Geodéziai tornyok

Katymár

2025. 12. 02.  kedd              Csak nem bírtam magammal! Már csak a Katymár közeli torony hiányzott arról a környékről, s gondoltam lejárom. Igaz, erről a toronyról volt már némi információm, de a közeli Vodica-kápolna is izgatta a fantáziámat, tehát belevágtam.

Ködös reggelen indultam itthonról, s háromnegyed tízkor már Katymáron szálltam le a buszról. Bár tegnap ígérték, hogy napsütés is lehet, csak azt nem mondták, hogy a felhők felett.      

Hamar elhagytam a települést, és elmélázó hangulatban baktattam az itt még aszfaltos úton. A Kígyós-főcsatorna után egy gazdasághoz értem. Valamikor itt futott a vasút, de ma már csak a töltéséről lehet sejteni, hogy merre is haladt. Egyszer csak, teljesen valószínűtlenül, egy autó közeledett szemből az úton. Közelembe érve megállt, s kérdezte a hölgy, hogy tud-e segíteni. Hamar kiderült, hogy a torony környéke fel van szántva, s így elég nagy a sár. Aztán ránézve a bakancsomra, megnyugodott, hogy ez engem talán nem is zavar.

Hát, vissza nem fordultam, bár jobban örültem volna egy kényelmes, sármentes útnak.

Később bivalyok közelébe értem, békésen legeltek, kérődztek a területükön, cseppet sem zavarta őket a ködös idő. Egy ároknál picit letértem az útról. A nád mellett csipkebogyó termett, s a piros bogyók alján látványosan mutattak vízcseppek, a száraz nádszálak előtt. Ismét megállapítottam, hogy ez a ködös, nyirkos idő lehet nagyon kellemetlen, de egyben csuda szép is!

Aztán elértem egy kicsit fásabb, dombosabb vidéket. A már kopasz fák látni engedték az impozáns, védett löszfalat. Sok madár költhet itt nyaranként!

Egy gazdaság után pár lépéssel tértem le az eddig aszfaltos útról jobbra, egy földútra. Ezen mentem tovább, az itt még egészen viselhető terepen. Nem úgy, mint kicsit később a jobb forduló után… a ködös tájban alig sejthetően derengett fel a geodéziai torony sziluettje, s innen már csak a szántásban lehetett a közelébe menni.

A sarat dagasztva küszködtem a Guninhát torony felé, s egyszer csak egy őzike rajzolódott ki a párás távolban. Egészen hosszan kitartott, maga sem hitte el, hogy van ilyen őrült ember, aki ebben az időben erre jár. Aztán elértem a tornyot, leolvastam a kódot, s fel is mászhattam volna rá, de minek… a ködben úgysem lehetett semmit sem látni.

Kiérve a szántásból alaposan letisztítottam a bakancsomat a vizes fűben, s visszamentem egészen a Kígyós-főcsatornáig. A kicsit tisztuló időben ismét láttam őzeket szaladni a mezőn, majd az útelágazásnál balra fordultam. A Vodica-kápolnához igyekeztem, s már kerestem a szememmel a távolban, de még nem találtam.

Még át kellett vágnom itt is egy szántáson, amikor a Tomanovits-csatorna partján kutyagolva, megakadt a szemem a halványan kirajzolódó templomon. Aztán átgázolva a száraz csatorna medrén, hamarosan elértem a kegyhelyet. Érdekes hangulata van, de engem valahogy nem varázsolt el. Meg van itt minden: szentkút, kápolna, kereszt, Mária szobor, szentkép-fülke, pihenő…, de nekem valahogy nem állt össze egy egységgé. Ezek az itt is, ott is meglévő, külön-külön szép részek, nekem nem alkottak egy egységet.

Elsőnek a szentkúthoz érkeztem, ami sajnos teljesen ki volt száradva. Bizony száraz éveken vagyunk túl. Kedves hangulata van, látszik, hogy komolyan gondját viselik. Lementem, körbejártam, majd beljebb sétáltam a többi kegyhely felé.  

A kápolna egészen komoly méretű, sok helyen a templom sem ekkora. Bebarangoltam a területet, fényképeztem, kerestem a leglátványosabb beállítást, s csak a pihenőt hagytam ki, hisz nem sok kedvem volt leülni…

Aztán a falu felé vettem az irányt, s egy kis domb után visszanézve, igazi búcsúzó hangulatú képpel köszönt el tőlem a kápolna. Elértem a német nemzetiségi keresztet, majd egy igazán hangulatos utca fogadott a faluban. Érdekes módon a házak ferdén állnak az utca vonalához képest, nyílván így volt kedvező a tájolásuk. Kényelmesen bandukoltam a buszmegálló felé, hisz volt még időm bőven a tervezett buszom indulásig.

   Aztán megláttam a megállót, ahova éppen egy érkező busz állt be! Gyorsan odafutottam, s láttam, hogy Bajára tart, de a sofőrtől megtudtam, hogy Bácsalmást nem érinti. (Terveim szerint ott kellett átszállni a vonatra.)

Nehéz egy pillanat alatt jó döntést hozni, hisz akár rossz buszra is szállhatok, s ezért zavaromban visszaléptem, s hagytam elmenni a járatot. Pedig hiba volt, hisz a Baja felé vezető úton is átszállhattam volna a tervezett vonatra. Igaz, ekkor még azt sem tudhattam, hogy Bácsalmáson a busz- és vasútállomás közötti kimaradó rövid járat miatt lekésem ezt a tervezett vonatot, s így, még egy órával későbbivel tudok csak utazni. Szóval, jól megszívtam!

Közel 12 km sétával magam mögött, este 8 órára érkeztem haza, s azt kell mondjam, hogy élvezetes kiránduláson voltam túl. Elmélázó hangulatú, szép élmény volt, s az időjárást is el lehetett viselni.