Geodéziai tornyok

Gesztenyés

 

 

 

2025. 03. 03.  hétfő           Egy távoli célt tűztem ki magamnak a hét elejére. Kelenföldről induló SAVARIA InterCity-vel Szombathelyig, majd további vasutazással jó három óra után érkeztem meg Vasvár állomására. Ezen a napon összesen 6 órát ültem vonaton.  Track 

Gyönyörű napfényes idő volt, végre meleget is ígértek, boldog szívvel vágtam neki a toronyhoz vezető útnak. A temető mellett haladtam el, kíváncsian szemléltem békés nyugalmát.

Temető

Elhagyott kert

Szinte a teljes városon át kellett menni, jó volt látni a tiszta, rendezett utcáit. A torony közelében a Munkácsy Mihály utcába fordultam, ahonnan esélyem volt megközelíteni a tornyot.

          Ez a torony egy bezárt kertben van, engedéllyel lehet csak meglátogatni. Viszont az említett utcából, egy elhagyott kerten át jól meg lehet közelíteni, de a torony lábáig valóban nem lehet elmenni. Szerencsére a kerítéstől már jól olvasható az oldalán a kód, így eredményes volt az utam.

        Vásárlás, majd a reggelizés után még tettem egy nagy kerülőt is, hogy a kapu felől (észak felöl) is megnézzem a tornyot, de innen semmi nem látszik a kódból. Viszont hangulatos utca miatt megérte a kerülő.   

Gesztenyés mérőtorony

  Visszafelé tettem egy kitérőt a város központjába, nagyon hangulatos, ősi múltú város ez.

Ősi múltú város

Kiadósat sétáltam, majd átvágva a dombon, a temetőben is jártam egyet. Később már a vasút felé menet láttam egy cicát egy elhagyott ház ablakában. Királyi helye volt!

Cica

Semmi kétség, ez már a tavasz közeledte! Kellemes langyos meleg, ragyogó napfény.

Állomás 

Az állomásra érve két ragadózó madár távoli nyaktörő mutatványát figyeltem hosszan, amint egymást kergették. Aztán egyre gyűltek az utasok, s hamarosan megérkezett a vonat. Ismét várt rám egy háromórás vasutazás, de délutánra szerencsésen, enyhén elgémberedett derékkal haza is érkeztem.

        Nagyon élvezetes, tavaszias, sétálós út volt ez!    

ui: Éjszaka volt egy kis dolgom a mellékhelyiségben, s egyszer csak arra eszméltem, hogy az ülőke mellett fekszem a hideg padlón. Fogalmam sincs róla, hogy hogyan kerültem oda, s hogy mennyi ideig voltam ott. Visszamentem az ágyamba, de reggel alig tudtam kimászni belőle úgy fájt a derekam.

Lehet, hogy tegnap megfázott, nem tett jót a 6 órányi ülés, esetleg jól beütöttem, ahogy leestem, vagy csak egyszerűen elraboltak az UFO-k? Azóta sem tudom, de most így, több mint három hét távlatából még mindig nem az igazi, bár van némi biztató javulás.