Geodéziai tornyok

Felsőörsihegy

2025. 01. 31.  péntek           A tegnapi jól sikerült túrán felbuzdulva ismét belevágtam egy geotorony vadászatba. Hasonlóan nem túl korán indultam, s egy székesfehérvári átszállást követően Almádiig mentem. A vonaton jót beszélgettem egy pecással, aki a januárban lejáró engedélyét akarta kihasználni még az utolsó napon. Ragyogó napfényben érkezett meg a vonat, elköszöntünk egymástól, s neki is vágtam a hegynek. 

Lihegve kapaszkodtam a templom feletti úton, elhaladtam a szépen rendben tartott Sörény kút mellett, majd hosszan sétáltam a Dózsa György utcán.

Hangulatos volt ez a napfényes utca, néhol csodálatos kilátás nyílt a párás Balaton felé.

Később szelídült a kapaszkodó, és lassan magam mögött hagytam a város házait. Elterülő rét szélén vezetett a földút, majd egy ösvénnyé szelídülve befordult az erdőbe. Különösen hangulatos volt számomra ez a szakasz, valahogy megéreztem a még távoli tavasz hangulatát.

Az erdőbe érve emelkedni kezdett az út, aztán később a tetőhöz közeledve, felsejlett a fák mögött a torony. Nem volt elvadulva a környezete, látszik, hogy aránylag sokan választják kirándulási célpontnak nyáridőben. Leolvastam a kódot, s mivel ebbe a toronyba fel lehetett menni, ki is használtam a lehetőséget. Kicsit oszlott már a délelőtti pára, így szépen kirajzolódott a távoli táj: balra a Kenesei partok, jobbra a távoli Tihany, közte a végtelen Balaton.

            Miután kigyönyörködtem magam, másik úton, Káptalanfüred felé indultam lefelé. Egy régebbi túrám emlékeit próbáltam felfedezni, csekély sikerrel.

Útközben láttam egy hippi csigát, különös, színes ábrák voltak festve a házára J ( persze a csiga már rég kiköltözött…) Később, szebbnél szebb kilátások kápráztattak el, majd kereszteztem a nagy utat. Valahol itt találkoztam (volna) a régi túrám emlékeivel, de nem igazán jött össze a „találka”.

Cserébe viszont szebbnél szebb hétvégi házakat, telkeket láttam. Ez a környék különösen magával ragadt. Ha valaha telket vennék a Balatonon, itt szívesen vennék! Az egyik ház kertjében egy mókust is láttam, de nem hagyta magát lefényképezni.

Aztán elértem a meredek partot, s egy lépcsőn lementem az országútig, majd a vasútig. Itt döbbentem rá, hogy így télen alig áll itt meg vonat, ezért inkább nekivágtam visszamenni Almádiba. Hangulatos volt a part menti út, mire kezdtem volna elfáradni, már el is értem az állomást. Ettem, szusszantam egyet, s már jött is a vonat, mely elvitt Fehérvárig, majd egy másik vonat Budapestig.

            Élvezetes, jó túra volt, bár a gyaloglást egy kicsit bővebbre vettem a szükségesnél. Nem is bánom, mert kell az edzés tavaszra.