Geodéziai tornyok

Dobogótető

2026. 02. 25.  szerda            Nagyon bepunnyadtam a téli üldögélésbe, s végre szép időt is ígértek. Nekivágtam hát az utolsó előtti geotoronynak. (Ezután már csak a Tizenhatostag torony van hátra, de az egy külön világ.) Vonattal mentem Pásztóig, majd busszal a Kutasói elágazásig. A buszról láttam egy kis rókát a mezőn, s talán ezért, talán a tekervényes út miatt, de nagyon felkavart a busz, majdnem rókáztam mire leszállhattam róla. :)  

Kicsit rendeztem soraimat, s nekivágtam a levelek alatt elég sáros, csúszós útnak. Elég nehezen követhető itt a gyalogút, különösen a Szuha-patak átkelése után. Kidőlt fák sora feküdt keresztben a domboldalon. Érdekes, hogy ezeknek a fáknak a kérge mind le volt rágva. Talán az őzek is jobban szeretik ezeket a könnyen elérhető, fekvő törzseket… talán az erdészek is ezért hagyják itt a kivágott fákat, hogy ne az élőket pusztítsák…, talán… Mindenesetre szép, bár meredek, vadregényes területen értem az erdő szélére.

Innen fantasztikus kilátás nyílt Cserhátszentiván felé, ami jól is jött, legalább kiszuszoghattam magam. Pihenés után pedig a hegyek feletti felhők varázsoltak el. Az égbolt egyik részét, szinte fésűszerűen barázdálva takarta egy fátyolfelhő. Tőle kicsit arrébb pedig megláttam egy felhőnek álcázott nagy UFO-t: nekem ezután senki ne mondja, hogy nem léteznek! Magam láttam, le is fényképeztem. Igaz, elég nagy volt, (vajon mennyi űrlény utazhatott benne?) s bár nem szaladgált az égen, de ott volt, és lassan mozgott!

Tovább kapaszkodva nemsokára kaptam egy kis szusszanásnyi pihenőt, igaz veszítettem is vele 20m-t a magasságomból. Jól jött ez a kis pihenő, mert nagyon le voltam fáradva. Már a buszos róka kaland is jelezte, most meg ez a szokatlan gyengeség, szuszogás, hogy valami nincs teljesen rendben nálam. (Talán bujkál bennem valami betegség, vagy csak a tavaszi fáradtság…?)

De nem lehetett sokat álldogálni, mert a busz nem vár, s lassan, de biztosan tovább másztam felfelé. Már majdnem fent voltam a tetőn, amikor találkoztam a mai utam első nagyvadjaival: igaz, most már tudom, hogy volt később másmilyen is, de ekkor ezeknek kellett „örülnöm”. Két quad motoros jött velem szembe az amúgy elég sáros talajon. Mindig „élvezem” bűzüket és zajukat. :(  Szerencsémre a szeles idő elég hamar elvitte a füstöt, így a toronyhoz, már jó hangulatban értem. A fennsík szélén áll, és egészen jó állapotban van. Fel is mentem rá, bár eléggé szuszogva értem el a tetejét. Itt nem várt rám sem élő, sem élőnek látszó kísértet, így minden az elképzelésem szerint zajlott. A csúcson csodálatos kilátás fogadott, viszont tombolt a szél. Jól behúztam a mellényem zipzárját, és alaposan körbenéztem.

Az ellenfényben csodálatosan rajzolódtak ki a távoli hegyek vonulatai. Csináltam több panoráma képet is, s az itthoni kidolgozásnál vettem észre az egyiken egy távoli, halvány várat. 

Némi gondolkozás, elemzés után arra jutottam, hogy a 30 km távolban lévő Somoskői vár lehet az. Nem semmi ez ilyen távolból! Aztán lemászva, torony aljában ebédeltem, majd elindultam visszafelé, egy darabig még a felfelé már járt úton.

Egyszer csak, egy harkály váltott fáról fára előttem, így „kénytelen” voltam lefényképezni.    

Később, már letérve egy másik útra, kiértem az erdőből, s egy léprigó mutatta magát kitartóan. Aztán alig léptem néhányat, amikor egy őzikét vettem észre az erdőszélén. Kivettem a fényképezőt, ráfókuszáltam, és éppen megnyomtam a gombot, amikor megugrott… hogy ezt honnan a csudából érzik meg? Azért néhány elmosódott kép készült róla, de azért bosszantott!

Szerencsére nem sokáig tartott a bosszúságom, mert egy kanyar után megláttam a völgyben egy csapat „őzet.” Szép helyen is álltak, jó kép is készült róluk. Néhányan legeltek, de a csapat nagyja békésen kérődzött a közelükben. Óvatosan közelítettem feléjük, de nem jutottam túl közel, amikor felfigyeltek rám. Nem akartam elriasztani őket, így behúzódtam a fák közé.

Ekkor vettem észre, hogy ezek nem is őzek, hanem muflonok. A legtöbbje jerke, vagy anyajuh volt, ezért nem tűnt fel a jellegzetes csavarodott szarvuk, de mivel ekkor többen is felálltak, s köztük néhány kos is, így kiderült a tévedésem. Ritkán látok ilyen állatokat, szerencsésnek mondhatom magam. Bár rejtekből, de még hosszan meg tudtam figyelni ezt a népesebb csapatot.

Innen egyhangúbb úton jutottam le Alsótoldra. Sajnos erre már a sár is dominált, nem fedte avar, így elég sáros bakancsban értem el az első kutat. Nem sokat gondolkoztam, alaposan lemostam a bakancsom. Még ezután is volt annyi időm, hogy tegyek egy kerülőt a Veres-kúria és a kápolna felé.   

Visszatérőben két tengelic tornázott a közeli fák ágain, kedvesen búcsúzva tőlem ezen a szép tél végi napon.

A busz pontosan jött, „róka koma” most is ijesztgetett, de végül szerencsésen elértem Pásztót, s kora este haza is érkeztem. 11 km-t gyalogoltam a mai napon, s idén is lesz mit edzésbe hozni magamon. Jóleső, de fárasztó túra volt!