Geodéziai tornyok

Filagóriás

2025. 03. 10.  hétfő           Nem is túlzottan korán a Keletiből indultam Füzesabonyra. Szeretem ezt az irány, szinte elrepült az idő. Az átszállás is sikeresen megtörtént, és a Tisza-tó partja melletti vízi világ csodálata után, hamarosan Egyek állomására értem. Még várt rám egy buszút, amit nem igazán élveztem a fájós derekammal, a rossz minőségű út miatt.

Végre Tiszacsegén, a régi vasútállomásnál leszálltam, és érdekes kontrasztot könyveltem el magamban, az utolsó vasvári utamhoz képest. Mennyire más ez a világ itt az Alföldön, mint a nyugati határ felé. Pedig ennek is meg van a maga varázsa, csak szokni kell!

Hosszan ballagtam a városszéli utcán, figyeltem az egyszerű, néha lepukkant épületeket. Az út felületét akkor újították fel, (persze munkást, egyet sem láttam…) így mély homokban gázoltam sokáig. Aztán gazdaságokhoz, állattelepekhez értem, majd elhagytam a házakat.

Egy ligetes erdő túlsó felén van a geotorony, így az erdő szélén közelítettem felé. Egy kis dombra van telepítve, hogy egy kicsit magasabb lehessen. A bágyadt napsütésben szépen mutatott a magas torony. Sajnos az ajtaja le volt zárva, így nem lehetett felmenni. Bár az a tapasztalatom, hogy nem túl látványos a kilátás az Alföldi tornyokból. Ugyan úgy a végtelen síkságot lehet látni, csupán kicsit magasabbról.

Leolvastam a kódot és kezdtem készülődni, hogy körbekerülve elhagyjam a kiserdőt.

Ekkor tűnt fel, hogy egy őzrudli vad menekülésbe kezdett a síkság nem túl távoli részén. Bár nem voltak túl közel, de még egészen elfogadható képeket sikerült készíteni róluk.          Kicsit más úton tértem vissza a buszmegállóba, de a város hangulata megmaradt. Ebből az irányból keresztül kellett menni a régi vasútállomás helyén is. Döbbenetes érzés volt, a fényképekről ismert, mára már a föld színével egyenlővé tett állomás helye. Kár ezekért az elvesztegetett értékeinkért!

 Volt még egy kis idő a busz indulásáig, ki is használtam ebédelésre. Éppen befejeztem, amikor megérkezett egy fiatal társaság. Udvarias köszönés után letelepedtek a váróba, s folytatták a maguk beszélgetését. Kedvesek voltak, igaz a beszédüket hézagosan értettem erős „tájszólásuk” miatt. Igazából ez nem is tájszólás, hanem egyszerűen sok mindent másként fejeznek ki. Érdekes volt!

Visszafelé is megszenvedtem a fájós derekammal a busz utat. Különösen a Nagymajor felé való kitérés kritikán aluli, igaz itt viszont kárpótolt szenvedéseimért az impozáns Vay-kastély látványa. Hamarosan a vasútállomásra értünk, persze a vonat késett, s később ez csak fokozódott. Szerencsére az AGRIA InterRégió vonat megvárta kis vicinálisunkat, de össze is szedett azonnal 10 perc késést. …és még csodálkozunk, hogy minden vonat késik!?

Már a Keleti közelében jártunk, amikor egy eszement zápor szakadt le, s utána laposan besütött a nap a felhők alá. Egy olyan gyönyörű teljes ívű, kettős szivárvány keletkezett, amilyet ritkán lát az ember. (A koszos vonatablakból nem kísérleteztem fényképezéssel.)

Méltó befejezése volt ez a mai napnak, csak már a derekam gyógyulna!