18.sz. túra Cserhát-h.

Nógrád v.áll.-Katalin pszt.

2006. 04. 01. szombat Vác felöl érkeztem autóval, hogy elérjem a reggeli vonatot Fenyveshegy v.m.-ban. A megáradt Duna miatt jobbról-balról vízzel szegélyezett úton nem tudtam, melyik vasúti aluljárón kell átbújni a magas töltés alatt. Több lehetõség közül persze a rosszat választottam, és a helyi építõanyag-telepen sem tudták. Csak a megérkezõ -lekésett- vonat megállási helye árulta el, hol is kéne lennem. Mivel lett egy lukas órám, megcsodáltam Verõcén a kálváriát és a templomot, és a megáradt Dunát. 

Majd megérkezett a következõ vonat, és fantasztikus szép völgyben haladt Nógrád felé. Egy patakot kerülgetett, néhol hóvirágos domboldalak mellett. Szép, üde napfényes idõ volt. Berkenye elõtt egy mezõ, majd egy tó közelében haladtunk. Nógrádra érve bélyegeztettem és fel a várba. Hangulatos autós pihenõ mellett vezet fel az út. A vár kapujánál néhány fenyõvel szegélyezett emlékhely van, a honfoglaló hét vezérnek. A vár szépen rendben van tartva, bár a kapun, egy bástyán és egy tornyon kívül nem sok maradt belõle.

Az utak még erõsen sárosak voltak, és egy tarvágásnál bizony nem volt könnyû elõre jutni. A vasút völgyében, a végre füves terepen már viselhetõ volt a sár. Hosszú, erõs kapaszkodó kezdõdött innen, egészen a Nagy-Kõ-hegyig. Egyszer csak motorzúgásra lettem figyelmes. És a gyalog alig járható úton utolért egy terepjáró. Aztán késõbb hallottam az erõlködésébõl, hogy neki is meggyûlt a baja a sárral. Feljebb egy tisztásról szépen vissza lehetett látni a várra és a völgyre. Egy kicsit enyhébb résznél ismét bokáig kellett a vízben gázolni, majd egy vihar tépte szakaszon a kidõlt fákon bukdácsoltam.

Némi kapaszkodás után végre felértem a Nagy-Kõ-hegyre. Innen nyugat felé az egész Börzsöny és a Dunakanyar csodálatosan belátható. Alattam mélyen a völgyben a vasút és Szokolya állomás, kicsit távolabb a falu, távol balra az áradó Duna és Visegrád, ill. Dobogó kõ, Prédikálószék. Hosszan gyönyörködtem a látványban és teleszívtam magam a szépséggel. Kellett is, mert egy hosszabb, egyhangú, enyhe ereszkedés következett. Csak a sár okozott idõnként „élményt”. Volt hely, ahol egy traktor is elsüllyedt volna szõröstül-bõröstül. Az ereszkedõ végén rövid aszfalton jutottam Magyarkútra. A vendéglõben bélyegzés, némi vízvétel, és egy könnyû evés.

A Keskeny-bükki patak mellett sok hatalmas kiterjedésû hóvirág-telepet láttam. A patak kacskaringózva, néhol zuhogva folyt a medrében. Késõbb utolértek a motorosok, akiket a vendéglõben láttam. Jó nagy zajjal és bûzzel hagytak el. A Bika-réttõl erõs emelkedõvel lehetett feljutni a Szendehely feletti mezõkre. Szépen látni a falu templomát. Az ezt követõ erdõben találkoztam egy mókussal. Átszaladt elõttem az úton, és még láttam távolabb a fák között is.

A hajtûkanyartól hamar beértem Katalin pusztára. Itt bélyegeztem, és ettem egy kicsit a buszmegállóban. Egy részeg pasi úgy szidta a MSZP-t, mint a záporesõ. Fel sem tudott állni a padról.

Hamar továbbmentem, és kevés aszfalt után a  jelzésen felkanyarodtam a lovaspálya felé. Jól fel volt kapálva az út a lovak patájától. A pályától szépen lehetett látni a váci kõfejtõt. A habos, fehér felhõs, valószínûtlenül kék égen impozánsan emelkedett ki vöröses bánya sziklája. Egyre emelkedve, hosszas kacskaringós úton értem a csodálatos kilátást nyújtó Fenyves-hegy csúcsára. Váctól egészen Visegrádig elõttem hevert a megáradt Duna, a túloldalon a Pilis hegység, jobbra Verõce, és mögötte a völgy, ahonnan jöttem. Sokáig gyönyörködtem a látványban.

Mivel nem találtam leágazást a -rõl, toronyiránt indultam el a völgyben lévõ kis vasúti megálló felé. Aztán megtaláltam az utat, mint kiderült a  is ide vezetett. Kedves kis hétvégi házak között hamar lejutottam a völgybe. Még késõ sem volt, és nyugalomban hazaautóztam.

Kellemes kora tavaszi kirándulás volt, kb. 22-24 km gyaloglással.