Romok, templomok, kastélyok

Csákányospusztai templomrom

2026. 08. 08.  szombat         Egy kicsit hűvösebbet ígértek a mai napra (max. 31…32 fokot), így bele is vágtam egy kis kiruccanásba. Szárligetig mentem vonattal, s onnan gyalog a Vértes lábának.

Átvágtam az 1 sz. főútig tartó szántón, de a gyalogutak alig voltak megtalálhatóak. Persze azért sikeresen elértem a főutat, s keresztezve azt, egy emléktáblához értem. A XII. századi Csákányegyháza emlékére emelték, s elgondolkodva olvastam IV. Béla királyunkról és a Muhi csatáról. Bizony ez sem tegnap volt… Ahogy a mező felé sétáltam azon gondolkoztam, hogy túl sok új nincs a nap alatt: akkor is gazdálkodtak ezen a környéken, és most sincs ez másként.

Aztán elmaradt a gazdaság kerítése, és hamarosan egy domb tetején megláttam a régi romot. Az előttem járó turista csapat éppen akkor jött le róla, és indult a hegyek irányába.     

Felmentem hát a szépen rendbe rakott falakhoz, és körbenéztem. Nem tudom, mennyit változott a táj jellege az utóbbi 800.. 900 évben, de nem csodálom, hogy ez a környék már akkor is lakott volt.

Igazán békés nyugalmas vidék ez. Elmélázva töltöttem itt az időt, s azon gondolkoztam, hogy milyen jó, hogy ennyi régi emlékhelyünket újították fel az utóbbi években. Aztán kényelmesen lesétáltam a dombról, még elolvastam a tájékoztatótáblát, majd követve az előttem járó csapatot, én is nekivágtam a hegyeknek. Itt még szelíd emelkedőn kapaszkodtam a Csákányospusztai turistaházig. Ebben a turistaszálláson mosdottam és vettem vizet jó 20 éve, az OKT járása közben… de régen is volt az!

Aztán rátértem a jelzésre, ahol már erős emelkedő fogadott. Szuszogva, meg-megállva jutottam fel a tetőre, s hamarosan el is értem a felújított Körtvélyesi-kilátót. Fantasztikus kilátás nyílik róla észak és nyugat felé. Elég hosszan csodáltam és fényképeztem a látványt, majd visszatérve a földre, tovább mentem Körtvélyespuszta felé.

A Körtvélyesi erdei temetőnél utolértem az előttem haladó társaságot, mert ők hosszabban időztek itt. Nem is csodálom, hisz megkapó hangulatú, ez a zömében katonasírokat őrző temető. Még elgondolni is nehéz, mekkora áldozatot hoz az az ember, aki életét áldozza a hazájáért…

Innen már hamar el is értem a Körtvélyespusztát, mely nem egy sűrűn lakott település. Az elején azonnal egy elhagyott ház fogadott, mely még nem is volt annyira lerobbanva. Milyen kár ezekért a házakért, de hát nem lehet könnyű itt az élet. Szerencsére a kis kápolnát a 2018-2019-es években felújították, így most ragyogva várja az ide érkező vándort. Le is pihentem egy kicsit, akár csak a turista csapat. Ők nekiláttak ebédelni, én meg körbejártam az épületet, s fényképeztem, élveztem a békéjét.

Folytatva az utamat felkapaszkodtam a kápolna mögötti dombtetőre. Itt tűnt fel, hogy mennyire őszies hangulatú már az erdő… bizony a szárazságban hamar sárgulnak és hullanak a levelek. Röviden még egy földúton mentem, majd letérve róla, egy ösvényen kezdtem ereszkedni egy keskeny völgybe. Kicsit benőtt, de még éppen járható volt az út.

Hangulatos volt ez az elvadult, érintetlen táj. Néha kidőlt fákat kellett keresztezni, időnként a völgy vadregényes oldalát csodáltam. Ennek megfelelően lassan haladtam, amikor egy fordulónál egy róka sétált el előlem. (egyáltalán nem rohant) Eszembe jutott egy 11 évvel ezelőtti rókás kalandom a keleti végeken, amikor még az ellencsapásra kész ragadozó pofáját is tisztán láttam. Akkor az ijesztő volt, de persze ez a mostani sem volt egy semmi kaland!

Aztán leértem egy komolyabb útra, ahol egyszer csak kinyílt a táj és egy meglepően szép rétre engedett rálátást. Ez jó végszó volt ehhez a hangulatos kiránduláshoz.

Ismét átvágtam a Szárliget melletti szántókon, most legalább egy jól követhető ösvényt sikerült találnom. A faluban már megcsapott a túlzott déli forróság, de hamarosa már a vonaton tudtam hűsölni.

Majdnem 12 km-t gyalogoltam ezen a napon, s sok szép helyet sikerült megnéznem. Köszönet érte!