Magyar Zarándokút

Dobogókő-Máriaremete

Mivel március 15-én elakadtam a hóban, így júniusban folytattam utamat, hogy felmérjem a Magyar Zarándokút itteni szakaszának pontos útvonalát.

2013. 06. 29. szombat Korán reggel indultam, nyolc előtt már Pomázon vártam a buszra, hogy felvigyen Dobogókőre. Az utazás idejét kihasználva egy kis magyarázattal szolgálok utam céljáról: Mivel a Magyar Zarándokút egy új alapítású hosszú távú zarándokút, a pontos vonalvezetésére néha alig, vagy ellentmondó adataink voltak. A www.turistautak.hu (Tuhu) rajzolójaként felvállaltam, hogy tisztázom, pontosítom és felrajzolom az útvonalat. Persze ez a tevékenység csak papíron hangzik ilyen hivatalosnak, a valóságban egy bekapcsolt GPS-el végig kell menni (lehetőleg nem eltévedni) az úton, miközben a készülék folyamatosan rögzíti a helyzetemet. A visszakereshetőség miatt a felfestett turistajelzéseknél mindig rögzítettem egy-egy POI-t is a készülékben. Túrázni szerető lévén, ez azért nem egy keserves tevékenység!

Fél kilencre ért fel a busz, és hamar neki is vágtam az ereszkedésnek. Lassan elhagytam az üdülőket és szép virágos, később sziklás ösvényen hamarosan elértem a Mária kegyhelynek kiépített Szent-kutat. Bár tisztelem a törekvést, de mindig elborzaszt az a giccses megjelenés, amely egy Mária kegyhelyet övez. Hamar ittam a forrás vízéből, megkerestem a GCMKUT geoládát majd indultam is tovább. Egy út menti kiszáradt, faragott fán kétes művészi értékű, de kedves, megható verset találtam az asszonyokról, majd hamarosan Szvati Jozef (Szent József) emlékének (1934-ben) állított emlékoszlopra leltem.

Csakhamar beértem Pilisszentkeresztre, ahol a bekötőútról szép kilátás nyílt a Pilis előttem álló szakaszára. Hamar átértem a mindig takaros szép falun, majd a templom után a jelzések jobbra tereltek a Ciszterci apátság romjai és a Klastrom-forrás felé.

Megpihentem egy rövid falatozás idejére, miközben élvezettel szívtam magamba a hely hangulatát. Friss erővel vágtam neki a folytatásnak, amikor egy táblácska a szekérútról a mező közepe felé irányított. Bizalmatlanul indultam el az alig kivehető úton, de lassan a szám is tátva

maradt a csodálattól. A selymes füvű rét közepéről fantasztikus kilátás nyílt a Duna felé ereszkedő völgyre, és a távoli hegyekre. Ráadásul egy jelentős kerülőt is levág ez az út, így a kezdeti bizalmatlanságom hamar eloszlott. Később egy erősen benőtt ösvény vezetett visszafelé a Trézsi-forrás irányába, de azért ez is viselhető volt. A forrásnál éppen kollégák töltötték fel kulacsaikat a friss vízzel, miközben én elnézve a jelzést már itt elfordultam az Orosdy-kastély felé. A kastélynál döbbentem rá tévedésemre, így az erős kapaszkodón visszatérve egy úttal később ereszkedtem le.

Elértem a felhagyott kőbánya felé vezető út elágazását, amerre a zarándokút is tesz egy kitérőt. Egy társaság jött szembe velem, miközben elhagytam a Mészégetők kútját és ráálltam a Csillagösvényre, melyen hazánk ősi nagyjainak állítanak emléket egy-egy faragott szoborral. A tikkasztó melegben felértem a sajátságos alakú, hófehér kőből épített szentélyhez, mely inkább egy sztúpára emlékeztet, mint katolikus kápolnára. Viszont innen a sziklaoldalból csodálatos kilátás nyílik a hosszan elnyúló völgyben elterülő Pilisszántóra, és a fölé magasodó hegyekre.

Még megkerestem a GCPIKE geoládát, majd a kőfejtőből kialakított szikla színház érintésével visszatértem a fő útvonalhoz.

Keresztül mentem Pilisszántón, ahol egy kedves parkban jót ebédeltem. A falu után ismét szép kilátás nyílt a környező hegyekre, aztán az első elágazásnál pontosítanom kellett a jelzések irányát. Ez is egy bizonytalan hely volt eddig a zarándokúton, de sikerült tisztázni a viszonyokat. Kicsit egyhangúbb erdei út várt rám a Gyula-pihenőig, de innen kezdve a fenyőerdőben vezető ösvény ismét feldobta a hangulatomat. Egyszer még el is mentem a jelzésektől egy fenyőkkel benőtt gerincre a szép kilátás kedvéért, aztán a 10 sz. főútig hasonló hangulatú, fenyőerdőben vezető, murvás ösvényen haladtam.

Átvágtam a főúton, és egy szinte járhatatlanságig benőtt ösvényre tereltek a jelek. Később, még inkább kételkedve fogadtam, hogy az alig észrevehető ösvény letér az eddigi benőtt, de legalább járható útról, és felkapaszkodik a hegy oldalára. Egy ligetes fenyőerdőbe jutottam, ahonnan már szelíd lejtős úton ereszkedtem le Pilisszentiván felé. A főtéren álló templom előtt ültem le, közel a zarándokszállásnak kialakított épülethez. Jót uzsonnáztam egy padon, miközben

élvezettel figyeltem a falu életét. Itt gondoltam először arra, hogy ha bírom erővel, még ma végigjárom a teljes tervezett utat.

Hamar neki is vágtam a folytatásnak, az Antal-árokban vezető, Nagykovácsi határáig tartó komoly emelkedőnek. Jócskán megizzadva, erősen kifulladva értem fel a Zsíroshegyi útra, de a kellemes szintúton hamar kifújtam magam. Megcsodáltam a csille oszlopokat, ahol általános iskolás koromban egy tanárommal jártunk. Mesélte, hogy ő még kapaszkodva „libegőzött” ezeken a csilléken. Az már több mint 50 éve volt. Elgondolkozva ballagtam ki a leégett turistaház romjai

mellett a Zsíros-hegy szikláira. A délutáni fényben csodálatos látvány tárult a szemem elé. Vissza lehetett látni végig a napi utamra, egészen Dobogókőig. Látszott a pilisszentiváni templom,

ahol egy órája pihentem, de a túloldalon látszott az M0-ás északi hídja is a távolban. A "Muflon Itató" mellett erős lendülettel vágtam neki a folytatásnak, mivel az esteledő hűvös előcsalta a szúnyogokat, akik nem vicceltek. Nem győztem fújni magam riasztóval, de mindig akadt néhány „náthás” is közöttük. Bejártam a kicsit érthetetlen „V” kitérőt Solymár irányába majd a szépen jelzett úton hamarosan elértem Budapest határát. Fáradt baktatásomat két francia lány vidámította fel, amint jelezték a győztes „befutónak” járó elismerést. Köszönöm!

Két naposra terveztem ezt a túrát, cipeltem is a sátrat, de ezt jelenti, ha nem hóban, csúszkálva kell menni. A közel 36 km-es távot, igaz elfáradva, végig tudtam járni egy nap alatt. Jó hangulatú, kellemes túra volt!