Unokás túrák

Zsombor

2016. 07. 02.  szombat         A legnagyobb unokám megkért, hogy menjünk el egy kétnapos túrára, (hogy legyen egy sátoros alvás is!) mert szeretné megélni azokat a történeteket, amiket rendszeresen mesélek nekik a túráimról. Nagy készülődéssel vágtam neki az útnak: előre végig jártam a tervezett utat, kinéztem a táborhelyet, stb.

Reggel, lányom elvitt minket Érd, Biatorbágy felé eső végébe, hogy innen induljunk. Zavarodottságomra jellemző, hogy a fényképezőt rosszul állítottam be, s így jó darabig fekete-fehérben fényképezett.

Elgyalogoltunk a katonai bunkerek felé, ahol csodálatos kilátás fogadott minket a sóskúti kálvária irányába. A folytatásban egy lankás, széles mezőn kezdtünk ereszkedni, amikor Zsombinak egy kis gondja akadt: majdnem elhagyta a cipőtalpát! Az történt ugyanis, hogy egy régebb óta használaton kívül lévő bakancsban vágott neki a túrának, de az időközben elöregedett ragasztás elengedett. Még szerencse, hogy nálam mindig van néhány „szükség eszköz”, így felkötöztük a talpakat. Nem volt tökéletes megoldás, de Sóskútig kitartott.

Ma már jót mosolygunk a történeten, de akkor nem volt túl vidám a helyzet.

Telefon a családnak, s a gyorsan kitalált pótcipővel egy óra múlva megjelent feleségem (a Mama), s így folytathattuk a túrát. Még tettünk egy rövid kitérőt a falu belseje felé, hogy feltöltsük kulacsainkat, majd visszatérve felkapaszkodtunk a Kálvária-hegyre. Kigyönyörködtük magunkat a szép kilátásban, s mire leértünk a hegy túlsó oldalán, bizony nem kellett bíztatnom Zsombort a pihenésre. Le is telepedtünk egy kicsit, majd egy karámban pihenő csodálatos fehér ló mellett elhaladva hamar elértük a Peca-tavat. Ez is hozott egy kis változatosságot, s így friss erővel mehettünk tovább.

Hamar átértünk az üdülőházas környéken, s itt egy kisebb kaland várt ránk. Keressük meg a Békás-forrást! Elég kalandos lett, mert az elvadult környezetén nem volt könnyű átjutni, s bár meglett a forrás, a vize használhatatlannak bizonyult.

 Tovább is álltunk hamar, átkeltünk az országút túloldalára, hogy nekivágjunk a Nyakas-kő felé vezető emelkedőnek. Szuszogva értük el a régi kőhidat, majd egy közel 180 fokos forduló után egy izgalmas köves, sziklás területhez értünk. Itt is kalandoztunk egy kicsit, élvezve az izgalmas terepet. Később, egy szederfa éppen érett gyümölcséből alaposan belaktunk, s mire feleszméltünk, már el is értük a Nyakas-követ.

Felmásztunk a tetejére, s az unokám teljesen lázba jött. Csak úgy sugárzott róla a boldogság, ami persze nem is csoda, hisz innen a kilátás fergeteges. Északra a Madár-szirt szikla vonulata, nyugatabbra a Biai-tó távoli tükre. Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, lemásztunk a kő tetejéről, hogy a túlsó oldalon megmásszuk a már megcsodált Madár-szirtet. Innen sem kevésbé szép a kilátás, sőt, az előző sziklával ellentétben innen még a Nyakas-kő is jól látszik :)

Elsétáltunk a Százlépcsőig, s mivel ide terveztem a szállást, megkerestük a már előre kifigyelt helyet, s tábort vertünk. Mivel még csak 5 óra körül járt az idő, kicsit körbenéztünk a sziklákon, s csodáltuk a panorámát. Aztán este még a naplementére is kimentünk. Unokámat, igaz engem is, teljesen elvarázsolt a látvány!

Végül elhelyezkedtünk a sátorban, s mivel alváshoz még mindig korán volt, szokás szerint meséltem a régebbi túrázós kalandjaimról. Este, mikor már elcsöndesedtünk, a közeli víkendházból idehallatszott az éppen kint lévők távoli beszélgetése. Békés, nyugodt este volt. 15 km jutott erre a napra, s nem kellett ringatni bennünket.

2016. 07. 03.  vasárnap      Csodálatos reggelre ébredtünk. A kilátás, ha lehet még szebb volt, mint este. Miután összekészültünk, lementünk a Százlépcsőn, s az aljában lévő padnál megreggeliztünk. 

Elég benőtt úton értük el az első földutat, majd tovább haladtunk a település központja felé. 

Zsombi nem kis örömére találtunk egy játszóteret, ahol alaposan kihintázta magát… (mintha nem lett volna elég a tegnapi gyaloglás!) Aztán megcsodáltuk a Szily-kastélyt amint elsétáltunk előtte, majd elértük a Metternich-kastélyt is. Betérve a templomba tartottunk egy hosszabb pihenőt. Induláskor egy munkatársam, akivel itt találkoztunk, javasolta, hogy ki ne hagyjuk a közeli Andrész cukrászdát. El is mentünk arra, s mondhatom, nagyon jó tanács volt. Teli hassal, s vidám lélekkel vágtunk neki a folytatásnak.

A Füzes-patak felé vettük az irányt, majd elkezdtünk felkapaszkodni a Szarvas-hegy oldalába. Eleivel szépen vissza lehetett látni Biatorbágyra, majd kedves üdülőházak közé értünk. Megtaláltuk a réges-régi kerekes kutat mely már ugyan nem működik, de van mellette egy használható Norton kút is. Így feltöltött készletekkel mentünk tovább az Iharos-hegy oldalában.

Kora délután értünk a különleges hangulatú Szily-kápolnához. Körbejártuk, megcsodáltuk, majd egy jót ebédeltünk a közeli padnál. Pihenés után egy lejtős, majd némi vízszintes szakasz után durva emelkedővel értünk fel a Kő-orr sziklára.     

A csodálatos kilátást nyújtó szikla tetején egy ideig inkább a szuszogás kötött le minket, mint a szemlélődés. Nem semmi ide felmászni! Aztán persze megcsodáltuk a távolban feltűnő viaduktot, és a felé vezető völgyet is. Szintúton kerültük meg a csúcsot, majd leereszkedtünk a hegyről. Egy hosszabb, elég egyhangú utat követően értük el azt a kaput, ahol egy erőteljes fáradság vett erőt rajtunk. (…talán, inkább Zsombin.) Hiába na, az egyhangúság a legnagyobb ellenfél! Szegény leült az út szélére, s még a zárt kapu túloldalán ugató kutyák sem tudták felizgatni.

Egy jó 20 perces pihenőt követően, már könnyű menetben, útba ejtve a Madár-forrást, a Trianoni emlékkeresztig sétáltunk. Itt, egy hangulatos parkban, jól használható padokon vártuk meg, míg Mama kiment bennünket.

A mai napon csupán 12 km-t gyalogoltunk, de határozottan érződött, hogy a tegnapi terhelés sem múlt még el nyomtalanul. A teljes túra 27 km volt, s le a kalappal Zsombor előtt. Becsülettel bírta a terhelést, s azt hiszem, maradandó élményekben volt része.