Nevem Feltser János, 1958-ban születtem. Van négy gyermekem, és tizenegy unokám. Nem vagyok már fiatal, de egyáltalán nem érdekelnek az évek számai, amíg ha kedvem tartja, veszem a hátizsákomat, és legyalogolok 120-130 km-t. Budapesten lakom, és kijáró szervizmérnökként az elmúlt 30 évben, keresztül kasul bejártam autóval az országot. Mindig jól megvoltam egyedül, és megszoktam, hogy magamra vagyok utalva. 2003 júniusában jártam be az első kéktúra menti utamat Tünde lányommal a Vértesben, és azóta is járom, ha csak tehetem. Úgy gondolom, a mai világunkban túl sok virtuális információ éri az embert, pl. TV, számítógép, telefon, konzerv zenék, stb. Bár elismerem a maguk hasznosságát, de szinte szomjazom a valóságos világot. Ezt adja nekem a túrázás. Ha rajtam múlna minden gyereknek "kötelezővé tenném", (persze még a sajátjaimnak sem teszem...) Komoly edzettséget szereztem vele, fizikailag és lelkileg egyaránt.
      Nagyon szeretem az indulás várakozásteli reggeleit. Leginkább a 3-5 napos utak jöttek be nekem. Ezek már elég hosszúak a kikapcsolódáshoz, de még nem túl egyhangúak. A legkedvesebb szakaszomnak a Gerecseit érzem, a Bükk-fennsík viszont borzalmas volt, bár a szakadó eső ellenére, felejthetetlen emlékeim vannak erről is.
        A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrára nehezen szántam rá magam. Féltem az unalmas, lapos szakaszoktól, de tévedtem! A dimbes-dombos terepen hazánk szebbnél-szebb tájait ismertem meg. A Göcsejben átélt tündöklő hajnalok talán a legszebb emlékeim erről az útról.
        Az Alföldi Kéktúrát inkább csak „becsületből” kezdtem bejárni. Aztán lassan ráéreztem, hogy ehhez a tájhoz nem elég a „fiatalos” hevület, ez a táj érett „felnőttet” kíván. Itt nincsenek lélegzetelállító hegycsúcsok, szédítő mélységek, festői völgyek, itt csak végtelen pusztákon legelő birkák, szelíd tavak, a lemenő nap fátyolos ragyogásában megbújó csöndes tanyák vannak, melyeket nehezebb megfejteni, de ha sikerül, feltárul előttünk az őseinktől örökölt hamisítatlan magyar valóság.    

         Köszönöm a szíves segítséget Hörpölinnek és Pápics Péternek. Köszönöm a segítséget annak a sok névtelen embernek is, (jelfestők, útkarbantartók, térképrajzolók stb.)  akik munkájukkal lehetővé teszik kirándulásaimat.