Romok, templomok, kastélyok

Nagykeszi templomrom

2026. 07. 17.  péntek           Végre sikerült nekivágni ennek a kicsit távolabbi célnak. A szokásos Fehérvári átszállással Devecserig utaztam, majd egy rövid séta után, busszal Gyepükajánig.

Nem sokkal 11 óra után vágtam neki gyalogosan a mezőnek. Lassan elmaradt a falu, s lovak mellett vitt el utam. Volt egy csikó is a csapatban, megható volt a ragaszkodása az anyjához.   

Később elmaradt a temetőt is, és már majdnem két kilométerre eltávolodtam a falutól. Ekkor tűnt fel, hogy a térképnek nem sok köze van a valósághoz: némely utak nem léteztek, mások rossz helyen csatlakoztak, stb. - Na majd lesz valahogy! – gondoltam, s mivel a rom felé kanyarodó út helyén egy villanypásztor feszült, ennek végén fordultam balra a mezőre.  

A mező végén egy érdekes helyre értem: az éppen száraz Meleg-víz patak völgyét egy komoly, kőfallal megerősített gát keresztezte, ezen tudtam kényelmesen átmenni rajta. Milyen lehet itt a világ, amikor áradás van!  A túloldalon ismét villanypásztorok hálója fogadott, szerencsére egyikben sem volt áram. Miután bejutottam a megfelelőbe, már hamar a romtemplom közelébe jutottam.

  Érdekes hangulata van ennek a romnak. Egy kisebb liget közepén áll, előtte egy emlékkereszt.

A kereszt tanúsága szerint e templom körül állt a XIII. sz.-ban a Nagykeszi település, mely a török korban pusztult el.

Körbesétáltam az egész épületet. Komoly falak maradtak meg belőle, ezek szépen meg vannak óvva a további pusztulástól. A templom hajójában egy bő száz éves fa foglalja el a hívek helyét. Még így, romjaiban is impozáns látványt nyújt ez a templom!  

Miután kigyönyörködtem magam, a túlsó irányba lassan elhagytam a romot.

Távolabbról visszanézve, egy érdekes érzés kerített hatalmába: most, innen egy szép romot látunk egy ligetes tájban, de vajon milyennek látták a templom, a fénykorában itt élő emberek? Döbbenetes belegondolni, hogy hány embernek, mennyi érzése, élménye kapcsolódhat ehhez a tájhoz, épülethez! Elmélázva ballagtam tovább. Még vissza-visszanéztem, de már csak a távolba vesző romok ormait lehetett látni, mely lassan azonos hangulatúvá vált, a szomszédos falvak távolba vesző templomtornyival.

A közben erősen felmelegedett időben tikkadtan gyalogoltam a falu irányába. A látóhatárt fenségesen uralta a távoli Somló púpja, mellette megbújva a szomszéd falu templomának tornya.  

Beérve a településre elmentem egy felhagyott kőbánya földsebe mellett, majd elérve a központot, vidáman köszöntöttek az idei születésű kis gólyák.

A hamarosan megérkező busz elvitt Sümegre, ahonnan rövid séta után vonattal utaztam tovább. Kora délután, kicsi késéssel érkeztem Kelenföldre, majd haza. Közel 8 km-t sétáltam ezen a napon, és sok érdekes érzés született meg bennem. Jó kiruccanás volt!