Geodéziai tornyok

Somogybükkös-Somogyudvarhely

2025. 09. 14.  vasárnap      Akárhogyan is sakkoztam, nem tudtam a két tornyot egy napra betervezni. Így Kelenföldről már vasárnap este elindultam egy 35 perc késéssel érkező (a Déli pu-ról!) vonattal, s leutaztam Nagykanizsára. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy két nappal később megkaptam a helyjegyem (nyugdíjasként jegyem ugye nincs), késési biztosítási pénzvisszatérítését. Csak úgy, kérés nélkül!

Tizenegy óra után érkeztem le, s úgy döntöttem, hogy az állomáshoz közeli erdőben, függőágyban alszom reggel négyig. Pompás is volt a hely, egész éjjel bőgtek a szarvasok, s a halvány holdfényben egy idő után egészen jól lehetett már látni. Bár felületesen aludtam, 4 óra körül egész frissen másztam le az ágyról.

2025. 09. 15.  hétfő               

Pakolás után, az 5 órakor induló vonattal utaztam Csurgóra. Sajnos még túl sötét volt hozzá, hogy Őrtilosnál láthassam a szépséges Dráva folyót. Éppen csak hogy kezdett derengeni mire Csurgóra érkeztem. Sétáltam, tébláboltam a busz érkezéséig, élveztem a hangulatos, kissé párás hajnalt. Aztán megérkezett a járat, s egy buszos utazástól szokatlanul élvezetes út várt rám. A kissé ködös, párás levegő egyik pillanatról a másikra, meglepően sejtelmes tájakat varázsolt. Ha völgymenet volt, belementünk a ködös világba, s ha egy kicsi domb következett, egy pillanat alatt kristálytiszta levegő fogadott. Egyszer, egy teljesen nyílt terepen komolyan szerpentinező úton ereszkedett lefelé a busz. Fantasztikus volt, ahogyan kanyaronként hol ködösebb, hol tisztább szakaszokon kacskaringóztunk lefelé. Fél hét körül érkeztünk Somogybükkösdre, s neki is vágtam a mai első kalandnak. Még ki sem értem a faluból, amikor egy mókus cikázott át a fákon ugrálva, keresztben az úton. Még szemmel sem volt könnyű követni annyira fürge volt.

Hamar elértem a leágazást a Dombhát mérőtorony felé, de eltéveszteni sem lehetett, hisz már az útról is jól látszik a torony teteje. Könnyen el lehet érni, kényelmes út vezet felé, csupán a lábánál bokrosodó dzsindzsa okoz némi akadályt a kód leolvasásában.

Alig indultam volna ismét el, s meg is kellett állnom: a szomszédos fenyőültetvény ködös levegőjén átvilágító kelő nap, lélegzetelállítóan szép volt. Csak álltam, s nem győztem betelni a látvánnyal.

A folytatásban letértem az aszfaltos útról. Errefelé láttam meg egy magasabb pontról, a 6 km távolban lévő, Őrtilos vasútállomás feletti hegyen álló, Szent Mihály-templomot. Feleségemmel pár éve jártunk ott, kellemes emlékeim vannak arról a kirándulásról. Innen kezdve enyhe ereszkedésbe kezdett az út. Ennek megfelelően a sűrűsödő köd hangulatosnál hangulatosabb, sejtelmes tájakat varázsolt az amúgy talán nem is különleges környékre. Nagyon élvezetes volt ez a szakasz.

 Már vártam, s szerencsésen meg is találtam azt a letérő utat, mely átvezet a szomszédos hegygerincre, s amit eddig a térkép nem jelölt. Most gondosan felmértem, s fel is rajzoltam rá. Aztán egy erdős szakaszról kiérve nyoma sem volt már a ködnek. A megerősödő napfény úgy elsöpörte, mintha soha nem is lett volna. De nem maradtam látnivaló nélkül, hisz eleivel a szomszéd hegygerinc, később a présházas domboldal bőven szolgált látnivalóval.   

            Némi séta után megláttam a gyékényesi Kotrótó kivételes szépségű látványát. Ó de sokat sétáltunk ennek a tónak a partján is azon a bizonyos kiránduláson! Jó volt visszaemlékezni arra az időre. Aztán leereszkedtem a völgyben futó úthoz, s besétáltam Zákányba. Éppen ekkor indult az állomástól egy Csurgóra menő busz… még gondoltam is, hogy akár el is érhettem volna. Persze még terveztem a faluban egy nosztalgikus sétát, s emlékekből nem is volt hiány.

Jártam egy komolyabb kört a faluban, majd visszaértem az állomáshoz, ahonnan 10 órakor indult (volna) a buszom. De nem jött! Vártunk vagy 7-en 8-an rá, a falusiak is bosszankodtak, de a busz már vagy 20 percet késett. (A csatlakozási idő 13 perc volt.) Ismerős volt az érzés… Végül a vasút pénztárában megkérdeztem, hogy mikor megy vonat Somogyudvarhely felé, s kiderült, hogy alig fél órája ment el. Simán el is mehettem volna vele, de ki tudhatta ezt előre! Így kivártam a következőt, s 1,5 óra késéssel indultam el.

    Egész úton zakatolt a fejemben a „hogyan tovább”, a vasúti megállóban le is fényképeztem a táblát, majd jóval később a buszmegállóban is. Sajnos a vasúti megálló 2,5 km-rel távolabb van a geotorony felé, mint a buszmegálló: nem véletlenül terveztem én buszos utazást… Még arra is gondoltam, hogy esetleg még egy éjszakát itt töltök valahol.

Majdnem dél volt mikor nekivágtam ennek a kedves falunak, s a túlsó felén a buszmegállóban már éreztem, hogy ha késve is, de ma még haza tudok jutni.

Hosszas, egyhangú gyaloglás várt rám, s én erőltetett ütemet diktáltam magamnak. Aztán elértem a bal fordulót, és innen már majdnem látni is lehet a Homokorra mérőtornyot. Gyorsan leolvastam a kódot, s bár ide fel lehetett volna menni, most ezt kihagytam. Ahogyan kihagytam a közeli vadleses erdészházat is, bár ezt is terveztem megnézni. Így jártam! Azaz hogy úgy jártam, hogy szinte szaladtam. Utólag itthon megnézve kiderült, hogy 5 km/h feletti átlagsebességet toltam. Nem szeretem ezt az erőltetett menetet, de most muszáj volt. Közben már a gps jelezte, hogy így van esélyem elérni a 14:06-kor érkező Nagykanizsa felé menő vonatot.

Túlzás lenne azt állítani, hogy visszaérve bőven volt időm, éppen csak a folyó ügyemet sikerült elintézni a megállóban, s már látni is lehetett a közeledő szerelvényt. De elértem, s szerencsére egy légkondis vonat volt, így aránylag hamar lehűltem az erőltetett menet után. Ráadásul a Nagykanizsáról induló IC helyjegyét is sikerült megvennem a kalauztól. Milyen kevés is elég a boldogsághoz!

(Mint a régi viccben: úgy szerzünk örömet a macskának, hogy a farkánál fogva forgatjuk a fejünk felett, hisz, hogy fog örülni ha letesszük…) De legalább nappali fényben is láthattam az Őrtilos megállónál a közeli Dráva folyót. Úgyis sajnáltam, hogy reggel a sötétben ez kimaradt.

            Végül szerencsésen beértünk Nagykanizsára, elértem az indulásra kész IC-t, s egy kényelmes, 3 órás úttal megérkeztem Kelenföldre. Közel 23 km-t gyalogoltam ezen a napon, s bár az erőltetett menettől egy kicsit feltört a lábam, de legalább sikerült lejárni az eltervezett utat. Összességében jó túra volt, ezzel az éjszakai, szarvasbőgéses kint alvással együtt!