Geodéziai tornyok

Macskahegy

2025. 04. 09.    szerda                  Reggel csodaszép idő fogadott. Terveztem már ismét egy geotúrát, hát gyorsan előkészültem, és 9 óra után nem sokkal, már a vonaton ültem a dombóvári vonalon. Flottabb lett volna a nap, ha Szakály-Hőgyész-re pontosan érkezem, és 4 perces átszállási idővel elérem a buszt, de az eddig perc pontos vonat, pont Pincehelyen kezdett sokat várni a szembejövő váltásra, így inkább leszálltam, s választottam biztonságos „B” tervet.

Így kivártam a 76 percnyi várakozást, átbuszoztam Tamásiba, majd ismét némi várakozás után megérkeztem Páriba. Csuda hangulatos kis falu, a megállóval szembeni hatalmas temploma nagyon impozáns. Aztán a gyaloglás kezdetén egy fantasztikus hangulatú ház mellett vitt el az utam. Egy kis hídon vezet felé a járda egy régi Norton-kút mellett. Kicsit el is „tündéreztem”, milyen klassz lenne itt lakni…

A falu végén elfogyott az aszfalt, és egy mélyúton kezdett kapaszkodni a hegyre az út. A környező fák, bokrok már virágoztak, igazán hangulatos volt a kapaszkodás. Aztán egy bukkanóból kilépve, észrevettem valamit a fűben, –gyors fénykép– s kiderült, hogy egy róka… volt. Nem sok időt hagyott! Jól feldobta a hangulatomat, s szinte észre sem vettem, hogy már fel is értem a tetőre.

Egy, a térképen nem szereplő úton egészen a torony szintjéig jutottam. Közvetlenül a torony mellett egy vadász les is van: jól elvannak egymással a nagy- és a kistestvér!

Felmászva a nagyobbik torony tetejébe, s különleges kilátás fogadott: izgalmas dombos vidék, felszántott földek, zöldülő erdők és szőlő ültetvények. A távolban még Tamási házai is feltűntek.

A torony lábánál lévő orgonabokrok, már kezdtek virágozni – nekem ez már a hamisítatlan tavasz biztos jele. Visszafelé, a présházak felé menő, másik utat választottam. Élvezettel ballagtam az elmélázó házikók előtt, majd a temető mentén visszaértem a faluba.

Az érkező busszal ismét Tamásiba mentem, majd kicsivel később már Szakály felé robogott velem a mai utolsó busz. Egyszer csak megakadt a szemem az út mentén egy fantasztikus templomromon a mező közepén. (Sajnos a fényképezőm már el volt csomagolva!) Mint kiderült a Somolyi templomromot láttam, s olyan mély hatással volt rám, hogy egy netről vadászott képet raktam ide. Azt hiszem, fogok én még magam is készíteni itt képeket!

 Szakály-Hőgyész állomásról még megkukucskáltam távolban a hegy oldalán lévő Szentkúti templomot, ahol tavaly ősszel jártam egy túrám kapcsán. Aztán nyugalmas, békés úton felértem Budapestre, és koraesti órákban haza is jutottam. Élmény dús, szép túra volt!

Somoly templomrom

2025. 06. 27.    péntek                 Kicsit több mint 2 hónap telt el azóta, hogy a buszból megláttam a Somolyi templomromot. Bár a vasút dombóvári szakaszán Sárbogárd és Keszőhidegkút-Gyönk között vonatpótló buszok jártak, úgy döntöttem, hogy beváltom az „Azt hiszem, fogok én még magam is készíteni itt képeket!” ígéretemet.  

Borongós, szitáló esős reggelen, fél tízkor szálltam le a buszról a Tamási, Erdészlak megállóban. Az időjárás nem túlzottan zavart a tegnapi 40 fokos meleg után, s lendületesen vágtam neki a 2,5 km-es aszfaltos szakasznak. Hamarosan elértem a letérő földes utat, ahonnan már a szememmel kerestem a távoli romot. Láttam is a távolba valamilyen rongyok lebegését, még rá is közelítettem a fényképezőm zoomjával, de úgy véltem, hogy talán egy távoli kombájn lehet.

Elhagyva a patak árkát, befordultam a már ember magas kukoricásba, hisz minden weblap úttalan templomromként emlegeti ezt a helyet. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy 2 perc múlva már csurom vizes voltam, de ezzel együtt jól tudtam haladni a enyhén sáros talajon.

És ekkor egy alacsonyabb részen megláttam, hogy „árulás van”… letakarták a romot, hogy ne láthassam! Olvastam én előző napokban a weben, hogy valamikor állagmegóvást végeznek majd a rom épületén, de a csuda sem figyelte, hogy éppen most! Persze örömteli, hogy ilyen lelkesen figyelnek ősi kincseink állapotára, de nem ért volna rá még egy-két hetet…? :)

Azt hiszem érdekes arcot vághatott az építésvezető, amikor egyszer csak csurom vizesen, a legkevésbé várt irányból kiléptem a kukoricásból, s elkezdtem körbekerülni a romot. Mindenesetre becsületükre legyen mondva, nem kérdezgettek, nem zavargattak, s szorgalmasan végezték munkájukat. Persze, ekkor már sejtettem, hogy a munkások nem a kukoricásban gázolva gyalogolnak be ide, meg is találtam a széles bevezető utat, de hát ezt most megszívtam! Azt hiszem, ide ismét el fogok majd jönni, ha már újra békében, magányosan áll majd a rendbehozott rom.

Hogy a mai napon azért történjen is valami, Regöly felé vettem az irányt, átvágtam egy elég benőtt, vizes erdei úton (bár ez már egy cseppet sem zavart), majd egy tó mentén elértem a falut.     

Erre az állomásra igyekeztem, de úgy döntöttem, hogy tovább megyek, mert 4 km többlet gyaloglással akkor már Keszőhidegkút-Gyönk állomáson egyből a vonatpótló buszra szállhatok fel. Majsapusztát érintve, 13 óra után nem sokkal, 15 km-rel a lábamban, el is értem az állomást. Elszenvedve az átszállás hercehurcáját, koradélután szerencsésen haza is érkeztem.