Geodéziai tornyok

Somogyjád-Szilvásszentmárton

2025. 08. 12.  kedd              Kis idő kimaradt az utolsó utam óta: táborok, gyerekvigyázás, nyaralás s egyéb dolgok miatt. Most végre nekivágtam egy útnak, s nem a legkönnyebbet választottam. Este már le sem feküdtem, mert 1:07 perckor indult Kelenföldről a BAGOLY vonat. Fonyódon át, fél ötkor szálltam le a még sötét, somogyjádi vasútállomáson. Át sem gondoltam, hogy ilyen korán még sötét van, de a csatlakozások miatt, muszáj volt így indulni.

Aztán ahogy összeszedtem magam az indulásra és nekivágtam az útnak, már hamarosan kezdett derengeni az égalja. Bizony kánikula ide, kánikula oda, magamra vettem a vadászmellényem, mert így korahajnalban kifejezetten hűvös volt a levegő.

   Egy kis emelkedővel értem el a torony magasságát, és egy learatott mező szélén rá is találtam. Egy őz futott keresztben a mezőn, de nem volt időm fényképezni. Kényelmesen leolvastam a kódot, s felmásztam a tetejébe, ahol hangulatos, sík vidéki táj tárult a szemem elé.

Miután kigyönyörködtem magam, kisétáltam a közeli országútra, s azon tértem vissza a faluba.

Ekkor kelt a nap, s nem győztem csodálni szépségét. Aztán elértem a buszmegállót, s egy közeli gólyafészek egy szem lakóját figyeltem. Bizony már nem sok idejük van nekik ezen a vidéken… Majd megérkezett a busz, s útnak indultam, akárcsak hamarosan ők. Szerencsés, jó utat kívánok nekik!

Kaposvári átszállással 7 óra után nem sokkal érkeztem Szilvásszentmártonba. Nulláztam a GPS-emet, majd neki is vágtam az útnak. Itt már kicsit komolyabb emelkedő várt rám, de visszanézve, szemem, szám is elkerekedett a csodálattól: hamisítatlan Zselici táj terült elém!   

Később elfogyott a jó út alólam, de egy learatott mező szélén tovább tudtam kapaszkodni. 

Egyszer csak egy izgő-mozgó madarakkal teli fához értem: sárgarigók nyüzsögtek rajta, s én boldogan örökítettem meg a ritkán látható csodát. Aztán beértem az erdőbe, ahol már enyhült az emelkedő, s szépséges szálfák szegélyezték az utat. Jólesett a fák alatti hűvösebb is, hisz ekkorra már nyoma sem maradt a reggeli hidegnek. Elértem, egy több irányból összefutó utak csomópontját, s innen már pillanatok alatt a geotorony felé letérő utat is.

A sűrűn benőtt erdőben elég későn tűnik fel a torony. Leolvastam a kódot, de felmászni nem másztam fel rá, mert itt is, a már eléggé elterjedt, (fa) szükséglétra volt a feljáró. Nincs kedvem kitörni a nyakam! Kifelé jövet, egy alkalmas, kidőlt fatörzsön megreggeliztem, s itt éreztem először, hogy lehet, hogy hiányzik az az éjszakai alvás: kissé bágyadtan, álmatagul éreztem magam. Visszafelé, az utak csomópontjánál egy másikat választottam, mert tervem volt megnézni egy régi táborom helyét. 2009-ben, a kéktúra alatt táboroztam erre, s nagyon szép emlékeim vannak róla. Eleinte itt is még az erdőben haladtam, miközben láttam egy mókusszerű állatot a fűben, de nem mászott fel a fára. Talán nyest, vagy nyuszt lehetett. Aztán alig hagytam el a fákat, amikor egy őz vágott keresztbe előttem az úton. Szép élmény volt, de fényképezni ekkor sem volt időm. Szóval unalmasnak nem volt mondható, a később már napraforgó földek között vezető földút.

Végül elértem a régi tábor helyét, ahol ismerős és egyben ismeretlen is volt minden. 16 év alatt a környék jellege persze más lett, de még megcsapott a régmúlt hangulata.

Az akkor még egészen jó állapotú „álmodó” présház, mára már csak egy beomlott falú rom, s nehéz volt elgondolni, hogy itt sikerült lefényképezni a mára már teljesen gazos szőlőből kilépő őzet. Jó volt visszaemlékezni a múltra, de ez most már egy újabb világ!

Lesétáltam a faluba az azóta aszfaltos úton, csináltam egy kis kerülőt a református templom felé, majd, mivel bőven volt még időm, elmentem az árvíztározó felé is.

A falu, kihasználva a lehetőséget, egy komoly rendezvény teret hozott itt létre: van itt színpad, fedett társasági tér, mosdók, bolt, stb. Gondolom, itt rendezik meg a közös ünnepeiket. Élvezettel jártam körbe, majd egy kerülővel tértem vissza a házakhoz. Ekkor már erősen meleg volt. Egy kertben láttam egy idős nénit kertészkedni, fejkendőben, talpig fekete ruhában. Csoda, hogy nem kapott hőgutát… Én is árnyékba húzódva vártam a buszra, de az idő alig akart haladni.

Aztán időben megjött a busz, Kaposváron sikeresen átszálltam, s kevéssel 1 óra előtt már Göllén voltam. A nap ezen szakasza már nem a geotornyokról szólt: kedvenc természetíróm, Fekete István sírját és az Uzdpusztai kápolnát (Chernel-sírkápolna) akartam meglátogatni.    

Hamarosan elértem a temetőt, s a sírt. Méltó hely ez nagy írónk végső nyughelyéül. Amint elmélázva ballagtam tovább a temető melletti úton, elgondolkodtam azon, hogy életében mennyire szerette ezt a helyet, a szülőfaluját. Ekkor már tombolt a meleg, alig lehetett elviselni. Jó három kilométert kellett gyalogolni a poros, tikkasztó úton, különösebb látnivaló nélkül, ha csak a távolban fel-feltűnő, a forró levegőben vibráló göllei templom látványát nem számolom annak.

Aztán elértem az öreg templomromot, mely egy barátságos fás ligetben várja lassú pusztulását. Körbejártam, be is mentem, (bár a tornya fenyegetően ferde már) és próbáltam elképzelni hajdani szépségét. Kár ezért a kis kegyhelyért, talán egyszer még jut erre is egy kis gondoskodás. Aztán betelve szépségével, tovább folytattam bandukolásomat a poros úton.

Fásult kutyagolásomból, egy váratlan hang riasztott fel. A hang alapján egy nagytestű állat közeli mozgását feltételezve, a frász jött rám. S valóban, a közeli fák egyikéről egy szokatlanul hatalmas madár rúgta el magát a levegőbe. Még hosszan keringett a magasban, s a fénykép alapján itthon kiderült, hogy rétisas volt. A leírás alapján a szárnyainak fesztávolsága 2 méter körüli, nem csoda, hogy a szívbaj jött rám a közeli mozgásakor. Viszont most már elmondhatom, hogy ilyet is láttam közelről.

 Végül elmaradtak a napraforgó földek, s Inámpuszta, Antalpuszta érintésével elértem az érdekes nevű Nak településünket. Itt végre kicsit megpihentem, ettem, ittam, s az érkező busszal Dombóvári vasútállomásra utaztam. Kicsit izgultam a 8 perces átszállási idő miatt, de a MÁV gondoskodó, hisz a vonat is késett 8 percet. (Becsületükre legyen mondva, végül Kelenföldre még egy kicsit korábban is érkezett meg!)

Ezen a napon 25 km-t sétáltam, s nagyon élveztem hazánk szép tájait. Estére már ki voltam dőlve a 48 órai fennlét miatt, de legalább az út felét hűvösben tudtam megtenni. Jó túra volt!