9.sz. túra Bakony-h.

Zirc v.áll.-Bodajk

2004. 06. 19. szombat Négynapos, nagy túrára készültem. Reggel 2:30 körül kelés, indulás. A vonat 4:44-kor indul Csókakõ vm.-ról. Autóval szerencsésen megérkeztem, de nem volt hely, ahol parkolhatnék. Így egy családi ház bekötõ útja mellett egy Wartburg mellé álltam. Egy pacákkal beszélgettem a vonat érkezéséig. Kisbéren szerencsésen elértem a csatlakozó vonatot. Ekkor már felkelt a nap. Nagyon szép az út Kisbér és Veszprémvarsány között. Kicsit párafoltos idõben, ellenfényben, egy lankás dombos vidék különösen szépen mutatott. A veszprémvarsányi vasútállomás egy igazi békebeli, kedves kis vidéki állomás. Igazi béke hangulat volt itt. Zircig az út vadregényes, de a Kisbér utáni szakasz jobban tetszett.

A vasútállomáson bélyegzés és irány Nagyesztergár. Ismerős aszfalt út, a faluban ettem egyet, és gyerünk az erdõ. Kicsit sáros volt az erdõ, és ez jellemzõ volt az egész utamra. Egy darabig állandó távoli kolompszó kísért, azt hittem, hogy disco. Majd elértem Veimpusztát, és láttam egy hatalmas odvú fát. Hátizsákostul is belefértem volna. Majd jött a rét hosszában. A gaz derékig ért, a derékig érõ gaz csurom víz. Öt perc múlva én is. Aztán véget ért a rét és újabb megpróbáltatás: Hol van a továbbvezetõ út? A Bakonyban valóban rosszul vannak felfestve a jelzések. Kb. egy órát egy körben bolyongtam, és már kissé ideges voltam. Amerre menni kellett volna, arra nem volt út. Amerre volt út, az rossz irányba kanyarodott. Még volt egy lehetõség, de az visszavitt a rétre. Ha nincs nálam az iránytû, talán még most is ott vagyok. Végén toronyiránt, némi patakcsobogást követve nekivágtam az erdõnek, és szerencsére, hipp-hopp rátaláltam a folytatásra. Hogy valójában hogy folytatódott az út, azt máig sem tudom. Aztán volt még egy-két kisebb elkeverés, de ezek nem annyira jellemzõek. Egy farakás melletti pihenõnél utolértek gyõri kirándulók. Majd kevésbé jellegzetes úton eljutottam Bakonynánáig. A bélyegzésnél már erõsen szemtelenkedett az esõ. Levágva egy hurkot átmentem a Lajkómalomhoz, és ismét találkoztam a kirándulókkal.

Aztán a hangulatos Gaja-patak szurdokának oldalán együtt mentünk tovább. A Római-fürdõnél váltak el útjaink. Még erõsen borult volt az idõ. A fürdõ továbbra is vadregényes. Mire felértem a gerincre, már ragyogóan (és melegen) sütött a nap. Itt lazán elvétettem a jobbra kanyart, késõbb sem találtam meg. Viszont szép a kilátás a Tési fennsík oldalára a vízmûtõl. Egy földes kocsiúton mentem Jásd felé (közben ebéd). Sajnos az elkeveredés miatt a Szentkút kimaradt, a fényképet egy késõbbi utamon készítettem.

( A Tés felé vezetõ út kezdete.) Úgy belezavarodtam, hogy inkább pihentem egy kicsit (alvás). Ez a nap a tájékozódás teljes hiányában telt el, mert késõbb „megtalálva” az utat, gondosan kimentem egészen a falu széli focipályáig. Csak az lett gyanús, hogy vége a falunak. Na, ekkor döbbentem rá, hogy teljesen rossz irányba megyek. Vissza be a faluba, bélyegzés, és felfedezés a templom felé. Ez a manõver kb. 5-6 km többletet jelentett. Végül a falu felett a domb tetején egy réten vertem sátrat, aránylag korán, szép napsütéses koraestén. A kilátás csodálatos volt, szemben a Tési fennsík oldala, túloldalon Szápárig lehetett látni. Lepihentem, és -bár idõnként egy-egy motoros elment az úton,- el is bóbiskoltam. 9-10 óra körül villámlásra és erõs szélre ébredtem. Szerencsére a vihar fõ csapása elkerült, de így is kaptam némi esõt, aztán hajnali 4 körül ismét. A sátor derekasan bírta, én meg jót aludtam.

2004. 06. 20. vasárnap Kinézve sátorból egészen más kép fogadott, mint tegnap este. Borongós, szélmentes, esõtlen idõ. A Tési fennsík teljesen ködben, és az oldalában a völgyekbe, nyiladékokba is lehúzódva a párafelhõ. Nagyon különleges látvány volt.

Kicsit unalmasabb szakasz következett, balra erdõ, jobbra mezõk. Aztán erdõbe fordult és egy nyiladékról szép kilátás nyílt.

nem is álltak meg a kirándulás végéig. Az árok olyan amilyen, nem nagy durranás. Egy friss irtáson keresztül elértem az aszfalt utat. Innen a  jelzést követtem, hogy visszafelé a Burok árok felé menjek a -n. Az aszfaltról letérve kissé elvadult helyen vezetett az út, késõbb egy patak után már jobb lett. Leértem a Kisgyóni telepre.

és az eszmecsere végére a nap is kisütött. Elbúcsúztam a kedves természetbarátoktól, Marika nénitõl, és újult erõvel, boldog szívvel indultam tovább. Mivel Péter lebeszélt a Burok árokról a magas csalán miatt, így mégis a Dóra hegy felé, a  jelzésen mentem.

Bakonykúti felé vezetõ rétek és mezõk ismét táborozásra invitáltak, de szerettem volna túlmenni a falun. Maga a falu nagyon takaros, kicsit felkapott, újgazdag, flancos is. Pont ezért egy kissé zárkózott. Bélyegzés a buszmegálló kicsi kis fadobozánál (még bélyegzõ párna is volt), és nekiláttam enni. Sikerült a paradicsomos hallal lefröcskölni a nadrágomat. Nem baj, kimostam. Egy negyedóra múlva beborult az ég és tisztán láttam, hogy elkéstem. Még az evést is alig tudtam befejezni, már futni is kellett a buszmegállóba az esõ elöl. Egy jó órát esett, én meg pihentem. Nem nagyon izgatott, mert akár itt is éjszakázhattam volna. Elállt, és addigra kifigyeltem, hogy a falu után egy fennsík lesz. Ezen a szép szabad síkon vertem fel a sátrat, és szedtem ki az egyetlen kullancsot magamból. Még megvártam a naplementét, nagyon erõs fénye volt még laposan is, és fejest a sátorba, majd alvás.

2004. 06. 21. hétfõ Reggel szép idõre ébredtem. Gondoltam, visszamegyek a faluba egy jó tejes reggelire. Csomagolás és irány vissza. A faluba érve a tegnapi csöndes úton erõs kamion forgalom volt. Mire meg tudtam kérdezni valakit, hogy hol van a bolt, az ember rámutatott az éppen induló buszra, hogy ott megy a boltos. Csak 9 óráig van nyitva a bolt. Na, mondom – tartoztam az ördögnek egy úttal. Leültem egy alkalmas padra és elkezdtem szárazon falatozni. Két néni takarította az utcát, és tõlük kértem volna tejet, de a „szívbajt” hoztam rájuk. De az ötlet jó volt, és egy másik házban sikerült vásárolnom egy liter tejet.

Felüdülve, jóllakva vágtam neki az egyszer már megtett útnak a fennsíkra. Egy tanya (Bakonykúti puszta) mellett erõsen emelkedni kezdett az út, és egy elhagyott bánya helyén szép fenyõvel benõtt dombtetõt találtam. A növényzet már próbálta a bánya megsértett területét begyógyítani. Csodálatos kilátás volt egészen Veszprémig. Majd egy rövid, sûrû erdõs szakasz után egy kis dûlõút, és toronyiránt a Bogrács-hegy teteje. Itt a kilátónál egy kicsi pihenõ (Fehérvár felé látni) és erdõs terepen lefelé a mûútig. A mûutat keresztezve jó pocsolyás szakaszhoz értem. Az elhagyott bányát megkerülve néhol a sûrûben lehetett csak kikerülni a hatalmas ingoványt. Itt találkoztam egy jó lendületû turista csapattal szembõl.

Hangulatos, kedves kertek között megérte a kis kapaszkodót megtenni. Kis kacskaringó után elértem a kilátóhelyként jelölt helyet, fenyvesekkel ligetes dombtetõt. Mivel már a vadrezervátum közvetlen szomszédságában voltam, nem vágtam neki sötétedés elõtt.

2004. 06. 22. Kedd Reggeli pisilés közben felfedeztem egy jó szamócás helyet. Na, fel is hívtam a kollégámat Juhász Lacit, hogy mit tegyek, mert jön a „medve”. Röhögött, de mondta, hogy aggódtak az autóm miatt, és azt hitték, hogy a Wartburg fialt meg. Betelefonáltak, hogy nem veszett-e el egy autónk?

Szóval összeszedve magam továbbindultam, és a völgy után befordultam a Gaja-szurdokba. Kerítés-átmászás után egy kicsit hosszabb nyílt terep van. Késõbb egy tó, táborhely, pihenõ. Határozottan kultúrált. Aztán egyre jobban beszûkül a szurdok és a patak hol zuhog, hol csendesen alig folyik. Irtó hangulatos, Adám-Éva fa stb.

Késõbb egy erõsen korhadt fát is láttam. Ezen a részen (pár héttel késõbb már Klárival) még vaddisznó röfögést is hallottunk, ill. valami nagy vízimadarat is láttunk. A rezervátumból kijutva erõs emelkedõbe kezdett az ösvény.

Fel lehetett fedezni távcsõvel Nagyesztergár elején lévõ Westel adótornyot is. Innen indultam el négy nappal elõbb. Jópofa érzés volt végignézni négynapi utamon. Innen már nem sok hiányzott a hegy túloldalán lévõ sípályáig, ahol ereszkedés közben egy nagyot szamócáztam. A városban bélyegzés után megkerestem az autót és utána elmentem a kálváriához. Szépen felújított kálvária. Aztán még fürödtem a tófürdõben is, bár igen hideg volt a víz.

Kellemes nyugodt úton mentem haza, és kipihentem az út fáradalmait.