15.sz. túra Pilis-h.

Bécsi út-Dobogókõ th.

2005. 01. 10. hétfõ Maradt az elõzõ évbõl egy hét szabadságom. Ki kellett venni, nehogy elvesszen. Nem volt tervezve ez az út, de olyan szép idõ volt, hogy menni kellett. Elszórakozva az idõt kb. 14 óra után kezdtem elindulni már kint gyalog a Dömével. (Elõtte autóval a Bécsi útig.) Bélyegzés a Rozáliánál. Köves-bércre erõteljes kapaszkodó visz fel, a lehullott avar alatt sunyi kövekkel. A tetõn már nagyon hangulatos. Kisebb-nagyobb szakadékok, lyukak, elterülõ ligetes síkok. A túloldalon, érintve Pilisborosjenõt, egy kálváriához vezet az út. 

Ide érdemes lenne családostul is eljönni. Sokat nem idõzhettem, mert a nap vészesen ment lefelé, de semmi emléket nem sikerült felidézni a hajdani, gimnáziumi kirándulásom emlékébõl. Talán majd a th. romjainál! Becsületes kapaszkodó vezet fel a nyeregbe. Még a Döme is csak lihegve és lemaradva jött utánam. A nyeregben még annyi emlék sem volt, mint a várnál. Egy kis falmaradvány és semmi emlék. Pedig ennek a th. teraszán melengettük az arcunkat a bágyadt napsugárban, hajdanán 3. gimiben. Bélyegzés után felmentem a Nagy-Kevély tetejére is. Innen valamikor egy szikláról bámultuk a vándorló felhõk árnyékát a mezõkõn, de ennek az emléknek sem találtam meg a nyomát. Hát, így foszlik el a világunk… A kilátás azért most is csodás volt, bár a lemenõ nap és a fátyolos levegõ eléggé takart. Viszont sosem látott varázsa volt a panorámának.

Úgy döntöttem, hogy a -on továbbmenve megyek vissza a faluba. Láttam két siklóernyõst is a hegytetõn elõkészülni. Hát én bizony el nem löktem volna magam a tetõrõl. De késõbb láttam, hogy ők megtették. Lefelé az út fenyõk között vitt egy kis vízmosásban. Mire a faluba értem, már erõsen sötétedett. Szerencsésen megtaláltam a kivezetõ utat, és át a Köves-bércen. Ekkor már határozottan sötét volt. A kutyát pórázon vezetve szerencsésen átjutottam, bár a kövek sötétben még szemtelenebbek.

Jó kis túra volt, határozottan jól esett. Gondoltam, holnap elmegyek Dobogókõig, de másképpen alakult…