Geodéziai tornyok

Cseresznyéskert

2025. 12. 13.  szombat         Munkanap volt ez a nap, így minden vonat és busz hétköznapi menetrend szerint közlekedett. Ebből kifolyólag a terveim jól működtek ezen a napon is, neki is vágtam a már megtervezett útnak.

Nem túl korán indultam, így kicsivel 10h előtt szálltam le a vonatról Szolnokon. Egy teljes órám volt még a busz indulásáig, nekivágtam hát, hogy megnézzem a Tisza partját.      

Hamar ráéreztem, hogy kicsit túlvállaltam magam, de már hajtott a kíváncsiság. A RepTár Kiállítócsarnok felé esett legközelebb a folyó, előbb forgalmas, majd békésebb utcákon hamar el is értem a partot. A párás időben nyugalom ülte meg a folyót, s a partját. Nem sokat vacakoltam, hisz szorított az idő, s így az oda-vissza 3,7 km-es utat, 5,4 km/h átlagos tempóban jártam végig. Még biztonsággal el is értem a busz indulását, s hamarosan nekivágtunk az útnak.

A közeli buszpályaudvaron, meglehetősen nagy tömeg szállt fel, így még a 27 km-re lévő Nagykörű, Cseresznyéskert megállónál is komoly közdelem volt eljutni az ajtóig. Aztán végre béke és nyugalom várt, miután az elmenő busz után magamra maradtam a megállóban.

A Csataszög mérőtorony kifejezetten közel van az úthoz, egy kellemes hangulatú földes úton lehet bejutni hozzá. Már közelében jártam, amikor két őz ugrott meg előttem, de fényképezni alig tudtam. Innen már pillanatok alatt elértem a célomat. Körbejártam a tornyot, leolvastam a kódját, s mivel az ajtaja zárva volt, a környék békés hangulatára figyeltem inkább. A nevéhez híven cseresznyefás ligetek övezték, melyek között, kietlen pihenőházak békésen várták a tavaszt.

Kifejezetten jólesett, az eddigi zajos utazás után, az itt tapasztalható elmélázó mély csend. Visszamenni a megállóba nagyon gyors lett volna, s nem sok kedvem volt egy órát álldogálni az út szélén. Inkább folytattam utam, hogy egy kisebb sétával bemenjek Csataszögre. A földút szerencsére kiválóan járható volt, így a környék szépségeire tudtam fordítani figyelmemet. Jól is tettem, mert bőven volt szépség az út folyamán.

Alig csodáltam meg egy fiatal fasort, mellyen, mint az ősz utolsó üzenete, még rajta sárgállott, az aranyló levélzet, amikor három őz ugrott meg a mezőn. Sikerült is lefotózni őket.

Aztán, szinte alig ült el az élmény, amikor egy fácán sétálását is sikerült megfigyelni. Élményekben gazdag szakasz volt ez. Később az úttól jobbra egy ligetes árok kezdődött, még éppen járható levezető utakkal. El is gondoltam, hogy milyen jó táborhely lehetne ez, ha kint éjszakáznék. 

Aztán kiértem egy hatalmas rét szélére, ahol közel-távol őzek legelésztek, pihentek a frissen sarjadó őszi vetésben. (Hogy örülhet ennek a gazda…!) Még készítettem is egy képet az éppen elérhető távolságban lévőkről, amikor kiszúrtam, hogy vannak sokkal közelebb is. Szerencsére ők még nem vettek észre, így kényelmesen fotózhattam. Aztán persze ők is elszaladtak, de ekkor már bőven volt kép a tarsolyomban.

Később láttam egy „őshonos” narancseperfát. Különleges volt a sok hatalmas gyümölcsével. Aztán be is értem a kedves kis faluba, ahol megcsodáltam a központi téren felállított betlehemet. Még jártam egy kört, majd a megállóban haverkodtam egy kisfiúval, aki szüleivel és nagymamájával készült utazni. (Ők is Pestre készültek, de pár megállóval később leszálltak, mert otthon maradt valamelyiküknek minden irata. Nagy öröm…)

 Koradélután, majdnem 8 km séta után, kényelmesen hazaérkeztem. Jó volt még járni egy lazát a közelgő ünnepek előtt.