Geodéziai tornyok

Bürök-halom

2026. 02. 13.  péntek           Már nagyon vágytam egy kis túrára. Péntekre kicsit jobb időt ígértek, a sárral meg lesz, ami lesz… nekivágtam. Reggel 7 órakor indult a vonatom, azaz kellett volna indulnia, de kapásból 15 perc késéssel kezdte. Még szerencse, hogy kellő előrelátással nem a 8 órás vonattal számoltam, mert akkor csupán 6… 8 perces átszállások lettek volna. Nem mertem felvállalni, és milyen jól is tettem!  

Füzesabonyban átszálltam egy buszra, mellyel Tiszafüredig utaztam, ahol ismét átszálltam egy másikra. Ezzel már Nagyiván, Újtelepig mentem. 10:50-kor nulláztam a GPS-t, s neki is vágtam a gyaloglásnak. Csuda szerencsém volt az idővel, végig napsütés volt, csak a szél volt egy kicsit élénk.

Már a kivezető szakasz is nagyon hangulatosan telt, a keskeny, fákkal szegélyezett járdán, a csöndes kis házak előtt. Itt-ott már megindult a természet, néhol hóvirág virított a fűben. Ünneplőbe öltözött szívvel értem el a falu végét, ahol már felsejlett a távolban a mai utam célja.

Elhagytam az utolsó utca sarkán álló egyszerű keresztet, majd nekivágtam a hosszas, országúti gyaloglásnak. Elértem a Béke major felé letérő bekötőutat, s mivel az országúton elég nagy kerülővel jutnék a toronyhoz, inkább nekivágtam toronyiránt. Hamar rájöttem, hogy így sem könnyebb, de legalább kalandosabb. A talaj, bár nem látszott sárosnak, azért rendesen ragadt, s a szembe fújó szél is erősen akadályozott. Hamarosan erősen szuszogtam a jelentősen súlyosabb bakancsaimban. (Persze ebben a téli eltunyulás is szerepet játszhatott!)

Viszont, a közel 15 fős őz rudli látványa határozottan enyhítette „szenvedéseimet”. Ilyen közelről talán még soha nem láttam ennyi őzet együtt.

Aztán elértem a Bürök-halom alját, ahol már nem ragadt a füves talaj, de örömöm hamar elszállt, mert nem volt könnyű felmászni a bokrokkal benőtt, komolyan meredek emelkedőn. A torony le volt zárva, bár a lábától is szépen el lehetett látni. Innen is kiszúrtam egy távoli őz rudlit, amúgy a békés, csendes tájon kívül más érdekes látnivaló nem nagyon akadt. Nem is időztem sokat, visszaereszkedtem a föld szintjére, s egy árokpartot követve, könnyebb terepen jutottam ki az országútig.

Ebből az irányból vissza-visszanézve, legalább volt mit csodálni: a fátyolfelhős ég előtt állt az egyre távolodó Bürök-halom, s rajta, mint a korona ékköve, a geodéziai torony .

Közel az országúthoz, még egy nyuszi is megmutatta magát. Először azt hittem elszaladt, de aztán mégis megjelent, s elég hosszan engedte fényképezni magát.

Az aszfaltos utat elérve lepucoltam, lemostam a sarat a bakancsomról, aztán már csak az országúti baktatás maradt, de ez viszont majdnem 6 km-en keresztül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem untam már a végére, de szükségem volt a mozgásra, így nem is próbáltam stoppolni. Végül elértem Tiszaörsöt, s egy hangulatos, régi házakkal teli utcán, az öreg temetőt. Hihetetlen hangulata van, látszik, hogy még most is sok sírt gondoznak, de nincs „túllihegve”, a növényzet alaposan elfoglalja a lehetséges helyeket.  

Egy kálvária vezet a dombtetőn álló kápolnához. Ezen felsétálni a felújított stációk, s a körülöttük található, 100… 150 éves sírok mentén, felér egy elmélkedéssel. Jó volt látni a békés rendet, elődeinknek kijáró méltó tiszteletet, jó volt itt időzni!

Aztán lassan elballagtam a központ felé, ahol szintén rendezett terek, tiszta házak állnak. Komolyan szívembe lopta magát ez a kedves falu!

A buszmegállóban megettem szerény ebédemet, melyet kiegészítettem a szemben lévő pékségben vásárolt túrósbatyuval. Mivel még mindig volt elég időm, egy rövid séta kapcsán megörökítettem az idei év itt is fellelhető első hóvirágait. Végre nincs már elérhetetlen távolban a tavasz! Aztán megérkezett a buszom, s egy rövid úttal átmentem a következő településre, Kunmadarasra. A félórányi átszállási idő alatt, megcsodáltam, az impozáns községházát, s a mellette álló iskolát.

A következő járat már Karcagra vitt, és éppen a vasútállomás előtt tett le. Érdekes az itteni állomás, mert bár szép az épülete, a mögötte, (előtte) lévő hatalmas malom teljesen elnyomja.   Itt is volt egy kis szabadidőm, így átmenve az állomás aluljáróján, még egy kellemes sétával vettem búcsút ettől a mai szép naptól. A vonatom persze jócskán késve ért Pestre, így lekéstem a kinézett csatlakozást, de végül is február 13-án, 13 km-rel a lábamban, estére szerencsésen hazaértem.    ( Még jó, hogy nem febr. 28-a volt :)