Geodéziai tornyok

Sashegy-Labancdűlő

2025. 07. 02.  szerda            Alaposan felkészültem a következő geotornyos túrámra, térképek, busz, vonat menetrendek, stb. Negyed hét körül már a Zugló állomáson vártam a vonat érkezésére.  Jött is, sőt kettő is: 6:27-kor a TOKAJ InterCity és 6:32-kor a CÍVIS InterRégió.

Mivel a második esetén csupán 9 perc lett volna Cegléden az átszállásra, engedve a csábításnak, felszálltam az elsőre, bár ez helyjegy köteles vonat volt. (Sajnos 10 perc késés simán kitelik bármely vonatnál.) Megálltam kint a peronon, s majdnem Ceglédig minden rendben is volt, amikor jött a kalauz, s kérte a helyjegyet. Aztán büntetést, majd rendőrt emlegetett, de szerencsére 2 percen belül megállt a vonat s én leszálltam. Nem gondoltam, hogy ennyire keményen veszik…

Szerencsésen, bár kicsit zaklatottan elértem a buszt, ami rendben kivitt Csemőre. A kezdetben aszfaltos úton gyalogoltam, majd elértem a letérőt, ahonnan homokos út vitt tovább. Hangulatos volt a még nem túl nagy forróságban ez az erdei rész. Ezen a szakaszon pillantottam meg először a tornyot, s készítettem is róla egy felvételt.

Később egy földön mászó sáskát fényképeztem, így megálltam, és milyen jól tettem, mert amikor felpillantottam, egy kicsi, gyerek őz sétált előttem az úton. Nem vett észre, s én kedvemre fényképezhettem. Szaglászott, kíváncsian megnézett mindent, néha jókedvében ugrándozott. Nagy élmény volt bepillantani gondtalan fiatal életébe. Aztán besétált a fák közé, s én felmentem a torony homokdombjára. Leolvastam a kódját, de nem másztam fel rá, mert az alsó létrát, csupán egy kivágott fenyőfa és oldalágai helyettesítették. Még megcsodáltam a erdő homokos talajú, dimbes-dombos világát, majd visszasétáltam a buszmegállóba.

A hamarosan megjövő busszal visszautaztam a ceglédi állomásra, ahonnan vonattal mentem tovább Kecskemétre. Itt, miközben átsétáltam a buszállomásra, ismét meglestem a göcsörtös törzsű platánfákat, de most le is fényképeztem őket. Érdekes megjelenésűek, nem tudom ezek egészségesen ilyenek, vagy valami betegségük van? Aztán hamarosan indult a busz, mely elvitt Szentkirály előtt nem sokkal lévő Gácsi vendéglőhöz.  11 óra felé járt már az idő, a nap ontotta is a melegét.

Mindenféle elővigyázatosságot bevetve (sapka, naptej, stb.) vágtam neki az útnak, a már nem üzemelő vendéglő mellől. Egy ideig házak között, majd egy majorság melletti homokos úton jutottam ki a Kocsér felé vezető, igen csak sokad rendű országútra.       

De ekkor még 1,5 km-re voltam a toronytól, s az alig árnyékos úton sokat kellett még gyalogolnom. Ezzel együtt hangulatos volt ez a szakasz, egy pesti szemmel érdekes látvány az itt is, ott is megjelenő, láthatóan élő tanyák világa. Aztán már látszott, hogy a torony egy learatott gabonaföld peremén áll, tehát még a dzsungelharc is elfelejthető volt. Leolvastam amiért jöttem, s csináltam néhány képet.

Visszafelé, mint rendesen, már sokkal rövidebb volt az út, viszont a korai buszt, ahogy számítottam, nem értem el, így közel egy órát vártam a következőre. Ebédelésre, ill. a környék felfedezésére használtam ezt az időt. Majd az érkező busz visszavitt a városba, s délutánra szerencsésen megérkeztem Pestre. Közel 11 km-t sétáltam ezen a napon, miközben élveztem az alföldi világot.