Romok, templomok, kastélyok

Alsópere, Pusztatemplom rom

2026. 07. 21.  kedd              Még 2024 áprilisában jártam már erre a Közép-Dunántúli Piros túra Iszkaszentgyörgy-Eplény szakasza kapcsán, de akkor semmit nem találtam. Akkor azt hittem, hogy már az enyészeté vált a rom, de később kiderült, hogy csak rossz helyre volt berajzolva a térképen. Így újra nekifutottam.

A szokásos reggeli indulással előbb Veszprémig, majd onnan Zircig vonatoztam. Innen busszal mentem Bakonynánára, ahol 11 óra körül bele is vágtam a gyaloglásba.

Aszfaltos úton, de szép erdőben kapaszkodtam felfelé, és hamarosan elértem az elágazást, ahol dél-kelet felé vettem az irányt. Bő 2,5 km-es, nyíl egyenes szakasz várt innen rám, ahol meglepően sok autó jött-ment. Azt hittem, hogy halálra fogom unni magam, de nem így lett. Az egyik elmenő autó után valami mozgást hallottam a fák közül.

Vizsgálódva közelítettem meg az erdő szélső fáit, amikor megláttam egy figyelő őzet. Gyorsan elő a fényképezőt, s sikerült is egy távoli képet készíteni róla. Nem állítom, hogy ez életem legjobb őz fényképe, de jól feldobta a hangulatomat és szép emlék maradt.

Már távolról lestem, hogy mikor hajlik az út egy kicsit jobbra, mert ez jelezte, hogy mindjárt letérhetek róla. Végül elérkezett a pillanat, s én a táblák jelzése szerint, egy lánccal lezárt földútra tértem. Hamarosan, az útmenti egyszerű fakereszt is jelezte, hogy jó felé megyek. Átvágtam egy réten, ahol ismét megzavartam egy őzikét, de ez fürgébb volt.  

Aztán beérve a fák közé, már kerestem a szememmel a romok helyét, melyet meg is találtam egy benőtt részen. Hát, nem egy fergeteges nagy rom, csupán egy fal maradt összesen belőle. Talán még a régi árkok, sáncok jelzik a régi méretét. Ezzel együtt jó volt látni, hogy a környékbeliek nem feledkeztek meg róla: a közvetlen környezete ki volt pucolva, s a fal tövében egy Mária szobor és egy egyszerű fakereszt jelezte hajdani funkcióját. Jó volt itt lenni!

Még elmentem megnézni meddig jutottam 2 éve. Nem sokat, alig 130 méterrel tévedtem, a hibásan rajzolt térkép miatt. Volt már akkor is egy sejtésem erről, de hát az adott ponton állva, merre kerestem volna?

Aztán ismét elérve a bekötőút enyhe kanyarját, belekezdtem az egyhangú baktatásba visszafelé, az aszfaltos úton. Meglepő módon, most sokkal rövidebbnek tűnt, mint odafelé. Ilyen az élet... Igaz, el is szórakoztattam magam, hisz már kellően bőségben voltam az idővel: lepkéket fényképeztem, jobban tanulmányoztam az út vezetését, GPS-be rögzítettem a letérő mellékutakat, stb. Beérve Bakonynánára, az egyik udvarról rám köszönt egy idősebb ember.

Szóba elegyedtünk, s korát meghazudtoló vidámsággal elmesélt egy történetet, hogy hogyan kergették fel barátait a vaddisznók néhány éve a fára. Neki kellett hívni a vadászt, hogy ki tudják szabadítani őket.  

Mivel még mindig volt egy kis időm, átmentem a falu túlsó felére, hisz itt volt évekig nyaralóházuk apósoméknak. De sokat nyaraltunk itt a kicsi gyerekeinkkel! Jó volt ismét látni a régi házat. Aztán megjött a busz, és Zircen, Veszprémen keresztül nekiindultam a hazafelé vezető útnak. 16 km volt ez a mai kirándulás, s jó emlékekkel tértem haza róla.