Geodéziai tornyok

Rókahegy

2025. 02. 19.  szerda           Fél 7 körül indult a vonat Kaposvár felé Kelenföldről. Jó ütemben értem le, sikeresen átszálltam a buszra, és fél 11 körül már Gödrén álltam.  

Emberes emelkedővel indul az út, s ez a tendencia később sem nagyon változik.

Egy temető mentén vezetett felfelé, s a tetőn áll a szépséges Siskovics-kápolna. Ragyogóan állt a szikrázó napfényben. Csodáltam szépségét, miközben kicsit kifújtam magam.

Innen némi haladékot kaptam, de egy rövid szintút után ismét kapaszkodni kezdett az út egy mély szurdokban. Erre már havas, sáros is volt a talaj, az éjszakai fagyott föld kezdett felolvadni.           Aztán felérve egy úti kápolnához és egy újabb temetőhöz, ismét kaptam némi szusszanásnyi időt. Később viszont az út egy jó nagy kerülőbe kezdett, ami elég sok időmet vitt el, ráadásul a ragadós sár sem könnyítette a dolgomat.

            Végül kiértem a nyílt terepre, ahol már legalább szépen látszott utam célja, a torony.

Sajnos a teljes belseje ki volt rámolva, (jót kereshetett valaki rajta a MÉH-ben) de igazából a lábától is szép kilátás nyílt körbe. A kód rögzítése után átgondoltam a továbbiakat, és döbbenten vettem észre, hogy túl sok idő ment el a feljutásra. Majdnem egy teljes óra ráment, pedig a busz nem vár. Azzal vigasztaltam magam, hogy lefelé gyorsabb lesz, de ezt nem tudhattam biztosra.

Kétségek között indultam visszafelé, s hamar úgy határoztam, hogy levágom a kerülőt.

Bár végig havas volt a terep, (ez még jobbnak is bizonyult, mint a sár) egészen jó lendülettel tudtam haladni. Aztán elértem az alsó ívet, s innen már, hipp-hopp lent is voltam a faluban. Magam sem hittem, hogy ilyen hamar, 37 perc alatt megtettem lefelé az utat.        Aránylag pontosan érkezett a busz, s még a falu szélén, csak úgy kukucskálva, meglestem a Szily-kastélyt. Azóta is sajnálom, hogy nem jutott több időm a busz indulásáig. Aztán Sásdon átszálltam a dombóvári buszra.

A városban, sétáltam egy kicsit a vonat indulásáig. Kíváncsian nézegettem az őszi túrám emlékeit, majd visszatérve felültem az érkező MECSEK InterCity-re. Meg is állapítottam, hogy nem annyira szeretem én a helyjegyes vonatokat, ha csak lehet, maradok inkább a személyvonatoknál.

          Aztán némi késéssel megérkeztünk Kelenföldre, ahonnan már hamar haza is jutottam.