Unokás túrák

Mátyás

2025. 08. 05.  kedd              Három unoka maradt eddig ki a sorból: Laura, Luca és Mátyás. Laura szeretett volna jönni velem, de nagylány létére tele volt programmal, s nem tudott két egymást követő üres napot kijelölni a szünidőben… így elengedte. Luca pedig még kicsi lány, neki még nem való a túra. Maradt Matyi, akivel neki is vágtunk az idén már bevált Medves-fennsíknak.

Úgy adódott a program, hogy vonattal mentünk Somoskőújfaluig, ahol egy szerencsés, 5 perces átszállással átültünk egy buszra Somoskőig. Egy iskolás csapat is utazott velünk, ők egyenesen nekivágtak a vár felé vezető emelkedős útnak, mi viszont még terveztünk járni előtte egy komolyabbat.

A temető mellett a határ felé vettük az irányt, és rövidesen neki is vágtunk a kapaszkodónak. Nem sokára el is értük a forrás házikót, ahol ki nem hagyhattuk volna az ivást. A szusszanást követően gyorsan elértük a már lebontott régi kilátó helyét, s mivel az előző túra óta végre leesett nálam a tantusz, hogy feljebb van egy másik, a Macskalyuki kilátó, folytattuk a kapaszkodást.  

Csuda hangulatos hely ez a bánya peremén álló kilátó, s innen valóban a távoli Salgó várhoz képest balra látható a Somoskői vár. …hogy ehhez miért kellett ennyi idő, hogy kapcsoljak?        

De végül leesett a tantusz, s nagyon örültem neki, hisz túl szép innen a panoráma ahhoz, hogy az alsó kilátó elbontásával lemondjunk róla. Hosszan gyönyörködtünk benne, majd lefelé menet még benéztünk a Macskalyuki bányába is. Érdekes, kicsit vad hangulatú hely ez.

Elértük a völgyben megbújó pici tavat, mely teljesen zöld volt a sok algától. Bizony a nyári melegben hamar elalgásodik egy ilyen kicsi átfolyású tavacska. Végigsétáltunk a völgyben, majd a végén szerpentinezésbe kezdve neki is vágtunk a vár felé vezető kapaszkodónak. Most is megcsodáltuk a kőfolyást és a bazalt orgonasípokat, s az egyik fordulóból ismét leellenőriztem a frissen felfedezett Macskalyuki kilátót. …és még mindig megvolt!

Délre járt az idő, amikor elértük a vár melletti pihenőt. Le is telepedtünk, hogy nekilássunk ebédelni. Matyinak nagyon tetszett a határ közelsége. Időnként átment a határkő túloldalára, hogy ő már nem Magyarországon van. (Emlékeimben még él, hogy ez engem is komolyan izgatott ifjú koromban…) Kellemesen telt az ebéd a vár falaitól árnyas pihenőn, s így utána friss lendülettel vágtunk át a falun.

Elmentünk a Középbánya-tóig, ahol megcsodáltuk a mindig romantikus tengerszemet. Most éppen sok szitakötő repkedett körülötte: pirosak, kékek… még nem is láttam ilyen színeseket. 

A folytatásban viszont a Nagy-bánya felé vettük az irányt, hogy nekem se legyen annyira ismétlős a túra. A túlsó végén felmentünk a pihenő-kilátó ponthoz, ahol különös érzés kerített hatalmába. Mintha hazaérkeztem volna, mintha régóta ide vágytam volna… megfoghatatlan, különös érzés volt.

Eresztvény felé mentünk tovább, ahol a Madárparkba tettünk is egy kis kitérőt. Hosszan csodáltuk a kis tavat, Matyi boldogan ölelgette a nagy famedvét. Hú de élvezték hajdan a többiek is a fanyulat, s a famókust. Miután boldogan felderítettük a terepet, tovább ballagtunk, s a Dornyay házig meg sem álltunk. Annyira bejött múltkor ez a táborhely, hogy most is ide képzeltem az éjszakát.  

Felállítottuk a sátrat, megfőztük a levesünket, s kényelmesen megvacsoráztunk. Bőven volt még időnk élvezni az este kivételes hangulatát, hiszen alig múlt még 5 óra. Beszélgettünk, meséltem régi túráimról, s szép lassan ránk is esteledet. Több mint 11 kilométert haladtunk ezen a napon, s Matyi meglepően jól bírta. Békés, nyugodt éjszakánk volt.

2025. 08. 06.  szerda            Picit fátyolos volt a reggel, de néhány órával később már kisütött a nap. Összekészültünk, reggeliztünk, majd neki is vágtunk a Salgó-várnak. Most kicsit könnyebben ment a hegymenet.

Felértünk a várba, ahol ismét gyönyörű kilátás fogadott. A Salgó-várban nem lehet csalódni.     

Bár most a fátyolosabb levegőtől nem látszottak a Tátra hegyei, de a közelebbi szépségeket hosszan csodáltuk. Van egy különleges hangulata ennek a várnak. Érdekes, mielőtt először jártam itt, sokkal lehangolóbb elképzeléseim voltak róla… jó, hogy nem olyan!

Szokás szerint még átmentünk a Boszorkánykőre. Matyi közben megszeretgette a famókust, ahogyan később, már lefelé a hegyről, a fanyulat. De az igazi csodát számára, egy kidőlt fatörzsön növekedő hatalmas taplógomba jelentette. Alig tudott betelni a csodálatával. Végül leértünk a régi kisvasút völgyébe, ahol meg szerettem volna keresni, legalább szemmel, a régi, már összeomlott Kisvasúti völgyhidat. Viszont bárhogy kerestem nem látszott, közelébe menni meg nem lehetett a kerítéstől. Így ez ismét kimaradt.

Balra fordultunk hát, s lassan elértük az alagút bejáratát. Mindig érdekes érzés a ragyogó napfényről bemenni ebbe a vaksötét csőbe. Matyi nagyon élvezte ezt a kalandot, pedig még nem is láttunk „ördögfejet”. Aztán leértünk a vasúthoz, ahol egy eddig szokatlan ötlet jutott az eszembe. Az volt ugyanis a tervünk, hogy járunk még egy kört a Karancs oldalában lévő bányáig, de akkor minek cipeljük a hátizsákjainkat. A gondolatot tett követte, s meg is kértük az állomásfőnök asszonyt, hogy had tegyük le cuccainkat. Nagyon kedvesen fogadta kérésünket, s így már kényelmesen vághattunk neki az előttünk álló kemény szakasznak. Mivel most nem az eddig megszokott úton, hanem az igen meredek  és  jelzésen menve terveztük a kört, jól is jött ez az ötlet. Talán bele is haltunk volna, ha ez nem sikerül. (Igazából, a következő év eseményei fényében, (lásd: „Egy rendhagyó kaland”) lehet, hogy nem is olyan költői túlzás ez a kijelentés!)

Bár az út nagyon szép, hamar rájöttünk, hogy miért tanácsolta egy túratársam pár éve, hogy ne erre menjek fel a Karancsra. Elég hosszan a határ mentén másztunk felfelé, majd oldalazva kitértünk a bánya felső peremére. Hihetetlen szép kilátás fogadott itt minket: a lábunk alatt a bánya szakadéka, balra a Salgó-vár, előttünk Salgótarján, mögötte a Mátra távoli hegyvonulata. Bőven megérte feljönni ide!

Hosszan gyönyörködtünk a panorámában, majd egy másik úton visszaereszkedtünk a völgybe. Időnként alig úsztuk meg, hogy ne gatyaféken ereszkedjünk le egy-egy lejtőn.

Megérkezve az állomásra megköszöntük csomagjaink őrzését, s szépen megvártuk az érkező vonatot. Kényelmes utunk volt hazáig. Ezen a napon kicsit többet mentünk 10 km-nél, a két nap alatt összesen 22 km-t gyalogoltunk. Jól sikerült, kellemes túrán voltunk túl!