Geodéziai tornyok

Boldog Özséb kilátó

 

 

2025. 02. 23.  vasárnap           Késő délelőtt jött az ötlet, hogy menjünk el valahova. Bedobtam a Boldog Özséb kilátót, s el lett fogadva életem párjától. Autóval elmentünk a dobogókői elágazáshoz, ahonnan már gyalog folytattuk az utat. Track 

           Nem túl bonyolult dolog ebből az irányból feljutni a Piliscsúcsra: el kell indulni egy forgalom elől lezárt úton, s ki kell tartani a tetejéig. Persze azért szép az út, de elég fárasztó ezt oda-vissza 10 km-en keresztül csinálni. Szegény nejem a végén már elég nehezen bírta, de becsületesen kitartott.

 

 

Mire az ember ehhez a régi rakétasilóhoz ér, már fellélegezhet, mert innen már nincs messze a csúcs.    

Kitartó gyaloglás

 

Rakétasiló

            Szép idő lévén többen is kirándultak a környéken, néhányan érdeklődtek erről-arról, de sokan tudták mit is akarnak. Régebben még volt az út mentén két „fakanapé” ami a hangzatos nevével ellentétben egy leülésre alkalmasan kivágott farönk. Igazából még most is megvannak, de az idő már szinte felismerhetetlenné tette őket.

    

Végre felértünk a kilátónak átalakított geodéziai toronyhoz. Szusszanás közben sikerült egy kismadarat lefényképezni az ágak között, majd megkerestem, s felírtam a torony kódját.

A kilátó

Kismadár

Felballagva a kilátóba csodálatos táj fogadott minket. Itt valóban érdemes volt kialakítani ezt a kilátót: északra a Dobogókő csúcsa, délre Pilisszántó, s mögötte a Pilis hegyei.

Sejtelmes kilátás

A párás idő ellenére, vagy talán éppen ettől, fantasztikus volt a sejtelmes távoli táj. Engem mindig magával ragad ennek a környéknek a szépsége. Méltó csúcspontja volt ez a mai sétánknak!