Unokás túrák

Borbála

2019. 05. 25.  szombat         Pár évvel későbbi vállalkozó a 9 éves Bori unokám volt. Ő volt az, aki egy régebbi tábor alkalmával, amikor a családok faházban, én pedig sátorban aludtam, este öntudatosan kijelentette, hogy ő a nagypapával kint akar aludni. Talán 5 éves lehetett, s már húzta is magával a matracát. Kint is aludt, én pedig büszkén, de igen kényelmetlenül, feküdtem élivel a szűk résben, a matrac és a sátorfal között.

Aztán eltelt néhány év, s megkért, hogy had jöjjön velem egy unokás túrára. Délelőtt Mama elvitt minket autóval Nagykovácsiba, s mi jó lendülettel neki is vágtunk a Nagy-Szénás csúcsának.

Menetközben útba ejtettük a régi turistaház romját, ahol meg is pihentünk egy kicsit. Jó helyen volt ez a ház, kár, hogy az enyészeté lett. Aztán tovább kapaszkodva, lassan felértünk a csúcsra, ahol a szokásos, felejthetetlen kilátás fogadott. Körbe zavartalan panoráma, unokám elvarázsolva fényképezte a szépségeket. Miután beteltünk a látvánnyal tovább mentünk a  jelzésen, s hamarosan elértük a GCsena geoládát, melyet némi keresgélés árán le is vadásztunk.

Hosszabb, egyhangúbb szakasz következett a Kutya-hegy csúcsa közelében. Közelítve a Meszes-hegy környékéhez balra fordultunk, hogy megcsodáljuk a fantasztikus kilátást a szikla tetejéről. Itt is kigyönyörködtük magunkat, majd visszafordulva megindultunk a kopasz csúcson álló kereszt irányába. Megkerestük a GCaCO3 ládát, majd a csúcs közelében lepihentünk ebédelni.

 Csuda hangulatos volt az ebéd, pihenve az árvalányhajas hegyoldalon, miközben nem győztünk álmélkodni a fantasztikus kilátásban. Régebben volt itt egy „Csend hangjai” nevű geoláda. Nagyon találó név volt ez, ennél „beszédesebb”, nyugodt, békés helyet elképzelni sem lehet.

Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk a meredek lejtőn lefelé a völgybe. Szegény Bori meg is küzdött vele, remegett a lába mire leértünk. A folytatásban azt játszottuk, hogy ki-kijelöltem egy célt (egy távoli fát, az ösvény kanyarját, stb.), ameddig el kell jutni, így észrevétlenül sikerült leküzdeni a kezdődő fáradságot.

Aztán alaposan befújtuk magunkat kullancs spray-vel, mert nekifordultunk az elvadult domboldalnak. Volt itt egy ösvény, de a tarvágást követően teljesen benőtte a növényzet. Küszködve, szuszogva végre elértük az erdő szélét, s a Hosszú-völgy mentén hamarosan az Ilona-lak erdészházhoz jutottunk. Ide terveztem a tábort, de még csak 16 óra volt. -Mit fogunk mi itt csinálni sötétedésig, megesz minket az unalom? –gondoltam. De mekkorát tévedtem! Bori mellett nem lehet unatkozni!

 Eleivel még volt mit csinálni: felvertük a sátrat, megkerestük a közeli GCiLAK geoládát, vagy csak egyszerűen csodáltuk a kivételen panorámát. Aztán Bori kezdte belakni a környezetet: faszénnel, amit egy tábortűz maradványában talált, rajzolt az asztalra, vagy apró kavicsokat dobált a völgybe, csodálta a támfal réseiben növekvő kövirózsa virágait, vagy csak egyszerűen mesélt a hétköznapjairól. Unalomról szó sem volt!  

Mire észbe kaptunk már lemenőben volt a nap. Kényelmesen megvacsoráztunk, s bő 11 km-rel a lábunkban, elraktuk magunkat másnapra. Békés, nyugodt éjszakánk volt.

2019. 05. 26.  vasárnap      A reggeli fényviszonyok mellett ismét hosszan csodáltuk a távoli síkságot:

Messze-messze felsejlett a Zsámbéki romtemplom, szabad szemmel alig látható bizonytalan sziluettje. Szerencsére a fényképező zoomjával egészen közelre sikerült varázsolni. Még sokáig néztük a reggeli csodát, majd lassan nekivágtunk a mai napnak. Az Anna vadászlak irányába indultunk, s kényelmes, lejtős úton hamarosan el is értük a T elágazást, ahol mi balra fordultunk. Szerencsére vizünk még elég volt a mai napra, így nem kezdtünk bele a kitérőbe.

Öt perc alatt elértük a tervezett újabb letérő helyét, de teljesen benőtt állapotban találtuk. Szegény Bori teljesen kétségbe esett, hogy akkor most mit csinálunk? Hiába mondtam neki, hogy majd a következő úton megyünk tovább, még hosszan aggódott… hiába na, neki ekkor jött ki a fáradság.            

Persze gond nélkül megkerültük az itteni erdőtömböt, s hamarosan visszatérve a tervezett útra, tovább kapaszkodtunk felfelé az emelkedőn. Egy kisebb pihenőt követően, egy elvadultabb oldalúton benézve egy őzet vettünk észre, amint minket figyelt. Fényképezni nem volt idő, de látni teljesen jól lehetett. Legalább megvolt az elégtétel, az előbbi aggódásra. Mondanom se kell, hogy a feldobódott hangulatban, szinte már pillanatok alatt elértük a Csergezán Pál kilátót. Felmásztunk a tetejére, s csodáltuk a látványt.

Itt kaptuk az üzenetet, hogy a szülők már úton vannak a kimentésünkre, s hamarosan a Hidegvölgyi erdészháznál várnak minket. Így nem is időztünk sokat, hanem jó lendülettel igyekeztünk lefelé a hegyről. Azért még megkerestük a GCFeHe ládát, majd megnéztük a Vandalizált keresztet és egy kicsit több időt töltöttünk a Tarnai pihenő szikláinál. Innen is különlegesen szép kilátás tárult a szemünk elé, Bori megbabonázva csodálta.

Aztán alig hogy elindultunk, szemből megjelent a felmentő sereg: apa és az anya. Nem vártak lent az erdészháznál, inkább elénk indultak felfelé. Volt öröm bőven!

Azt hiszem, nem kell ecsetelnem azt a boldog mesélést, amit Bori rendezett a lefelé vezető úton. Hihetetlen milyen élményt jelentett neki ez a két nap. Akkor még csak sejthettük, amit ma már tudunk: neki egy életre szóló, meghatározó élményt jelentett ez a túra. Ma csak 10 km-t gyalogoltunk, de elég is volt ez nekünk. A teljes túrán, kis híján 22 km-t teljesítettünk, és sok szép élményt éltünk át.