Geodéziai tornyok

Dékánhegy-Garábhegy

2025. 07. 18.  péntek           Elég meggondolatlanul péntekre képzeltem el az újabb utat. Kelenföld felé is volt egy kis izgalom (…hogyan tud egy vonat reggeli 5 órakor 10 perc késést összehozni Fehérvártól Camponáig?), de végül Kelenföld érintésével szerencsésen lejutottam Siófokra, majd az átszállást követően, döcögve ugyan, Bábonymegyerre.

Az állomásról rövid sétával elértem azt az elágazást, ahol Tengőd felé indul az országút. 2016-ban itt lett elegem már a reggeli órákban a túrából a szeles, hideg idő miatt, s az itteni focipálya kispadján reggeliztem, s rendeztem soraimat. Mennyivel más volt most a környék hangulata! Ennek megfelelően jó lendülettel, vidáman róttam a kilométereket. A távolban, igaz szabad szemmel még alig láthatóan, már fel-feltűnt a geotorony.

Aztán emelkedni kezdett az út, s az erdős környezetben nemsokára elértem az általam ismert legjobb letérőt a torony felé. Egy ideig simán kapaszkodtam az ösvényen, majd egy farönkök alkotta akadály után vége is lett.

Sajnos a térképpel ellentétben, innentől kezdve szinte semmilyen út nem vezetett tovább. Szerencsére az elég meredek emelkedőn sikerült egy fák közötti csapáson tovább kapaszkodni, amíg el nem értem az oldalazó szint utat.

Innen már pillanatok alatt elértem a tornyot, de felmászni a rozoga falétrák miatt nem lehetett. (Én úgy gondolom, hogy a fém létrák eltávolítása, kontra produktív megoldás a biztonság növelésére, hisz a „szükség létrák” ha lehet még veszélyesebbek, mint az eredetik. …vagy csak egyszerűen ellopják a vasat?) Később elgondolkoztam, hogy a déli irányba menő, jól járható úton megyek lefelé, de túl nagy kerülő lett volna, így leereszkedtem arra amerre feljöttem. A farönk akadálytól viszont egy oldalazó, jól járható földúton mentem vissza az aszfaltos útra, amin már hamar visszaértem a település buszmegállójába.  

Alig értem el a megállót, amikor egy helyi hölgy is odaért. Reménykedve kérdeztem, hogy csak nem jön hamarabb is busz, de sajnos kiábrándított, hogy a legközelebbi, az általam is tudott, 30 perc múlva jön. Viszont kihasználva az időt, a közeli napraforgómező széléről készítettem néhány fényképet. Azt hiszem elég jól sikerültek a képek, így nem volt haszontalan a várakozás. Pedig elég cifra utazás várt rám, a menetrendből adódó terv a következő volt:

Az érkező busz bevisz Somra, ahol az egy óra múlva érkezővel tovább Iregszemcsére, majd 10 perces átszállást követően egy harmadikkal Magyarkeszire. Keresztül kasul bebuszozom a környéket, (az egész manőver közel 2 órába telik), pedig csupán 12 km-re voltam a következő toronytól.

Szóval, egyelőre gyanútlanul szálltam le Somon, vásároltam, ettem, majd körbejártam a faluban. Megcsodáltam impozáns templomot (fényképezni nem volt könnyű a sok vezeték miatt), megnéztem a kultúrházat, majd kíváncsian figyeltem a közeli gólyafészek lakóinak életét. Fantasztikus volt az a boldog öröm, kelepelés, amivel fogadták a fészekre visszatérő társukat.   

Közben elérkezett az idő a busz érkezésére, el is ment az 5 perccel előbbi járat, de az enyém sehol. 5 perc, 10 perc, 15 perc… Ekkor már sok értelme nem is volt várni, hisz a következő átszállásra csupán 10 perc lett volna. Zakatolt az agyam, hogyan is tovább, s úgy döntöttem, gyerünk gyalog (Csupán az elvesztegetett egy óra bosszantott!). Persze mire elég távolra értem, befutott a buszom, de már nem érdekelt, hisz futva sem értem volna már el. Aztán lányos zavaromban lejártam egy felesleges kerülőt, de hamarosan már a Nagyberény felé menő úton gyalogoltam. Itt, csak úgy megállt egy kisteherautó, hogy elvihet-e a faluig. Naná, hogy elvihet, köszöntem is, jobbkor nem is jöhetett a segítség! (Még hogy nincsenek angyalok...!)

Aztán ismét gyalogosan elmaradt a falu, én kitartóan toltam a kilométereket, gps-em folyamatosan reklamált, hogy arra nincs is út. Én pedig ha nem volt, hát csináltam. Szerencsére sok helyen már learatták a gabonát, így aránylag könnyen haladtam a tarlós mezőn. Vissza-visszanéztem, hisz szép volt a táj, de igyekeznem is kellett, hogy ha még el akarom érni a buszt a torony utáni faluban. Végre átbuktam a dombtetőn, s a távolban felsejlett a célom, a második torony.

Később elértem a T elágazást, s itt kezdődött a fekete leves. Innen ugyanis csak oldalt vezet út, innen toronyiránt kell menni! Először tarlóval kezdődött, ez még egészen kiváló volt, aztán jött a kukoricás. Nagy szerencsémre még nem vágtak a levelei. De ha még nem lett volna elég, napraforgó tábla következett. Ez már messze volt a kellemestől a dörzspapír leveleivel. Végül 1 km után kiértem az innenső útra, amin már szinte élvezet volt gyalogolni.

Végre elértem a geotornyot, s mivel felmászni nem lehetett, gyorsan folytattam utamat. Sajnos a toronytól levezető nyiladék teljesen használhatatlan volt, így egy kis kerülővel jutottam a völgybe. Ekkor már láttam, hogy 2, azaz kettő perccel érek előbb a buszmegállóba mint a busz indulása. (Jól jött most az az autóstopos előny!) Mit mondjak: zaklatott, sietős gyaloglás volt. Pedig egy kanyarban egy őzike szinte az orrom elé ugrott a bokorból, de hát persze nem tudtam lefényképezni… de legalább láttam.

Izzadtan, lihegve értem Felsőnyék buszfordulójába, s már jött is a járat. Ez bezzeg nem késett, de legalább elértem. Sokat kellett volna várni, ha lekésem! Itthon megnéztem az adatokat: a több mint 13 km alatt 5,1 km/órás tempót diktáltam tökön-babon keresztül. Nem csoda, hogy elfáradtam!

De végül eljutottam Siófokra, (közben a buszút alatt átvészeltem egy felhőszakadást), s a vonat 10 perc késéssel, végre elindult hazafelé. Persze még nincs vége: Kápolnásnyéknél jó fél órát vártunk egy előttünk lerobbant mozdony miatt. Közben ismét leszakadt az ég, s egy csodálatos szivárvánnyal örvendeztetett meg bennünket a természet. Végül csak hazaértem, a tervezett 14 km helyett 23-al a lábamban. (Mit nekem plusz 9…10 km!) Amúgy pedig elgondolkoztam, hogy visszaigénylem a nyugdíjas vasúti jegyem árának a felét. :)

Végül is szép túra volt, de lehet, hogy a péntekeket ezután kihagyom…