Romok, templomok, kastélyok

Gyulafirátót kolostorrom

2026. 07. 09.  csütörtök      Annyira tetszett a tegnapi kirándulásunk, hogy ismét nekivágtam egy útnak. Most Gyulafirátóton, az ottani kolostorromot céloztam meg.

Kicsivel 8 óra előtt indultam a G43-as vonattal Székesfehérvárra, ahol egy gyors átszállás után a Bakony IC-vel, Veszprémig utaztam. Kicsit borongós volt a délelőtt, ami nem is volt baj.  

Az iparvágányok mentén visszafelé indultam el, s az állomás végénél lévő II. őrhelynél átvágtam egy mező széli útra. Ezen az úton folytattam gyaloglásomat kelet felé. A hangulatos földút mellett legelők terültek el, néhol még tehenek is legeltek. Aztán elértem a Gyulafirátót felé vezető országutat, ahonnan már bicikliúton gyalogoltam be a településre. Kedves utcákon jutottam egyre közelebb a házak közé beékelődött romhoz, s hamarosan már a falait is láthattam.

Csakhogy az udvara be volt kerítve, és kapu le volt lakatolva. Nem sok kedvem volt átmászni a kerítésen itt a házak között, amikor észrevettem, hogy a lakat egy drótba van csak beakasztva, így könnyen ki lehet nyitni. Ügyes... de nem jött be!

Megnéztem az emléktáblát, mely tudományos leírások helyett emberi hangvételű üzenetet közvetít az utókornak. Kifejezetten tetszett! Kicsit segít belegondolni abba, hogy a régen itt élő szerzetesek is hús-vér, érző emberek voltak. (Persze van „tudományos leírás” is a műemléken, ami azért nem árt.)

Kicsi fantázia kellett ahhoz, hogy elképzeljem milyen nagy lehetett az egész templom, hisz az emléktáblán látható kép tanúsága szerint a még álló falak, csupán az oldalsó épületrész volt.

Elhagytam az udvart, és már a következő ház elől is készítettem egy távolabbi képet, amikor a ház udvarából nekem szegezte egy hölgy a kérdést, - Mit fényképez? – A templomot. – feleltem, s nem értettem, hogy mire is számított! Aztán bement a házba s ebben is maradtunk, én meg elsétáltam az utca végéig.

Ekkor támadt az a gondolatom, hogy nem megyek vissza a már járt úton Veszprémbe, hanem inkább elsétálok Hajmáskérre. Így is tettem, s a következő 4,5 km-t országúti gyaloglással töltöttem. Pedig félúton megállt mellettem egy autó, és kedvesen invitált, hogy elvisz a településre, de köszönve figyelmességét elutasítottam. Jólesett a kényelmesen séta! Az állomáson egy kisfiút figyeltem, amint az édesanyjával felfedezi a világot. Tündéri volt! Ma 10 km-t gyalogoltam, és nagyon élveztem a kellemes napot.