Geodéziai tornyok

Tiszajenő- Bugacpusztaháza

2025. 10. 17.  péntek           Az előző túra végén 89 megtalált tornyom volt, már csak 1 hiányzott a 90-hez. Így, nem kellett túlzottan bíztatni magam, hogy belevágjak egy újabb útba. Hamar összeállt a terv, s péntek reggel neki is vágtam.

8 óra előtt pár perccel megérkeztem Tiszajenő kicsi megállójába, s neki is vágtam az országútnak. Az egyhangú gyaloglást csupán, a párás mező látványa dobta fel némileg, aztán egyszer csak feltűnt a távolban a Bökönye geodéziai torony. Hamarosan le is tértem egy kisebb forgalmú útra.

Ezen a szakaszon állt mellém egy kisteherautó, hogy szívesen elvisz, de nem volt már értelme. Közeledve a célomhoz, különlegesen mutatott az ellenfényben, laposan megvilágított torony.

Könnyedén leolvastam a kódot, hisz szabadon állt a mező szélén, majd mivel felmenni nem lehetett rá, visszaindultam az állomás felé. A környéken már szépen színesedtek a fák levelei, bizony szeptember második felében ez már természetes. A visszaúton azon gondolkoztam, hogy ha elérek egy Kecskemét felé menő vonatot, azzal megyek tovább, s nem kerülök körbe Cegléd felé, de ekkor csak Szolnokra ment vonat.

Így oda mentem, hogy körbejárjam a Szolnok, Cegléd kört, bár az induló vonattal közel egy időben indult vissza, Tiszajenő felé is egy járat, s erősen gondolkoztam, hogy mégis azzal menjek. (…és milyen jó, hogy nem tettem, mert itthon láttam, hogy le is késtem volna Kecskeméten a csatlakozást.)

Így viszont némi izgalmak után Kiskunfélegyházáig utaztam, ahol némi nosztalgiázás után buszra ültem, hogy Bugacra utazzak. (Ebben a városban töltöttem le egy év katonaságot jó 50 éve.)

Bugacpusztaházára csak 25 perc, Bugacon töltött várakozás után ment tovább busz. Ezalatt nem unatkoztam, hisz egy hangulatos park van a buszmegálló mellett, ahol kellemesen eltelt a várakozási időt. Soha nem jártam még Bugacon, kellemes csalódás volt ez az elképzelt magyarkodó, csárdásos világhoz képest. Aztán indult a busz, és perceken belül megérkeztem a célomhoz. Nem sokat nézelődtem, hamar nekivágtam a gyalogútnak.

Ismét országúton indultam el, majd már a torony közelében tértem le róla egy rövid szakaszra. Bár ennél a toronynál már voltak fák a lábánál, de dzsindzsáról szó sem volt. Könnyedén megvolt itt is a kód, majd alaposan körbenéztem. Egy, már romos ház állt a toronytól talán 50 m-re. Az udvarán még érezhető volt a régi hangulata, bár a ház teteje már beomlott. Ekkor döbbentem rá a torony nevének valódi eredetére: Pusztaház torony.

Nem az országút felé mentem tovább, hanem tettem egy kerülőt. Az útba eső gazdaságnál megakasztott egy bekerített rész, de körbejárva tovább tudtam menni, s hamar kiértem egy pusztaságra. Innen, bejárva a félkört, már hamar visszaértem a településre, ahol egy rozoga szélkerék, majd egy magán tó mentén értem vissza a buszmegállóba.

Az érkező busz, kis kitérő után, visszavitt Kiskunfélegyházára, ahol ismét sétáltam egy keveset, majd az érkező Napfény IC-vel hazautaztam Budapestre. Gyaloglásból nem túl intenzív 9,2 km-t tudtam le ezen a napon, mondhatnám amolyan „öreguras” túrán voltam túl. ...nem lehet mindig a Magoskára felmászni!