8.sz. túra Bakony-h.

Városlõd-Kislõd v.áll.-Zirc v.áll.

2004. 09. 30. csütörtök Szokás szerint az idõjárás nem kedvezett a vasárnapi úthoz. Így köv. csütörtökön reggel indultam Városlõdre. A hajnali zápor indulásra elállt, és szép napos idõben érkeztem meg. Egy kicsit túlmentem Városlõdön, ezért Kislõd felöl kerültem vissza. A v.á.-on bélyegzés után (kis nosztalgiázás) autóval tovább Városlõdre. Némi keresgélés után találtam egy elfogadható parkolót a vonat megálló közelében. Kicsit megnéztem a templomot is, szép régi szerzetes templom. Bandukolva indultam, most már hátizsákkal, ki a faluból egy ritka forgalmú országúton. A kanyarodó vasút felett vártam egy kicsit, de nem volt hajlandó jönni egy vonat sem. A rét szélén vezetõ ösvényrõl jól visszalátni a falura, de a kabhegyi torony nem igazán reprezentatív. Az idõ is párás volt, bár sütött a nap. Azt ígérték, hogy délutánra a maradék esõ is eláll. Lankás, szép tájon vezetett az út, baloldalt egy bodzás útmenti bozótos. Nem is hinnénk, hogy a balra letérésnél „a legnagyobb meglepetésünkre egy madárdalos, zöld aljnövényzetû bükkös oszlopcsarnokának hûs katedrálisába lépünk.” Egy vizenyõs völgybe ereszkedett az út. Dús növényzetû, gyönyörû rétek között tekergõzött az ösvény. A kaszált részeken lila húsos virágok (õszi kikerics?) virágoztak tömegesen. Egy cipõ igazítás közben lovasok mentek el mellettem. A régi vasút vonala egy kicsit egyhangú, ráadásul még favágók is dolgoztak. Aztán a bauxit útnál ettem egyet. Innen már változatosabb lett a táj, fenséges fenyõfák is meg-megjelentek.

Közben láttam mókust amikor egy kicsit kimerészkedtem. Már elterveztem, ha másként nem, hát itt alszom a templom mögött egy száraz, betonos beszögellésben. De jó két óra után végre elállt, így nekivágtam lendületesen. Mire elértem a bevezetõ utat, ismét csepegett, de már nem érdekelt. Némi útkeresés után az erdõben már végleg nem zavart az esõ. Van egy különleges hangulata ennek is. Jó lendületes trappal felértem a bakonybéli aszfaltútra. Itt már nézegettem az éjszakai szállás lehetõséget, majd néhány biciklis elhaladása után, besétáltam a fák közé. Az úttól kicsit távolabb, szép nagy fák között gyorsan felvertem a sátrat és be is sötétedett. Egészen jót aludtam.

2004. 10. 01. péntek A reggel erõsen párásnak indult és minden csupa nyirkos volt. Összeszedtem a holmimat és elindultam tovább Bakonybél felé. Meglepõen hangulatos volt az út aszfalt létére. Egy helyen fel lehetett látni a ködbeveszõ hegyre. Szép, álmodozó, érintetlen volt a táj. Megragadott egy érzés: ez itt egy tökéletes, tõlem függetlenül is létezõ önálló világ, amibe most egy kicsit bepillanthatok. Klassz érzés volt. Lentebb egy tisztásról rá lehetett látni a falura. Enyhén lejtõs rét, minden fûszálon rezgett a pára. A völgyben békésen aludtak a házak, csak egy-két kutya ugatott. A völgy túloldalán a hegyoldalon már itt-ott barnuló, vörösödõ, foltokban színesedõ erdõt néhol felhõfoszlányok takarták. A hegytetõ már szinte teljesen beleveszett a felhõbe. Igazi szép õszi táj volt. A Gerence Fogadónál már jólesett letérni az aszfaltról. A fogadóban éppen egy csoport készült elindulni. Megcsodáltak, mint „igazi turistát” és elbeszélgettünk egy kicsit. Bélyegeztem, majd egy padnál reggeliztem. A még kissé ködös idõben betértem a faluba, kerestem egy közértet és feltankoltam.

A -n terveztem egy kis kerülõt de némi átgondolás után mégis a jelölt úton indultam tovább. Szoros, egyre szûkülõ völgyben haladtam (itt-ott egy kis tisztás), zegzugos, kanyargós aszfalton. Aztán balra elhagyva az aszfaltot elõször enyhén, majd erõsen emelkedve fel a hegyre. Jól megizzasztott a kaptató. Egy irtáson visszanézve jólesett megpihenni. (térbeli rajz és térkép itt)

A makadám útnál enyhült az emelkedõ, megálltam egy kis szedrezésre. Sikerült is összekenni a hátizsákomat jó vörös bauxitos sárral. Folyamatosan emelkedett továbbra is, de nem túl hirtelen. Az Eleven-förtésnél némileg laposabb lett, majd ismét emelkedett. Ekkor megint tapasztaltam az ezen az úton jellemzõ jelenséget: nagy robajjal lezuhan egy ág. Nézek oda – biztos látok valami állatot, de semmi!! Mintha szellemek törték volna le az ágat !?

Bélyegeztem, és elkezdtem enni, amikor egy fiatal lány odajött és megkérdezte: "hova lesz a séta Jánoska?" Hát kellett egy kicsi idõ mire leesett a tantusz –ezek a papír feliratát kérdezik tõlem. Valami közösség építő túra feladatát teljesítették. Jót mulattam rajtuk. Fényképezés közben tisztáztam velük, hogy én bizony "Jánoska" vagyok. Most õk mulattak. Szinte egyszerre indultunk el, és Kisszépalmapusztáig együtt mentünk. Itt idõztem a háznál egy csöppet. Sok szép emléket õrizhet ez a ház, bár már nagyon lerobbant. Kellemes napsütésben kicsit elméláztam.

A rádiótornyok felé letérve, a templom háta mögül fentrõl érkeztem. Szép, hangulatos a templomuk. A kocsmában bélyegeztem, és uzsonnáztam elõtte a padon. Úgy döntöttem, hogy ha bírom az utat, már nem éjszakázom itt, hanem megpróbálom elérni a 7 órás vonatot Zircen. Tovább még hosszan elnyúlik a falu, egy szép völgy felé. A kapaszkodó közben egy õz megmutatta a fenekét, de többet nem láttam belõle. Innen az út nem túl jellegzetes. Egy mély völgy, ami megmaradt az emlékezetemben. Jó sáros volt a levezetõ ösvény. Zirc közelében néhány csodálatos fenyõt láttam, majd váratlanul kiértem egy szélsõ utcára.

Egy jó félórával hosszabb lett az amúgy is hosszú út. Azért szerencsésen megtaláltam a kocsit és irány haza.

Kissé zaklatott, elsietett út volt. ( talán Juditék rácsa miatt… ) De azért élveztem.