Geodéziai tornyok

Nyúl-Bársonyos-Csatka

2025. 10. 29.  szerda            A Tizenhatostag mérőtorony kivételével már csak ez a három torony hiányzott a Dunántúlról. (A Tizenhatostag mérőtorony pedig egy külön dió, azt majd legutoljára!) Nekiláttam kidolgozni a logisztikát, s hamar kiderült, hogy akár egy nap alatt lejárhatóak. Nem is vacilláltam sokat, bele is vágtam.

Reggel korán indultam, mert nem bíztam a későbbi rövid csatlakozásban. Az utolsó éjszakai busszal jutottam Kelenföldre, s negyed nyolcra, egy győri átszállás után, kényelmesen megérkeztem Nyúlra. A hűvös reggel miatt hamar bele is vágtam a gyaloglásba. Rendezett község Nyúl, valamikor egy kollégám lakott itt, amikor Győrben dolgoztam. Átvágtam egy hangulatos parkon, érintettem egy keresztet, mely egyben a település kálváriájának egyik pont is.

Tettem egy kis kitérőt, hogy a Sárkánylik szurdikon kívül (itt akartam lefelé jönni), mást is lássak a környékből, s mondhatom nagyon jól döntöttem. Fantasztikus szépségű emelkedőn jutottam a Hématetőre. Innen már a Kápolna utcán kapaszkodtam tovább, s hamarosan feltűnt az út szélén a kivételes hangulatú Szent Donát kápolna. Alig győztem betelni szépségével, de a folytatásban sem volt hiány szépségekből. Elmaradtak a házak, s egy erdősebb szakasz után egy szűk völgybe értem.

Szőlőpincék sora kezdődött itt, s a még laposan sütő nap alig-alig bejutó fényében, igazán romantikus hangulata volt. Majd elmaradt ez a szépség is, s egy újabb stáció keresztet elhagyva, igen intenzív emelkedőbe kezdett az út. Szuszogva értem a tetejébe, ahol már a torony állt.

Ez a geotorony is át van építve kilátónak, s mondhatom nagyon eltalálták a külalakját. Most, hogy már láttam az összes átépített tornyot, bizton állíthatom, hogy ez sikerült a legszebbre, s a kilátás is fantasztikus róla. Csupán a kódot kicsit nehéz leolvasni a torony oldaláról, de azért ez is megoldható.

Lefelé egy kerülő úton mentem, ahonnan a környék lankás völgyére volt csodás rálátás.

Aztán ismét elhaladtam a présházak, majd a kápolna mellett, s most már a Sárkánylik szurdikon ereszkedtem tovább. Félelmetes belegondolni, hogy ez a hatalmas erózió a Török hódoltságot követő erdőirtások káros következménye. Végül, 1959 után gátakkal sikerült megfékezni a további pusztulást, s mára már a vegetáció is visszatelepült a területre.

A községházai buszmegállóból egy jól időzített győri átszállással utaztam Bársonyosra. Hamar kiértem a faluból, s enyhe emelkedőn megindultam a torony irányába. Egyszer csak, egy oldalsó dombon, egy magányos kereszt tűnt fel. Látványa meglepően magával ragadó volt, valami titokzatos nyugalom lengte körül a csupasz domb tetején. Aztán felértem a geotorony közelébe, ahol a már csupasz fák szabad kilátást engedtek a tekintetnek. Leolvastam a kódot, majd egy eddig a térképen jelöletlen úton kezdtem ereszkedni Keréktelek felé.   

  Ekkor vettem észre, hogy így viszont egészen közel megyek el a magányos kereszt mellett.

Oda is mentem mellé (rögzítettem is a gps-ben), s közben egy másik, de már a fák között álló keresztet is észrevettem.  …szóval kalandoztam egy kicsit. Aztán már bementem Keréktelekre, ahol a buszmegállóban nem találtam a kinézett buszom kiírását. Viszont a túloldali (szembemenő) megállóban ott volt. Aztán a helyiek megnyugtattak, hogy jönni fog, s az a jó irány, csak a kiírás hibás. Igazuk is lett, s minden rendben zajlott, de azért jól megijedtem!

Kisbérig utaztam ezzel a busszal, ahonnan egy fél órával később akartam tovább menni. Közben kiszúrtam a Batthyány-kastély szép épületét, s mivel az időbe belefért, hát meg is néztem. A kastély mellett áll a volt Magyar Királyi Lovarda és Ménesbirtok épülete is, és mondhatom, őseink tudták hogyan kell szépen építkezni. Hihetetlen hangulata van az egész épületegyüttesnek!

Aztán indult a busz, s én Csatka majorig el is vitettem magam. Ez a környék, már igazi Bakony hangulatot áraszt magából. Nekivágtam az útnak, s a domboldalról láttam, hogy már megy is visszafelé a busz a fordulást követően. Rövid sétával felértem a torony közelébe, és néhány galamb megzavarásával fel is másztam a tetejére. A távolban szépen látszott a Kőris-hegyi lokátor gömbje, de látszott a Szápár és Csetény közötti magányos szélkerék is. (Valaha sokat jártunk arra családostul, autóval.)

Kinézelődve magam visszamentem a buszmegállóba, s nemsokára meg is érkezett a várt busz.

Egy fiatal hölgy vezette, azért ez még nem általános hazánkban. Egy megállót mentem, mert itt át kellett szállnom egy 20 perc múlva érkezőre. A megálló melletti ház előtt halloween figurák tömege volt kihelyezve: töklámpák, pókhálók, szellemek, csontvázak, koporsók …rémes volt! Mért kell nekünk majmolni a Kelta hagyományokat? Mennyivel szebb látvány volt a közeli temető dombján lévő temető-kereszt, s fejfák.

Közben megérkezett a busz, s a fiatal hölgy vezetőről azonnal megismertem, hogy ez ugyan az, amivel ide érkeztem. Kérdeztem is, hogy Aka községben is Ő megy majd tovább, s miután megnyugtatott, hogy igen, kényelmesen letelepedtem. Bakonysárkány előtt úgy döntöttem, hogy mégsem megyek Kisbérig (hisz délben ott már sétáltam), inkább leszállok itt, s itt is járok egyet.  

Így is lett (hisz a vonatra itt is felszállhatok), így legalább ki tudok menni a falu szélén lévő kápolnához. Nem egy különleges épület, de az őszi naplemente fényei között fantasztikus hangulata volt. Kár lett volna kihagyni! Ráadásul, a közeli mezőn éppen arattak, s ennek is érdekes hangulata volt a laposan világító napfényben.

Aztán elértem az állomást, s a kedvesen tájékoztató állomásfőnök-asszony információja szerint, pontosan meg is érkezett a vonat. Székesfehérváron, (addigra már teljesen besötétedett) a leszállás után úgy megzavarodtam, mint „vasorrú bába a mágneses viharban”, s az érkező IC-t pont a másik irányból vártam. Kérdeztem is, hogy jó vonatra szállók fel? … de jóra szálltam, s 7 óra után meg is érkeztem Kelenföldre. Összesen 19 km-t gyalogoltam ezen a napon, s nagyon élveztem a színes, ragyogó őszi világot.