastély szép, de nem lehetett bemenni. Késõbb meg csak útbaigazítással találtam nyomós kutat az iskola, óvoda elõtt. Sok gyönyörû fenyõ van az udvarukban. Innen már hamar kiértem, és egy gondozott kereszt mellett elindultam az erdõ és a mezõ határán vezetõ Szécsényi úton felfelé. Kitartóan emelkedett, de a jobbra húzódó, elnyúló völgy látványa kárpótolt. Az erdõbe érve találtam egy táborozásra alkalmas kis ligetes, fás fennsíkot. Bár még kicsit korán volt, úgy gondoltam itt éjszakázom. Hamar sátrat vertem, és az apró legyek folyamatos bosszantása közben azért jót vacsoráztam. Klárit nem tudtam felhívni, így SMS-t küldtem, és nemsokára el is bóbiskoltam. Már sötét volt, mikor õzpaták kopogására riadtam fel. Még a jellegzetes „ugatásukat” is hallatták. Valószínû, a közeli vízfolyáshoz jöttek inni. Nyugodt éjszakám volt.

2006. 04. 26. szerda Szép reggelre ébredtem. Ekkor még légymentesen tudtam reggelizni, sátort bontottam, és indulás. Jó, hogy tegnap megálltam, mert sokáig nem volt alkalmas sátorhely. Hamar felértem a gerincre. Egy helyen kinéztem a fák közül balra. Messzire lehetett látni az erdõt a völgyben. Aztán elérve a Hegyes-hegyet leraktam a zsákot és megmásztam. Itt bizony jól jött a bakancs, olyan kõzúzalékos volt a terep. A csúcson nem volt zavartalan a kilátás, de a Szécsényi út és környéke szépen látszott. Visszaérve az ösvényre elõször szép hegyi réteket érintve, majd lejtõsen a völgybe vezetett az út. Egy õzugatást követõen „csõre töltött” fényképezõvel leértem egy vizenyõs vadföldre. Hangulatos (letarolt) kukoricás volt ez. Csak egy nagy kerülõvel tudtam továbbmenni az úton elterülõ pocsolya miatt. Csendben értem el egy füves rét szélére. És megtörtént a csoda! Én vettem észre elõbb az õzikét! Békésen legelt

A nyergen átbillenve már jól látszottak Nógrádsipek házai. Bocikat, bikákat, majd teheneket láttam a majorban az út mentén. Egy fákkal benõtt kereszt is volt itt. A hídnál, iskolánál vettem vizet, majd a fogadónál letelepedtem a tûzoltószertár mögötti padokra enni. A boltban kaptam zsemlét és bélyegzést, de nehezen értettem az eladó beszédét, ízes tájszólása miatt. Sajnos a padoknál nagyon sok kukac volt, ezért áttelepedtem a tûzoltószertár mellé. Jó alaposan belaktam, és a templom felett folytattam az utam. Hosszan bandukoltam kifelé a faluból, majd tovább a földúton. Az egyre szûkülõ völgyben emelkedett az út. Hamar elvesztettem a fonalat, így fogalmam sem volt, hogy hol is tartok. Szép volt a táj, néhol kicsit vad is, és folyamatosan emelkedett. Itt hallottam elõször dörgést-villámlást az úton. Mikor már kezdett elegem lenni, végre felértem a Dorgó-tetõ nyergébe. Itt is, mint egy ideje az úton, sok hangyaboly volt, és persze sok hangya. Nem is lehetett leülni a földre, mert ahol nem volt hangya, ott vizes, sáros volt a terep. Egy kis tó is volt itt a fák alatt. Égzengés közben folytattam az utam, most már lefelé. Elértem egy ritkított erdõs részt, így jól látszott a terep kellemes lankássága. Máshol meg különösen üde zöld fû volt a fák alatt. Egy õzikét is megriasztottam, de hamar elszaladt.

Utána meg az erõs emelkedõ lihegtetett jól meg, de feledhetetlen látványt nyújtott a magam mögött hagyott nyeregrõl, és a völgyrõl. Rövid ereszkedés után tisztásokon, ligeteken át erõteljes emelkedésekkel egyre közelebb jutottam a várhoz. Egy végsõ, szinte „négykézlábas” kaptatón felértem a vár elõtti parkolóba. Leraktam a zsákot a vár elõtti padra, és egy kicsit bóklásztam. A várba nem mentem be, mert minek nézzem a köveket belülrõl pénzért, mikor kívülrõl is láthatom ingyen. A vár elõtti dombról látszott csak igazán, milyen vihar lehetett a környezõ falvakban. Koromfekete ég, dörgés, villámlás, itt viszont sütött a nap. A vártól a faluig vezetõ úton és a faluban már nagyon úgy tûnt, hogy mi is kapunk esõt, de a végén megúsztuk.

A falut ilyennek képzeltem. Szép nagyon, de egy szereplõkkel megtöltött skanzen. Túl steril, túl szabályos minden. Aztán kiérve az ó-faluból hirtelen minden élõvé vált. A kocsmában kaptam bélyegzést, de a kútból nem kaptam vizet. Kifelé a falu határában egy panzióban kértem, ahol egy „taposóaknába” lépve sikerült összekennem a teraszukat. Innen nagyon szép volt a kilátás a felsõtoldi hegyekre (Kecske-hegy, Major-hegy, Bükk-hegy stb.). Átkelve a Szár-hegyen pedig egyenesen csodálatos táj fogadott. Nem véletlenül írták: „A táj kivételesen szép!” A Szár-hegy oldalából egy hosszú, teknõs, elterülõ völgy mögött emelkedik a Fekete-hegy tömege. Jobbra a vár felé elterülõ cserjés fennsík, balra a két hegy között egyre mélyülõ völgy kezdõdik, rálátást engedve a Tepke vonulatára. A teknõ aljában a Farkas-kút (sajnos vödör, és kötél nélkül), valamint egy kis tavacska békával, gólyával.

Átvágva a teknõn a Fekete-hegy oldalában ütöttem tábort. Szép rálátásom volt a várra és a Dobogó-tetõre. Gondos sátorverés után jót vacsoráztam, és élveztem a tegnapinál sokkal hangulatosabb táborhelyet. Klárit most sem sikerült felhívni, ezért Gábornak mondtam, hogy minden rendben van. Békakuruttyolás és madárdalolás közben nyomott el az álom.

2006. 04. 27. csütörtök Ezen a reggelen is ettem valami reggelit indulás elõtt. Csomagolás közben két nagy teherautó ment el a közelben, máskülönben nyugalom volt. A beszûkülõ völgybe ereszkedve egyre szebb lett a vidék. Végül az erdõben, a patak mentén vezetett az út a keskeny völgyben. Néhol még a mosdás gondolatával is eljátszottam. Majdnem a betonútnál, már friss, zöld rétek között futott a patak. Nem voltam lelkes a rám váró hosszú "betonozás" miatt. Szerencsére észrevettem a térképen, hogy a Zsunyi-patak innensõ felén van egy dûlõút. Meg is találtam, és egy nagyon kellemes, gyalogolható útra leltem. Néhol még õzeket is láttam. Felsõtoldot kikerülve ballagtam Alsótold felé. Közben jól megfigyeltem a terepet, hogy majd a Tepke tornyából felismerjem. Alsótoldon zárva volt a közért, de a szomszédos kocsmából kinyitották, hogy vehessek tejet és zsemlét, amit a takaros, szépen faragott buszmegállóban meg is ettem.

Itt a keskeny ösvényen az erdõben bizony komolyan küzdöttem a nagy sárral. Feljebb enyhült, és lassanként felértem a gerincre.

Komoly viharfelhõk voltak körbe-körbe, dörgött, villámlott, néhol látszott, hogy szakad az esõ. De itt ragyogott a napfény. Elidõztem a toronynál, majd kényelmes sétával, virágos úton végigballagtam a gerincen. Néhol szépen le lehetett látni a völgybe. Garáb-nyeregtõl már komolyan ijesztgetett a vihar, ezért reméltem, hogy a Nagy-kõ-tetõi Westel toronynál találok valami kis fedett részt. Sajnos nem volt, de azért megálltam egy kicsit pihenni. Éppen indultam, amikor egy ISZONYÚ csattanást hallottam. A frász jött rám!! Egy villám éppen a mellettem lévõ toronyba vágott. Néhány pillanatig még a lábamon is birizgált a szõr. Az adó meg fél perc után egykedvûen újraindult. Én is elindultam a borongós idõben. Köves-bérc-nél majdnem megálltam tábort verni egy nagyon hangulatos, virágos réten, de tovább vitt a lendület. Az úttalálkozónál meg majdnem elvétettem az irányt, aztán egy szép, sötét fenyves következett. Végül a Sáros-hegy völgyében elkezdett szemetelni az esõ. Volt itt egy rét magaslessel, szénaboglyával, de nem volt vízszintes talaj a sátornak.

vagyok-e, mert úgy csiripelnek a madarak. Lekezeltem a vízhólyagokat, és jót aludtam reggelig.

2006. 05. 28. Péntek Párás, a sátorban dunsztos reggel virradt. Az ég már kitisztult, de a fû még vizes volt. Meleg tea és reggeli után összecsomagoltam, majd erõs kapaszkodóval átvágtam a Sátoros-hegy nyergén. Szép szálfa erdõben vitt az út. Egyszer azt hittem, tavat látok, de csak egy pompásan virágzó cseresznyefa volt. Késõbb megtaláltam a Csepegõs-kút jelölését. Ide terveztem az éjszakai tábort. Nemsokára kiértem az erdõbõl egy fennsíkra. Hátul látszott az eddigi utam vonala, és az elõttem lévõ Nagybárkány falu házai, temploma, temetõje. Lankás tájon közeledtem a falu felé, csak a közelében összegyûlt szemét keserített el. A takaros faluba a templom mellett érkeztem meg, a közértben bélyegeztettem, és a temetõ mellett hagytam el. Kifelé a dombon volt egy hely, ahol már csak a templomot lehetett látni, a falu már megbújt a völgyben.

Egy bánya felhagyott fejtése nyomán csodálatosan látszik a föld különleges rétegezõdése. Beérve a faluba szerettem volna venni kenyeret, de nem volt nyitott bolt, csak kocsma. Az viszont hangulatos. A falut Szálláska-völgy felé hagytam el, és még sokáig vissza lehetett látni a különleges, hegyes tornyú templomára. Széles, legelõs völgyben alig emelkedve jutottam el egy bõvizû forráshoz. Megmosdottam és vettem ivóvizet is. Felfrissülve folytattam az utat a már erõsebben emelkedõ, szûkülõ völgyben, míg a nagyfeszültségû vezetéknél erõs emelkedõbe kezdett. Komoly kapaszkodóval értem el a  elágazást. Ezen az úton kell lemenni Szentkútra. Komolyan elgondolkoztam, hogy a nehezen megszerzett magasságomat elveszítsem-e, de úgy döntöttem, hogy ha már idáig eljöttem, nem hagyhatom ki. A jó meredek úton hamar leértem Szentkútra.

Új taktikát alkalmaztam az emelkedõn. Már a kezdetén visszafogva a lendületet, komótos tempóban, meglepõen gyorsan, és nem kifáradva értem vissza a hegyre. Nagy lendületbe kezdtem, mert már megint dörgött. Túl is szaladtam a kocsiúton a leágazó ösvényt. Szerencsére hamar észrevettem, és alig kellett visszamennem. Szûk, egy embernek éppen járható, zárt ösvényen haladtam elég hosszan. Mire kiértem a gerincre, elõttem „hevert” Mátraverebély. A bevezetõ úton csatornázás miatt csak egy magánkertben kerülve lehetett elmenni. Jól lerobbant falu ez, ezt a részét zömmel cigányok lakják. A mûúton átérve kicsit szebb lett a kép, de a morál alig-alig. A kocsmában lusta volt a hölgy felállni, hogy adjon bélyegzõt, inkább „lökte” a kifogásokat. Nem vitáztam, és az éppen záró, közeli zöldségestõl kértem és kaptam bélyegzõt. De a véleményem megvan a kocsma pultosáról…

Nagyon élvezetes, jó kirándulás volt. 72 km-t mentem, összesen 710 km-nél tartok.