Geodéziai tornyok

Acsád-Hanságliget

2025. 09. 28.  vasárnap      Vasárnapra adódott egy nap szabadidőm, s úgy gondoltam kihasználom. Szerencsére a már megtervezett utat nem befolyásolta a hétvégén másként alakuló menetrend, így neki is vágtam. Reggel 5:55-kor indulhattam volna Kelenföldről a DACIA EC-vel, de nem bíztam a pontosságában, így inkább 3:17-kor, egy személyvonattal vágtam neki az útnak.

Szerencsésen le is értem egy győri átszállással Hegyeshalomra, ahol a hangulatos állomáson és a környékén sétáltam a több mint egy óra várakozás alatt. A DACIA EC késett 10 percet (8 perc lett volna az átszállási idő), de megvárta a személyvonatom. Így éppen elértem volna ha azzal jövök, de ezt ki tudta előre, s így legalább nem idegeskedtem.

Hamar átértünk Hanságligetre, ahol egy hangulatos park várt a megálló közelében. Jó sok szélkereket is láttam útközben, de a mozgó vonatból nem próbálkoztam fényképezni. Neki is vágtam az útnak, mely elhagyva a falut az országúton vitt egy darabig, majd leterelt egy kedves, füves földútra. Ennek nem annyira örültem, mert a szövetes bakancsom, hamarosan átázott a még vizes fűtől. Bár ennél nagyobb bajom soha ne legyen!

Később, beljebb a mező közepén egy őz fejét vettem észre a magas fűben. Sajnos a kép nem túl jól sikerült. Aztán észrevett, s elkezdett előbb gyalogolni, 

majd ugrálva szaladni. Hihetetlen mekkorákat képes ugrani egy őz! Különleges, hangulatos élmény volt.

Miután elszaladt, egy széles patakot, csatornát keresztezve folytattam az utamat, elmentem egy magasles mellett, majd elértem egy szántót. Ezzel szemközt, egy dzsindzsa közepén állt a geotorony. Mivel szerencsésen már innen az útról is látszott a kód, nem mentem be, elég vizes volt már így is a lábam. Visszafelé, egyszer csak egy őz áll elém, nem is túl messze, az útra. Elő a fényképezőt, de ő hamarabb kapcsolt, s így erről lemaradtam. Minden nem sikerülhet… Aztán kiérve az országútra már ki-kisütött a nap, s az éles fényében szépen kirajzolódott a párás táj varázslatos jellege.

Az állomás közeli hangulatos park egészen más arcát mutatta a napfényben, mint reggel borúsan. 

Az állomáson kellemesen szárítgattam bakancsomat a ragyogó napfényben. Aztán az érkező vonattal Átmentem Csornára, ahol ismét több mint egy órát vártam a folytatásra. Ki is használtam az időt s kicsit körbenéztem, vásároltam némi ennivalót, jól be is laktam. A pontos indulás után jó 10 percet várakoztattak minket a következő állomáson. Kicsit izgultam, hogy elérem-e Szombathelyen a következő, 5 perces átszállással induló vonatot. Kérdeztem is a már szinte „ismerős” kalauzt (ez már a harmadik vonat volt vele), hogy mi a helyzet?

Ígérte, hogy megkérdezi, én pedig fejben kidolgoztam a vészforgatókönyvet: ha Pósfa megállóban leszállok, akkor 18 km-rel elérem a második tornyot, majd tovább az állomást, s így nem borul az egész napom. Aztán szerencsére jól tudtunk haladni, illetve meg is ígérték, hogy megvárnak, így sikeresen átszálltam. 13 óra után kicsivel, már Acsád felé baktattam az országúton. Megcsodáltam a központban a ma öregotthonnak használt Szegedy-kastélyt, s elhagyva a falut, már fel-feltűnt a távolban a geodéziai torony.

Kicsit levágtam az utat, így nem kellett aszfalton menni, na meg egy helyen a közeli vízmosásból megugrott egy őz. Sikerült is készíteni róla néhány képet. Végül némi nehézség árán elértem a tornyot, ahol szintén egy kaland volt megközelíteni az alaposan benőtt lábát. De végül leolvastam a kódot, s fel is tudtam mászni a tetejére. Nem mondom, hogy valami magashegyi kilátás fogadott a csúcsról, de azért elég szép volt a kilátás. A távoli párás levegő varázslatos hangulatot árasztott magából.

            Visszaérve a földre, döbbenten vettem észre, hogy jól elment az idő, s bár én úgy terveztem, hogy még barangolok egyet az Ablánci malom felé is (kicsit nosztalgiázni), de ez most elmaradt.

Jó lendülettel visszaértem a megállóba, ahol rádöbbentem tévedésemre: elszámoltam magam egy órával, még lett volna egy kerek órám cserkészni a malom körül. Így jártam! De legalább most is jött vonat, így visszautazva, Szombathelyen tudtam eltölteni ezt a maradék órámat.

Ma a városban a Szent Márton tér felé vettem az irányt, sétáltam egyet a sírkertben, ahol már komolyan érezhető az ősz közeledése, majd megcsodáltam a hangulatos teret. Döbbenten olvastam egy táblán, hogy már 791-ben az Avar háborúk idején ez már lakott környék volt, ahol Nagy Károly későbbi Német-Római császár is tiszteletét tette, hisz itt született Szent Márton. Megborzongtam a múlt ilyen távlatai alatt!

Aztán megjött a MURA IC vonatom, csakhogy nem volt olyan kocsija, ahova a helyjegyem szólt, de hamar rájöttem, hogy most kapcsolnak hozzá még néhány kocsit. Így tömött vonaton ugyan, és némi késéssel, de aránylag kényelmesen felértem Kelenföldre. Ezen a napon 20 km-t gyalogoltam, és 540 km-t vonatoztam, s nem állítom, hogy nem fáradtam el, de határozottan élveztem ezt a túrát is. Köszönet érte!