Magyar Zarándokút

M0 Dunahíd – Rukkel-tó

2012. 05. 06. vasárnap Ebéd után, a kellemes tavaszi időben, kedvet kaptam egy kis kerékpározáshoz. Így elindultam felmérni a Magyar Zarándokút szigetszentmiklósi szakaszát.

Áttekertem az M0 hídon, majd jobbra fordultam, hogy a Lakihegyi rádiótoronynál elidőzzek egy kicsit. Érdekes érzés ennek a monumentális toronynak a tövénél állni.

Innen indul egy nyílegyenes út bicikliúttal Szigetszentmiklós felé, és bár a jelzések nem túl sűrűn vannak felfestve, az irány eltéveszthetetlen. Kereszteztem a csepeli gerinc utat, majd Szigetszentmiklós határában egy tábla hirdette, hogy ez a város „Zarándokút Település”.

Egy kis lakópark, majd később kertes házak mentén értem el egy körforgalmat, ahol jobbra tereltek a jelzések. Hamarosan el is értem a város főterét, a Szent Erzsébet teret. A névadás emlékét őrzi egy márványtábla, a téren álló újonnan épített templom falán. Az út átvezet a városon, keresztül vág a Ráckevei hév vonalán, majd lassan elérve, és jobbra fordulva a Duna Soroksári ága mellé szegődik. Sokáig aszfaltos úton vezet, elhalad a Zarándokszállás előtt, majd az elkanyarodó útról letérve egy csodaszép sétányon követi a folyó vonalát.

Élvezettel figyeltem a parti nádasban bújócskázó kacsákat, a kikötött csónakok békés ringását, a hófehér felhők ragyogását. Itt inkább gyalog toltam a biciklimet, mert kár lett volna átszaladni ezen a békés, csendes környéken.

Az eddigi hangulattal ellentétben hamarosan egy nyüzsgő országútra értem a Taksonyi-híd nyugati lábánál. Bár a híd útján is zajlott a forgalom, a járdáról csodálatos kilátás nyílt a hófehér felhőkkel csipkézett, szélesen elterülő Dunára. Kigyönyörködtem magam, és amint

átértem a keleti oldalra, majdnem elvétettem a további utat. Ösztönösen továbbmentem volna az országút mentén, pedig a zarándokút váratlanul visszafordul a korlát külső oldalán, hogy egy meredek lejtőn levezessen a vízpartra. Kertes házak, majd később ipari telkek mentén hamar kiértem az 51 sz. főútra, melyen átvágva ráálltam egy hosszú, egyhangú, aszfaltos szakaszra.

Két kilométer után elértem, majd kereszteztem a Dunavarsányi utat, hogy innen már földúton folytassam a végtelen mezők közötti tekerésemet. Némi változatosságot csupán a Kiskőrös felé vezető vasút jelentett, de továbbra sem változott a táj jellege. Egy ideig a vasút mentén, majd ismét elfordulva tőle, bő három kilométer múlva értem el a bányatavakat. Kietlen volt még a strand környéke, a továbbvezető jelzéseket sem találtam, így visszafordulva a jóval gyorsabb műúton hazakerekeztem. Hasznos és jóleső volt ez a mai 20 km-es kiruccanás.