6.sz. túra Balaton-felvidék

Badacsonytördemic v.áll-Nagyvázsony

7.sz.túra Bakony-h.

Nagyvázsony-Városlõd-Kislõd v. áll.

2003. õszén készültem erre az útra. Sajnos azon a héten, amikor szerettem volna menni, nem sikerült elszakadni a munkahelyrõl. A következõ héten pedig elég esõs idõ volt. A www.met.hu meteorológiai lapról néztem meg az idõjárás elõjelzést. Igen pontosan megjósolták, majd utalok rá…). Az idõjárás miatt úgy terveztem, hogy vasárnap délután indulok, és négy napot leszek távol.

2003. 10. 05. vasárnap Délután indultam autóval Badacsonytördemic v. áll-ra. Fehérvárig szépen sütött a nap, de itt egy fekete felhõ borította el az eget. Kőszárhegynél egy akkora vihart fogtam ki, hogy meg kellett állni az autóval, mert nem láttam semmit, úgy esett. Késõbb jég is jött. Április is megirigyelhette volna azt a villámlást, dörgést ami ott volt. Aztán mire leértem Btördemicre, már a nap is kisütött egy kicsit. A v.á. mellett leraktam az autót, pecsételtettem és megindultam a 16 kg-os hátizsákkal Badacsonynak.

( forrás: http://kektura.click.hu/ )

A Bujdosók lépcsõjéig szilvát és diót eszegettem, csak úgy menetközben. A lépcsõk mindig meredekebbek, mint amire az ember számít. Jól kifulladtam a tetejére. Nem találtam meg azt a sziklatetõt, amin egy régi tavaszon voltunk családostul. De nem is nagyon kerestem, mert már esteledett és siettem. A badacsonyi platón körbefutó út elsõ pihenõjénél megálltam, mert jó táborhelynek látszott, csak a leendõ jövés-menés gondolkoztatott el. Én naiv… Nem jött-ment itt senki ember fia.

Gondolkodásomnak a csöpögõ esõ vetett véget, gyorsan sátorverés és fejest a hálózsákba. Szépen befért a hátizsák is a sátorba. Egész éjjel esegetett az esõ. Hol az égbõl, hol a fáról. A sátor bírta, én szundikáltam. Nem igazán idegesített, mert bíztam a meteorológusokban. Hétfõ reggelre már csak borút ígértek, és délre már napsütést. Így is lett.

Még este, a táborhelytõl elnézve Szigliget felé, nagyom hangulatosak voltak a kicsit viharos fények a faluban, vízen.

2003. 10. 06. hétfõ Reggel nem kis akaraterõ kellett kibújni a meleg zsákból. Jó volt a zsák. Vizes sátor, vizes minden. Összecsomagolás, indulás.

A kõkeresztnél ismét szép a kilátás a Balaton felé, inkább Fonyódtól Keszthely felé. Egy kis távcsövezés és tovább. Az út levezet a sziklákhoz, ahol csodálatos kilátás nyílik Btomaj felé. Mint egy makett, úgy fekszik az ember elõtt a táj.

Aztán fel a kilátóhoz, fel a kilátóba. Kissé szeles, borús, kellemetlen idõ volt. A kilátás továbbra sem nagy durranás. Lefelé a Kõkapu viszont már klassz. Tényleg kellemes szõlõpincés környék. Köbölkútnál nagyon hangulatos volt a kerekes kút és a régi iskolaépület a haranglábbal. Kicsit elkeserítõ volt, hogy egy napi gyaloglással jutottam kb. 1 km-re a tegnap esti indulási hely templomától. Persze közben megkerültem a Badacsonyt.

( forrás: http://kektura.click.hu/ )

( forrás: http://www.kektura.eu/)

Itt már sütött a nap, bár a szél erõsen fújt. Jót bekajáltam szõlõbõl, dióból, szilvából. Jól éltem. Az „iskolánál” cipõ igazítás. Megértettem, mitõl Hármas-hegy a neve a hegynek. Szépen három púpból áll (a térképen ez nem látszik).

Át az országúton és fel a Gulács oldalába, hétvégi házak között, majd erdõben kapaszkodott az út.

Úgy döntöttem, hogy nem megyek fel a csúcsra. Úgy is csak nyugatra van némi kilátás (állítólag…). Az erdõben lefelé kellemeset sétáltam, találkoztam gomba szedõkkel. Leértem a nagyútra és balra begyalogoltam Káplalantótiba (elég hosszan…) Itt egy kisgyerek búvárnak nézett (még jó, hogy nem õrültnek!). Pecsételés, buszmegállóban evés. A kivezetõ utat egy kicsit lerövidítettem a mezõn át. Erõsen fújt a szél. Az országúttól ismét emelkedett az út szõlõk között a Csobánc oldalába. Egy kicsit ijesztgetett az esõ, de szerencsére nem lett belõle semmi. Keresgélve az utat végre megtaláltam a csúcsra vezetõt. Elindultam zsákkal, de hamar úgy gondoltam, hogy inkább elrejtem és majd visszafelé felveszem. Így is lett.

( forrás: http://kektura.click.hu/ )

( forrás: http://www.kektura.eu/)

A csúcson tombolt a szél. Egy nagy fennsík, a nyugati végében a várrom. Hangulatos hely, akár táborverésre is. De még korán volt erre. Keresgéltem távcsõvel a további utat a szembe hegyen, de nem igazán találtam. Szerencsésen lejutottam, bár a bal térdem az ereszkedõt nehezem viselte. Megvolt a zsák is, lejutottam az „aszfaltos” útra, majd ismét emelkedõ, szintén szõlõhegyre. Itt megpihentem egy présháznál. Csodálatos volt a látvány visszanézve. Távolban a Balaton vize, rajta csillogott a nap, elõrébb a Gulács, Tótihegy, jobbra a Csobánc. Nyugalom és béke volt, szép õszi nap, ragyogó napfény. Sok alma hevert a fák alatt. Tovább egy komolyabb kapaszkodó kezdõdött egy akácosban. Ekkor már fájt a bal térdem a lejtõknél. Kicsit unalmas présházas, majd nagyüzemi szõlõs között vezetett az út. Végre elértem Mindszentkálla szélét. Nem is jutottam beljebb, mert már ki is vezet az út. Buszmegállónál balra, lovaspóló pálya felé. Keresgéltem már az éjszakai szállást. Egy akácos erdõsávban találtam is helyet. Vacsora alatt még szépen sütött a nap, de ahogy lebukott, azonnal hideg lett. Az akácos melletti réten sétáltam. Élveztem a nyugalmas (hideg) estét. Elõttem a Káli-medence, jobbra a Köves hegy (innen jöttem), balra Fekete-hegy (ide megyek). Az égen a hold, majdnem teli, távolban már ereszkedett foltokban a köd. Itt találtam az õzike koponyát. Nyugalmas éjszakám volt.

2003. 10. 07. kedd Reggel a napfelkelte már ébren talált.

Csodáltam a távoli párafoltok látványát. Aztán mire kikecmeregtem a fûbõl, már vizes is volt a cipõm. Még a reggeli dermedésben bejártam a kõtengert. Érdekes, szép, bár én többre számítottam. Aztán kihagyva a Velétei palotaromot, besétáltam a szép kálvária mellett Szentbékkállára. A közértnél, a bélyegzésnél már borús volt az idõ, aztán ismét derûs. A szõlõhegy alján egy lóval, majd a gazdájával barátkoztam.

( forrás: http://kektura.click.hu/ )

A Töttöskáli templomromnál kicsit megpihentem, és szõlõt ettem. A hegyoldalba elég esztelenül vezetett fel az út. Amikor már jócskán felértem, akkor visszaterelt majdnem oda, ahonnan indultam. Az erdõ szélénél meg egy telektulajdonos egyszerûen lezárt egy szerpentint. Így jó meredek árokban kellett felmenni az Eötvös Károly kilátóhoz, ahol ismét borús idõ fogadott és jócskán fújt a szél is.

A kilátásért viszont megérte, észak kivételével szépen el lehetett látni mindenfelé. Keresgéltem Balatonhenyét is (a további utamat), de egy dombtól nem látszott. Jól látszott viszont Köveskál, és a távolban a Balaton keskeny csíkja. Továbbmenve már elõre féltem a meredek ereszkedéstõl, mert a bal térdem ezt nehezen viselte. Egy darabig még szintben vezetett az út, és közben néztem, hogy milyen szép lankás a terep balra (északra). A térkép szerint itt az ereszkedés is elodázható. Egy életem, egy halálom, elindultam erre, és egy olyan csodálatos területre kerültem, hogy azóta is örülök, hogy így döntöttem. Kellemes dimbes-dombos terep, ligetes fákkal. Egy lankás domb tetején csodálatos erdeifenyõ egy szál magában. Alatta régi táborhely és táborozásra csábító füves terület. A domb mögött a Bika-tó.

Magányos fenyõ Bika-tó

El is kerülte volna a figyelmemet, pedig nagy kár lett volna kihagyni. Hosszan az jelet követtem. Tisztások és ligetek lankáin elsétáltam a Barkás-tó mellett is. Itt már a fák gyönyörûen színesedtek. Hol egy vörös, hol egy sárga, barna folt uralta a tájat. Enyhe nádasok jelezték a tavakat. Csodaszép mesevilág. Ide érdemes lenne eljönni ismét táborozni. (a térképre berajzoltam). A Vaskapu hasadékban aztán csak megszenvedtem a bal lábammal az ereszkedést, de aztán rájöttem, hogy oldalt lépve egészen elviselhetõ. Hát így, sántikálva jöttem le a szinte félelmetes, sötét szurdokban, majd egy hirtelen oldalra kanyarodással, pillanatok alatt egy présház udvarában találtam magam. Muszáj volt leülni a ház elé és élvezni a nyugalmas szép kilátást Köveskálra. Ettõl kezdve kicsit bizonytalan a jelzés vonala, így idõnként követtem, idõnként elveszítettem. Egy ilyen alkalommal haverkodtam össze egy Döme forma kutyával, és a gazdájával. Végül is valahogy beértem az erdõbe, ahol már biztosabban volt követhetõ az út, bár az elképzelésemhez képest hosszabb volt a faluig. Szerencsésen leértem. Itt bélyegeztettem, vásároltam és egy kicsit pihentem. A faluból kivezetés valóban szikes, cserjés, köves terület. Hosszan, de nem túlzottan emelkedett az út. Visszanézve gyönyörûen látszottak a Badacsony melletti hegyek: Gulács, Tóti-hegy, kicsit a Balaton tükre is. Itt találkoztam az õzikével, aki nem félt. Kb. 10 m-rõl néztük egymást és õ csak komótosan ment arrébb. A terep kellemes (kicsit a tétényi-fennsíkra emlékeztetõ), jól érvényesültek már az õszülõ fák, cserjék vörösödõ levelei. Egy nagy szántó mellett vezetett az út, majd be az erdõbe. Mire unalmassá vált volna leérkeztem a makadám útra. Ezen nem a legkellemesebb járni, mert érezhetõen puhább a lépés a földúton. Igyekeztem az út szélén menni. Az idõjósok jóslata szerint mire a Csicsói erdészházhoz értem, már csöpögött az esõ.

De már én is becsülettel el voltam fáradva. Éppen arról álmodoztam, hogy a vadászház tornácán fogok éjszakázni, amikor egy nem túl barátságos erdész alaposan kiábrándított. Nekem itt nincs helyem éjszakára. Megállni még esetleg, de éjszakázni szó sem lehet. Így, mivel a bélyegzésen túl voltam, a csöpögõ esõ ellenére tovább indultam. A Kinizsi-forrásig (kolostorrom) szerettem volna elérni. Próbálkoztam az esõkabáttal is, de nagyon nehézkes volt segítség nélkül felvenni. Aztán az aszfalt úton is elnéztem a letérést és kétszer annyit mentem, mint kellett volna.

De a Viszont-völgy valóban nyugalmas… és nyirkos, vizenyõs, pocsolyás. Már sötétedett, mire leértem a forráshoz, és bár nem ilyen helyet képzeltem, de muszájból tábort vertem a sötét és az esõ miatt. Ellenben a forrás közelsége reményt adott arra, hogy a Csicsói erdészháznál megálmodott mosdást reggel elvégezhetem. (kicsit nehezen viseltem már a saját bûzömet).

( forrás: http://kektura.click.hu/ )

Sátorban, hálózsákban figyeltem az esõ és a fákról lehulló víz dobolását a sátron, és a közeli szemetesben lévõ flakonokon. Tisztára olyan volt a hangja, mintha valaki mászkálna. Aztán végül megszoktam. Elbóbiskoltam és éjjel 1-kor arra ébredtem fel, hogy hirtelen elkezdett ömleni az esõ. Mint az állat, egy jó órán keresztül. Villámlás, dörgés (félperces visszhangok), ötpercenként sátor ellenõrzés a beázás megelõzésére. Már csak a villámfényben felsejlõ, a kolostor rom felöl huhogva, lebegve közeledõ szellem hiányzott. Csak egy kicsit voltam beszarva… (mi lesz, ha elázom?). A belsõ ponyva egy jó 20 cm magaságig átnedvesedett a külsõrõl leömlõ és fröcskölõ víztõl, de nem áztam be. Megúsztam !!!

2003. 10. 08. szerda Reggel nyirkos, vizes volt minden. Én pedig büdös az elõzõ napok gyaloglásának izzadságától. Már magamat is alig viseltem. Kissé nehezen indult a reggel. Aztán elhatároztam, hogy tüzet rakok. Nem sok papírom volt, de gondos elõkészülettel elsõre sikerült begyújtani. Jólesett a meleg. Aztán derékig megmosdottam a forrásnál létrejött kicsi tóban. Nem volt meleg…, de felfrissített. Reggeli, csomagolás, indulás. A forrást követõen egy szép nagy tisztásra jutottam. Itt kellemesebb hangulatú lett volna a táborozás, de a nagyon erõs széltõl semmi nem védett volna. Egész nap tombolt a szél.

( forrás: http://www.kektura.eu/)

Kellemes dûlõ úton egy kicsit elkeveredtem, így egy mezõn keresztülvágva értem el a Pálos kolostorig.

Aztán Nagyvázsony, a várnál bélyegzés. A falu kihalt, hideg. Közért csak 200 m-re volt, hát elmentem. Ekkor már az „ólajtót” is felvettem. Az utcai hõmérõ szerint 8 C fok volt.

Nagyvázsonyból kiérve az országúton, majd a mezõn fújt ám csak igazán a szél. Bár a -en akartam menni, de a szél miatt inkább mégis a -t választottam, mert itt kicsit védtek a fák. Enyhén emelkedõ, szép szikes réten vezetett az út az erdõig. Bolond szél nélkül nagyon kellemes lett volna. Beérve az erdõbe eleivel szép, változatos volt (a térkép jelölte tisztás kedves), majd a nyiladékok enyhén unalmasak lettek. Csupa túrás volt az út. (vaddisznó, vagy szarvas ???) Némi változást kissé feljebb az irtás, majd az ugrándozó õzikék hoztak.

Aztán rátértem a Jánoskereszti útra. Ez már becsületesen emelkedett. Aztán direktbe fel a hegyre. Na, az igen csak emelkedett. Csupa izzadság, a hegytetején meg tombolt a szél. Persze mindent vissza magamra, amit elõzõleg levettem. A hatalmas TV torony meg úgy fütyült, zenélt, hogy szinte ijesztõ volt. De a kilátás… Hát azért megérte. Jobbról Szigliget, Badacsony, Csobánc, stb. Szemben a Káli medence, a Pécsely mögötti hegyvonulat, azon túl a Tihanyi sziget az apátsággal. Balra Veszprém, majd távolabb (távcsõvel tisztán látszott) Székesfehérvár. A hegyek felett itt-ott a Balaton csíkja is kivillant. De a szél miatt menni kellett. Hamar elértem a vadászházat, és bélyegeztem.

( forrás: http://kektura.click.hu/ )

Egy kicsi keveredéssel a másik irányból kerülve jutottam a régi vasúti töltés melletti fiatal fenyvesbe. De ekkor már jócskán fáradt voltam és egy erdei kerítés elõtt táborhelyet kerestem. Szép nagy fák alatt, egy árok közelében vertem fel a sátrat, közel a Tönkölyös víznyelõhöz. Bár az este bíztatónak tûnt, de éjszaka ismét volt esõ. Nem túlzottan izgatott, jót aludtam.

2003. 10. 09. csütörtök Szintén nyirkos, nedves, borongós reggel fogadott. Összepakoltam és indulás. Nem is gondoltam, hogy az erdei kerítésen keresztül vezet tovább az út. Így megkerültem a kerítést. A sarkánál majdnem eltévedtem. Elmentem volna „Amerikába” , ha nem kapcsolok idõben. Aztán a kerítés végénél ismét „megjött” a jelzés. Pocsolyás úton, faluszéli szemétdombok között vezetett be az út Úrkútra. A büfében bélyegeztettem, majd mivel nem találtam boltot, a maradékot ettem meg egy buszmegállóban. Ekkor már ki-kisütött a nap és nagyon jólesett. Kellemesen melegítette a hátam.

Aztán a kis utcákon az Õskarszt-hoz indultam. Ez egy csodálatos, sziklás, mélyedéses terep 5-6m-es szintkülönbségekkel. Van egy kis pihenõ is. Érdemes esetleg autóval is ellátogatni ide. Késõbb a karámoknál hagytam el végleg a falut. Egy kicsit meglepett az elkerített rét, de szerencsére az 1 km-rel távolabbi végén volt egy létra. A rét maga volt a csoda. Gyönyörûen sütött a nap, hátulról. Az ég szikrázó kék volt. Itt-ott egy-egy fa, kissé vihartépetten, vagy ereje teljében állt. Néha megfordultam és csodáltam az ellenfényben tündöklõ csodálatos rétet. Egyszer egy õzike ugrott meg makogva. Szinte markolni lehetett a tiszta levegõt.

Késõbb már az erdõben egy bizonytalan „Y” elágazásnál egy egész szarvascsordát láttam kb15-20m-rõl. Végül kiderült, hogy nem „Y”, hanem „+” az út, és az alig látható középsõ úton kell továbbmenni. Itt már vizenyõs volt a talaj, de az erdõ nagyon hangulatos õszies. Sárga levelekkel takart ösvényen mentem. Aztán egy eleivel keskeny, majd kiszélesedõ tisztáson értem el a Csallányos völgy erdei útját. Ezek a kis tisztások leheveredésre csábító, kellemes helyek. Az út magányosan, késõbb forgalmasan vitt le az erdészházig. Pocsolyás, unalmas volt ez a szakasz. Az állomásnál már nem bántam, hogy lerakhatom a zsákot.

Jegyérvényesítés, bélyegeztetés után cipõtisztítás következett, majd pihenés. Nagyon fáradt voltam. Jó másfél órám volt a vonatindulásig. Közben ismét szakadt az esõ, de ezt már biztos fedél alól néztem. Fáradt, kimerült voltam, de nem tudtam szunyókálni. Közben egy idevalósi (kissé együgyû) fiúval is beszélgettem. Az Ajkai vasútállomás mellett vettem ennivalót, majd az állomáson megettem. Csakhogy utána pisilni kellett volna, de hol? Végül kimentem az állomás túloldalára és ott.

( forrás: http://kektura.click.hu/ )

Aztán ismét vonat Bobáig. Közben csodáltam a Somló púpját. Az idõ szemre szép volt, de tombolt a szél. Boba egy kis falu, bár az állomása elég jelentõs. Egy kis vicinálissal mentem tovább Tapolcáig, majd további várakozás után Btördemicig. Az autóm türelmesen várt rám, és én örömmel ültem bele. A hazafelé úton Tihanynál, az öböl felett, a félszigetnél vigyorgott a teli hold.

Mire hazaértem, emberesen fájt a fejem. Bár fárasztó volt a kirándulás, azért nagyon élveztem.