Unokás túrák

Eszti - Panka

2024. 08. 05.  hétfő              Ebben az évben a 9…10 éves barátnők, Eszti Panka fűzték a fejemet, hogy vigyem őket túrázni. De hova is menjünk, hisz még elég fiatalok voltak. A Naszályra esett a választásom, csakhogy ezen a környéken nincs vízvételi lehetőség. Így, a még június végén járt előtúrán, a tervezett tábor közelében elrejtettem 2 flakon 2 literes vizet egy tuskó alá.

Nem sokkal kilenc előtt álltunk meg Katalinpusztán a Kis Tarzan büfé parkolójában.  Beszóltam a tulajnak, hogy tudja miért áll itt két napig az autóm, majd neki is vágtunk a hegyeknek. Egy karám mellett vitt el az utunk, s boldogan haverkodtunk a lovakkal.      

Később nekikezdtünk a kapaszkodónak, s a pihenők közben boldogan csodáltuk a Dunakanyar egyre jobban kinyíló látképét. Aztán kaptunk egy kis pihenőt, az erdő fái között.

Amikor újra belekezdtünk kapaszkodóba, egy szederbokor mellett vitt el utunk. Nem kellett bíztatni a lányokat, hogy kóstolják meg a gyümölcsöt. Addig szedegettük, míg degeszre nem ettük magunkat. Kapaszkodó kapaszkodót követett, de szívós kitartással másztunk felfelé, amíg el nem értünk az erdő szélére. Innen kevésbé romantikus, de annál különlegesebb terep várt minket a bánya peremén. A köves úton, csupasz kőfalak peremén ballagtunk. Van egy különleges hangulata ennek a hatalmas földsebnek.

Elértünk egy Westel torony közelébe. Itt, egy különleges panorámájú, és elfogadható talajú helyen letelepedtünk ebédelni. Délfelé járt már az idő, ránk is fért már az evés.

Nyugati irányban a Dunakanyar, s a Visegrádi vár kivételes szépségét csodálhattuk, déli irányban pedig egészen Budapestig el lehetett látni a fátyolos levegőben.  Nem akármikor ebédel az ember ilyen fantasztikus panorámájú helyen. Friss erőben, eleinte még nem is túlzottan nehéz terepen folytattuk a túrát. Elsétáltunk a Vaditató tóig, mely inkább egy algás pocsolyára emlékeztetett, majd az innen kezdődő komoly emelkedőn felkapaszkodtunk a Naszály csúcsára.

Elérve a geodéziai tornyot nem kellett bíztatni a fiatalokat a felmászásra. Miután kigyönyörködtük magunkat a tetejéről, visszaérve a földre, egy társasággal beszélgettünk, akik akkor értek fel. Nem győztek csodálkozni csapatunk átlag életkorán. 

Kalandokban a folytatás sem fukarkodott, hisz lefelé „benéztünk” a Násznép-barlangba. Ide lejutni sem könnyű az ösvénytől, de bőven megéri. Bejártuk a nem túl mély belsejét, majd boldogan pihentünk a szájánál álló sziklákon.

Visszakapaszkodva a túraútra, hamarosan a szikla peremén lévő kilátópontokat értük el. Az eddig alig látott észak, észak-keleti irányt tudtuk innen megcsodálni. A fiatalok csak nézték, nézték az eddig nem látott tájat, én meg meséltem a távoli érdekességekhez kapcsolódó történeteket. Egy igen meredek ereszkedőn mentünk tovább, hogy lejussunk a völgyben futó ösvényre. Sajnos lefelé, egy gyökérbe beleakadó láb miatt, történt egy kis baleset.

Szerencsére nagyobb volt az ijedség, mint a baj. Leérve a völgybe fertőtlenítettük, s leragasztottuk a sebet, és pihentünk is egy keveset. Közben az eső is megeredt, mintha velünk búsult volna. Vártunk hát, s közben meg is nyugodtunk…

Aztán enyhült az eső, mi meg nekivágtunk, hogy minél hamarabb letudjuk a maradékot.    

Ahogy odaértünk a kis erdészházhoz, ismét rákezdett az eső, s jó egy órán keresztül csak esett, esett. Mi pedig a tető alól már nyugodtan figyeltük. Végül elállt, s mi vidáman megkerestük az elrejtett flakonokat. Sajnos az egyiket kirágta valami, de így is nyertünk 2 liter vizet és egy jó kalandot. Felvertük a sátrat, elhelyezkedtünk, s még bőven maradt időnk játszásra is. 12 km-t haladtunk a mai napon, s nem kellett ringatni a lányokat. Jól aludtunk az éjszaka.

2024. 08. 06.  kedd              A gyerekek reggel is úgy aludtak, mint a bunda, alig lehetett őket kicsalogatni. A tegnapi borús időből semmi nem maradt, vidáman ragyogott a nap. Egy gyors reggeli után neki is vágtunk az újabb napnak.

Hamarosan leértünk a hegyről és kiértünk az erdőből. Egy komoly félkört írtunk le, és a Farkas-bérci-forrás közelébe kerültünk. Nem mentünk be hozzá, mert az előtúrán kifigyeltem, hogy ki van száradva. Inkább egy újabb körívbe kezdtünk, és hamarosan el is értük a Lósi-patakkal nagyjából párhuzamosan futó komolyabb földutat. Ezen legalább árnyékban tudtunk haladni, ami a mai erőteljes melegben nem volt hátrány.

Éppen kezdtünk eltikkadni, amikor megérkeztünk az Óriások tanyájához. Egy esőház, tűzrakó, pihenő van itt, de minden olyan méretben, mintha óriásoknak készítették volna. Érdekes hely! Le is pihentünk, végre kényelmesen elfértek végtagjaink :) Ha az eddig követett úton megyünk tovább, hamar beértünk volna a faluba, de mi még terveztünk némi kalandozást. Így, miután kipihentük magunkat lefordultunk az útról, és a hegy felé vettük az irányt.

Vicces ösvény vezet erre, farönkökön kell lépkedni, különböző akadályokat kell leküzdeni és egy olyan hídon kell átkelni a patakon, ami a felénél átbillen. Nagyon tetszett a gyerekeknek!  

A túloldali rét már kellően emelkedős volt, így szuszogva kapaszkodtunk a ragyogó napsütésben. Végül beértünk az erdőbe, de az emelkedés tovább folytatódott. Végül elértük a hegy oldalában álló függőhidat, mely ritka látványosság hazánkban. Lepihentünk előtte, hogy kifújjuk magunkat, és kicsit rákészüljünk az átkelésre.

Különleges kaland volt átmenni rajta, nem állítom, hogy egyikünkben sem volt némi szorongás!

Ettől kezdve egyhangú, bár szép úton haladtunk, amíg el nem értük a kirándulóközpontot. Vidáman körbejárták a lányok a tavat, majd lepihentek a kis szigeten. Jólesett már mindegyikünknek a pihenés. Még bő egy kilométernyi út volt előttünk, de ez már gyorsan elszállt a falusi környezetben. Kora délután érkeztünk az autóhoz. A mai napon, kis híján 10 km-t mentünk, összesen, majdnem 22-t. Jó kis kirándulás volt ez a két stramm leánnyal!