Unokás túrák

Dani és Máté

2021. 07. 03.  szombat         Komolyan meglepődtem, amikor Dani és Matu, a 10 éves, csöndes ikerpár is elém állt, hogy menjünk túrázni. Persze, hogy buzgón nekiláttam tervezgetni, s a Medves-fennsíkra és a Karancsra esett a választásom.  

Kora délelőtt már Salgóbányán az Ifjúsági tábor előtti parkolóban tett ki minket a Mama. Még felkísért bennünket a mókus szoborig, s ezen a rövid úton láttunk egy élő nyuszit is. Szerencsénk volt! Úgy terveztük, hogy Mama eltölt egy éjszakát Salgótarjánban, s másnap találkozunk a célnál. Elbúcsúztunk egymástól, s mi folytattuk utunkat.   

Felérve a Salgó várába, csodáltuk a fenséges kilátást. Messze távol felsejlett a Réti kereszt, amely, számomra kedves meghatározó pontja a Medves-fennsíknak. 

Még átmentünk a Boszorkány-kőhöz is, ahonnan a kilátás alig tér el a várbélitől, kivéve magát a várat. Miután itt is kinézelődtük magunkat, visszatértünk az elágazáshoz, és ténylegesen nekivágtunk a túrának a  jelzésű úton. A nyúl szobornál ismét boldogan fényképezkedtünk, a fiuknak nagyon tetszettek ezek a fa, állatos szobrok. Aztán leértünk a völgybe, ahol átmentünk a régi vasúti alagúton (most nem láttunk ördögfejet…), majd hamarosan elértük a falu szélét, ahol egy játszótéren találtunk egy hintát.

Persze a gyerekek azonnal nekiestek hintázni, s engem sem kellett bíztatni. …jó néha ismét fiatalnak lenni! Még ettünk is valamit, hisz már délfelé járt az idő, majd átvágva a falun, nekimentünk a Karancsnak.

Elérve a Kercsegi utat valami kezdett gyanús lenni: meglepően sok autós, gyalogos vándorolt rajta. Hamar kiderült, hogy a tervezett szálláshelyünkön lévő Szent Margit-kápolnának éppen ma tartják a búcsúját. Volt itt jövés-menés de ennek is megvolt a maga varázsa!

Közben kicsit elhagytuk a nyüzsgést, s tettünk egy kitérőt a kőbányához. Nagyon élvezték a fiuk, szaladgáltak, felmásztak a sziklákra, nézték a kilátást. Később visszatérve a felvezető útra, vettünk vizet az Elemér-forrásból majd nekivágtunk a kapaszkodónak. Persze hamar lemaradtam, de megegyeztünk, hogy az esőháznál megvárnak. Mondták is a lefelé jövő zarándokok, hogy a fiuk már fenn vannak! (Kösz! Én még csak az út felénél lihegtem…)

Aztán persze én is felértem, s tettünk egy kitérőt a Szlovák oldali pihenő felé. Hú, de élvezték a fiuk, hogy most itt, most meg ott vannak! Itt is volt egy társaság, akik nem győzték csodálni, hogy így nekivágok két gyerekkel túrázni.

Mire felértünk a kápolnához, az ünnepség már lezajlott, de még sokan pihentek, csodálták a környezetet, vagy fuvarra várakoztak. Lepihentünk a Remetelaknál, s evést követően kicsit szórakoztunk, sakkoztunk. Ez azt jelenti, hogy én erőmet megfeszítve igyekszem győzi a fiuk ellen. Az eredmény meg lehangoló: én mindig második leszek, a fiuk meg utolsó előttiek :) Szóval nem vagyunk egy súlycsoportban! (Egyikőjük már a korcsoportos EB-re is kijutott. Szóval nem semmik!)

Lassan elfogytak az ünneplők, mi meg birtokba vettük az egész környéket. Csodálatos hangulata van ennek a helynek, mindenkinek ajánlom meglátogatni. A fiuk jót játszottak, majd felvertük az erre az alkalomra vásárolt három személyes sátrat. Egészen tágas volt!

Ezen a napon 12 km-t gyalogoltunk, s meglepően jól bírták a srácok. Este érkezett még két turista, de alig láttuk őket, (bent bivakoltak a kápolnában) reggel, meg korán el is mentek. Nem zavartuk egymást!    

2021. 07. 04.  vasárnap      Reggel, evés közben, még néhányszor lealáztak sakkban a fiuk, aztán búcsút intve szálláshelyünknek, felmásztunk a Karancs csúcsára. Csodálatos hangulata volt a reggeli fényviszonyok között, s a toronyból páratlan volt a kilátás.  

Nem nagyon kapkodtunk, hisz időnk elég bőven volt. Az ezt követő bő két kilométer alatt kifejezetten meredek ereszkedő várt reánk. Volt olyan rész, ahol a már meredek ereszkedő végén, tovább bukott lefelé az út. Azon a részen bizony fától-fáig kapaszkodva lehetett csak lemenni esés veszélye nélkül. Jó kis izgalmas szakasz volt ez, de élveztük mindannyian. A veszélynek megfelelően kellő óvatossággal, elég lassan haladtunk. Talán ennek köszönhető a következő, unokás túrán eddig át nem élt, kalandunk.

Éppen pihentünk, mikor feltűnt, hogy tőlünk lejjebb, úgy 200… 300 méterrel valami mozgás van. Ráközelítve kiderült, hogy vadmalacok vonulnak ott. Szabad szemmel is jól megfigyelhetőek voltak, de a fényképező zoomjával egészen értékelhető fényképek is születtek. Egész hosszan lehetett őket látni, aztán oldalt elvonultak. Mondanom sem kell, hogy ezek után, kifejezetten feldobódott hangulatban ereszkedtünk tovább. Nem sűrűn lát az ember vaddisznót, pláne két eleven gyerekkel. De ez most bejött.

Később eltértünk a határ vonaláról, s nyugatra vettük az irányt. A közeli kőbányát céloztuk meg, de már az odavezető út is nagyon hangulatos volt. Kimentünk a szikla párkányokra, s ki-ki a maga temperamentuma szerint hódította meg a terepet. Különleges világ ez, kalandos volt itt lenni.   

Erről a helyről, ha szerencsések a látási viszonyok, a Lengyel Tátrát is lehet látni. Valamelyik januárban nekem is volt részem ilyen élményben, de most párásabb volt a levegő.

Az előttünk álló 4 km út, bár szép volt, már nem tartogatott túl sok különlegességet. Rövid ideig erdőben, aztán mezőkön ballagtunk Karancsberény felé. A nyári melegben kellően elpilledve értük el a falut, ahol Mama várt bennünket friss ennivalóval. Egy árnyas pihenőnél láttunk neki enni, miközben boldogan meséltük egymásnak kalandjainkat. Összesen 21 km-t mentünk a két nap alatt, 9 km jutott erre a napra, de kalandokból ma sem volt hiány. Jól sikerült túrán voltunk túl!