Geodéziai tornyok

Gerecse-Kocs

2025. 03. 21.  péntek           Nem sokkal 5 óra után indultam Kelenföldről Tatabánya felé. Hamar leértünk, s volt egy kis idő a busz indulásáig. Elmentem hát a holtvágányok felé, hogy elvégezzem a fájós derekamra rendelt tornagyakorlatot. (alig nézhettek hülyének…)

Aztán beállt a busz, s egy szimpatikus sofőrrel elindultunk Tardos felé. Közben tett egy kitérőt Tornyópuszta felé, ahol régi túrák emlékei törtek rám. Hasonlóan jártam Tarjánon is csak itt kevésbé régen túráztam. Végül megérkeztünk Tardosra, ahol kedvesen búcsúztunk egymástól a sofőrrel. 

Hamar magam mögött hagytam a falut, s az első letérőnél szembe is találtam magam egy őzikével. Persze, mint rendesen mire exponálni tudtam, ő már húzta is a csíkot.  

A Gerecse nem enyhe kis domb, komoly emelkedőbe kezdett az ösvény. Lihegtem is rendesen, de azért egyszer csak elértem a fennsíkot.

Hamarosan már látszott a geotorony is, s pár perc múlva már a lábánál álltam. Picit kifújtam magam, rögzítettem a kódot, majd megfontoltan felmásztam a tetejére. Ez sem sokkal alacsonyabb, mint a Csóványosi, de megérte a fáradtságot.

Szédületes kilátás nyílik róla az egész környékre. A párás levegőben sejtelmesen látszott a Serédi-kastély teteje, a Nagy-Pisznice sziklafala, déli irányba a Somlyó, visszatekintve a Tardos falu. Élvezettel keresgéltem pontokat az ismerős tájon, majd miután kigyönyörködtem magam kényelmesen visszatértem a földre. Ismét esedékes volt a tornagyakorlat, amit itt a torony tövében meg is csináltam. Itt legalább senki nem nézett dilisnek.

A hegyről lefelé látszott, hogy még bőven van időm, ezért tettem egy kitérőt a Bánya-hegyi erdészház felé. Kerek 20 éve töltöttem itt egy hangulatos éjszakát, ennek emlékeit kerestem most.  

Persze, azóta az erdészházat átépítették, a közeli hatalmas fa teljesen kipusztult, de az a régi varázslatos hangulat még felidéződött. Jó, hogy eljöttem erre, de most már igyekeznem kellett a faluba. Szerencsére le is értem, hamarosan meg is jött a busz, ahol a reggeli sofőr mosolyogva fogadott. Ő is ennyi idő alatt járt meg egy kört.

Tatáig mentem a busszal, ahonnan egy másik, elvitt Kocsra. Egy középület falán találtam ezt a táblát, ami a kocsi szavunk eredetére világít rá. Tudtam én ezt eddig is, de jó érzés ilyen méltó módon olvasni róla. Elég hosszan gyalogoltam a községben, majd magam mögött hagytam a házak, s egy szőlőpincés környékre értem.

 Hangulatosak voltak a hétvégi házak, az egyik kertben lovak legelték a friss füvet. Feljebb egy betakart kerítéses kertbe bekukucskálva kiderült, hogy itt tenyésztett szarvasok tanyáznak. 

Nem minden nap látni ilyen közelről szarvasokat, igaz ezek nem tudtak megszökni. Még feljebb érve egy házi liba totyogott a közeli fűben. Megszökhetett valahonnan, s befészkelte magát a tavalyi magas fűbe. Nem jósoltam neki hosszú életet!     

Aztán felértem a domb tetejére a toronyhoz. Ebbe sem nem lehetett felmászni, de a lábától is szép kilátás nyílt a messzeségbe. Közelebb, Kocs házai látszottak, távolabb egy szélkerékfarm kerekei járták a köreiket.

Visszaérve a községbe meglepően nagy volt a forgalom az átvezető úton. A jó 10 perces késéssel érkező busz sofőrje mesélte, hogy valami baj lehet az M1-en, mert mindenki erre az útra jön át. Nem is értük el Tatabányán a kinézett vonatomat. Persze nagy gond nem volt, mert félóra múlva már jött is egy másik, azzal kényelmesen fel is értem Kelenföldre.