Unokás túrák

Zsombor - OKT70

2022. 08. 19.  péntek           Ebben az évben volt a Kéktúra 70 éves. (1952-2022) Kiírták hát az OKT 70 túrát, melyben tetszőleges 70 km-t kellett legyalogolni a Kéktúrából, egybefüggő 70 óra alatt. Sikerült is belelkesítenem a már 16 éves Zsombort, és neki is vágtunk a Becske – Mátraverebély szakasznak.

Fél tizenegy után tett ki minket Judit lányom Becskén, s bélyegzés után neki is vágtunk a távnak a döglesztő melegben. Lehet, hogy a meleg tette, de emlékeimben sokkal rövidebbnek tűnt 16 éve Szanda várig az út, mint most. Lepihentünk hát a romok lábánál, s csak némi szuszogás után kezdtünk körbenézni. Pedig volt mit csodálni, a táj szépsége megegyezett emlékeimmel.

Induláskor a frászt hozta ránk zörgésével egy kecske, aki gazdátlanul itt legelte a fák leveleit. Érdekes gyakorlat… Később sikerült egy kicsit elvéteni az utat, s így fél kilométerrel növeltük a távot.

Miután kiigazítottuk tévedésünket, a Mária-forrás és kegyhelyhez érkeztünk. Nagyon jólesett az itt még éppen csurdogáló forrás vize, csak azt a kegyhely takarására szolgáló zöld hullámpalát tudnám feledni! Valami borzalmas összképet mutatott ez így! Én nem tudom, hogy miért, de minden vallásos embernek ízlésficama van? Persze a nyugalom, s a fák alatti hűvös jólesett, s így jó lendülettel tudtunk legyalogolni Szandaváraljára.

Alig hagytuk el e kedves falut, mikor döntés elé kerültünk: tovább követjük az észak felé vezető utat, vagy keleti irányba fordulunk a  jelzésen! Ez utóbbit választottuk, csakhogy később elnéztük a balra letérőt, s így kimentünk az országútig. Nagy baj nem történt, csupán az országúti tikkasztó gyaloglás kevésbé hiányzott.

Megpihentünk Terény faluban, bizony már jól is esett egy kis evés. Kifelé, a falu végén egy temető mellett visz el a  jelzés, de annyira adta magát a temetőben vezető út, hogy ott mentünk végig. Ezt követően hullámzó út következett, s én valahogy nagyon nehezen bírtam a kapaszkodókat. Az egyik emelkedőn meg is kértem Zsombort, hogy üljünk már le, mert nem lesz ennek jó vége. Talán a rekkenő hőség, vagy edzettség hiánya okozta, de Zsombor kellő türelemmel viselte öregedő nagyapja rigolyáját.

 Végül elértük a hegy tetejét, ahonnan már a lejtős úton hamar leereszkedtünk Cserhátsurányba. Itt a kút közelében leültünk az út szélére hosszabban pihenni, kérdezte is egy arra járó, csak nem az OKT-t járjuk?

Meg is kerestük a bélyegző pontot, s miután elvégeztük az adminisztrációt folytattuk utunkat. Átsétáltunk a településen, s közben, csak úgy mentében, megcsodáltuk látnivalóit: az öreg templomot a temetőben, a Jánossy-, és Simonyi-kastélyt. Majd elérve a Nagy-patakot, és érintve a keresztet, el is hagytuk magunk mögött a községet. Jó emlékeim maradtak erről a helyről, szerencsére ekkor már enyhült annyira a hőség, hogy jutott erőm a környezetre is figyelni.

Enyhén emelkedős szakasz kezdődött innen, de az enyhülő melegben, ez valahogy már nem okozott gondot.

Talán a kivételes hangulatával, vagy a szépséges panorámájával terelte el a figyelmemet, ki tudja. Mi mindenesetre felmentünk a tetejéig, s a már vízszinten terepen, a fák között tábort vertünk. Kellemes helyünk lett, kényelmesen megvacsoráztunk, s eltettük magunkat másnapra. Nem lazsáltunk ezen a napon, hisz majdnem 22 km-t gyalogoltunk, a nem túl könnyű terepen. Békés éjszakánk volt.

2022. 08. 20.  szombat         Borongós volt a reggel, s így is maradt szinte egész nap. Nem csoda, hogy tegnap, a rekkenő meleg utolsó napján majd elpusztultam! Legalább ma már jobb volt.

Összepakoltuk dolgainkat, s bele is vágtunk a mai napba. A Nógrádsipekig tartó 5 km szép tájon, szinte végig ereszkedéssel telt. Mire elértük a falut, már a gyomrunk is jelezte, hogy itt az ideje a reggelinek.

A pusztuló Nagy-kúria közelében egy padnál pihentünk le, s kíváncsian kerestem a 16 évvel ezelőtti emlékeimet.

Hosszabb, bő 10 km-es erdei gyaloglás kezdődött innen a különleges hangulatú Cserháti hegyekben. Végig lógott az eső lába, de szerencsére csak néha ért le a földig. Viszont a párás levegő, időnként nagyon hangulatos ködfoltokat hozott létre a völgyekben. Elértük a Várkút-forrás és a Középkori templom felé elágazó letérőt, de inkább a Hollókői vár felé tartó emelkedőnek feszültünk neki (Pedig jó lett volna letérni… most mehetek oda újra.)

Hamarosan egy középkori világba csöppentünk. A vár előtti murvás placcon lovagok mérték össze erejüket, a vár bástyáiról, várkisasszonyok, hercegek és szerzetesek figyelték az eseményeket. Továbbiakban végigsétáltunk az ó-falu nevezetes helyein, majd az élő faluban lepihentünk ebédelni. A végén megettünk egy fagylaltot, régen esett ennyire jól fagylalt!   

Miután leülepedet az ebéd, a folytatásban egy magaslatról még egyszer megcsodáltuk a várat, majd keserves kapaszkodással felmásztunk a közeli hegy gerincére. 16 éve, én a völgyben mentem le Felsőtoldra, így ez most nekem is teljesen új szakasz volt.

Bár az is igaz, hogy azóta elkészült az Isten tenyere kilátó, amiért akkor még nem volt érdemes felmászni a gerincre. Sokan szemlélődtek innen, igazán hangulatos hely ez, különleges kilátással. Szóba is elegyedtünk egy Kéktúrát járó társasággal, remélem sikeres volt a további útjuk. Leereszkedtünk a hegyről, de elkerülve Felsőtoldot egyből átmentünk Alsótoldra. Ezen a kerülő szakaszon már szépen rá lehetett látni utunk folytatására, a tepkei gerincre.

Nem sokat időztünk a faluban, hisz már erősen délutánra járt az idő, inkább az országúton, egy lendülettel átgyalogoltunk a Bableves csárdához. Hát bizony itt sem múlt el nyomtalanul az a 16 év, amióta itt jártam.

Lerendeztük a bélyegzést és erősen gondolkoztunk, hogy menjünk-e még tovább, de az időközben kitisztult időben nekivágtunk a folytatásnak.   

Bár nem volt eltökélt szándékunk rá, de a lendület felvitt minket a Tepkére. A kilátóból már csak félhomályban tudtunk körbenézni, de ennek is megvolt a maga varázsa. A távolban már párák lebegtek a távoli völgyekben. Gyorsan tábort vertünk, vacsoráztunk, majd elraktuk magunkat másnapra. A mai napon becsületesen haladtunk, kis híján 30 km-t mentünk. Nem is kellett minket altatni!

2022. 08. 21.  vasárnap      Ködös, esős időre ébredtünk. Még jó, hogy tegnap este felmentünk a toronyba körbenézni, mert ma már semmit nem lehetett látni. Előszedtük az esős felszerelésünket és belevágtunk a folytatásba.

Különös hangulata volt ennek a csöpögő esős, párás időnek, időnként kifejezetten szép is volt. Az egyik szakaszon egy őz ugrott meg előttünk, de a kevés fényben, csak néhány bemozdult képet sikerült készíteni róla. A gerincen haladva néha le lehetett volna látni a völgyben fekvő falvakra, de most csupán a közeli fákig terjedt a tekintet. Régi igazság, hogy az esős idő is szép, csak nehéz elviselni. Szenvedtünk is tőle, s komolyan örültünk, amikor végre elértük a Négyfenyői menedékházat.

Na, nem mintha itt túl sok minden lett volna, de a földbe ásott menedékház és az előtte álló padok, mégis csak némi változatosságok jelentettek. Kicsit megpihentünk, rendeztük szerelvényünket, majd tovább ballagtunk.

Hamarosan megakadt a szemem egy ferde fán. A 16 évvel ezelőtti túrámon, ez alatt a fa alatt találtam menedéket egy esős éjszakára. Magam sem hittem, hogy megtalálom! Jó érzés volt ismét látni. Feldobott az élmény, így vidám lélekkel értük el Nagybárkányt.

A templom előtti padon pihentünk le, s reggeliztünk egy alaposat. Jó másfél órával később, friss erővel, feltöltött kulacsokkal ballagtunk át a falun. Elmaradt mögöttünk a település, és ismét megállapítottam, hogy ez, a falu utáni dombos szakasz, különösen szép panorámával rendelkezik. Csodálva szépségét, hamar leértünk a völgybe, ahol már a leszakadó geológiai sziklafal különlegessége ragadta magával figyelmünket.

 De ekkorra már szinte be is érkeztük Sámsonházára, melyet aztán hamar el is hagytunk a Szálláska-völgy irányában. Mivel a Szentkút felé nagyot kerülő szakaszt nem szándékoztuk bejárni, előbb felkapaszkodtunk a hegyre, majd déli irányba fordulva, leereszkedtünk róla, megcélozva a mátraverebélyi Nagyboldogasszony templomot.

Bejártuk és fényképeztük a templom hangulatos környezetét, aztán begyalogoltunk a központban található bélyegzőhöz. Itt ütöttük be az utolsó pecsétet, s most már kényelmesen kimentünk a vasúti megállóba. Ezen a napon majdnem 21 km-t haladtunk, a három nap alatt összesen 72 km-t jártunk le.

Végül az időjárással is nagy szerencsénk volt, mert a mai napi szemetelésekkel együtt, egész jól megúsztuk komoly eső nélkül. Nem úgy hazafelé a vonaton: egy hatalmas vihart, felhőszakadást sikerült kifogni, de ezt már szerencsére a vonatból, védett helyről szemlélhettük. Jó kemény túrán voltunk túl!