Tíz hegység tíz csúcsa

Béke kilátó

2026. 06. 04.  csütörtök      Másfél hónap telt el a szívműtétem óta. (Lásd: „Egy rendhagyó kaland” c. bejegyzés) Volt egy befizetett üdülésünk Sopronban, nem hagytuk veszni. Mivel meglehetősen jól voltam, nekivágtam a nem túl megterhelő Béke-kilátónak a Poloskás-bércen.

Reggel, az előző esős nap után, ragyogó napsütésben kiautóztunk Görbehalom központjába, s mivel feleségemnek elég volt a tegnapi gyaloglásból, egyedül vágtam neki a nem túl hosszú útnak.

A Fehér Dániel forrás közelében álltam rá a  jelzésű útra, melyen kényelmesen elballagtam a Kovács-patakig. Innen még le- le lehetett látni az éppen elhagyott falura, így kevésbé éreztem a túra ízét. A pataktól viszont elhagytam a jelzést, és egy emelkedős földúton kapaszkodtam tovább felfelé. Lassan is mentem, (hiszen kímélnem kellett magam) de itt már záródott is az erdő, így magával ragadt az „ismét egyedül kirándulok az erdőben” kimondhatatlan boldog érzése.

Mit is mondjak: sokáig nem voltam benne biztos, hogy lesz még hasonló kalandom! Most már erősen remélem, hogy lesz!

Nem voltam gyors, hisz a pulzusomat nem engedhettem feljebb 105..110-nél, de így legalább kényelmesen szemlélhettem a környéket. Láttam egy elhagyott odút, melynek az oldala kiszakadt, s ezért hagyták el a lakói, majd felérve a tetőre megláttam az impozáns Béke kilátót. Megkerestem a kódot, s éppen készültem felmenni, amikor utolért egy kutyás turista. Beszédbe elegyedtünk, s milyen az élet, hamar kiderült, hogy őt, másfél éve műtötték hasonló szív problémával. Ő már teljesen jól van, s ez határozottan bíztató.

Aztán felmentem a kilátóba, ahol szemem, szám tátva maradt. Hihetetlen kilátás fogadott:

A távolban két hatalmas hegy tetején, mintha hófehér vár állt volna… aztán hamar kiderült, hogy szinte minden igaz, csak vár nélkül. A csúcsokat hó borította. Itt is beszélgettem egy közben érkező túrázóval, aki kedvesen mesélt a látnivalókról, s a környékről.

Úgy elment az idő, hogy már igyekeznem kellett lefelé. Láttam egy harkályt, talán a felfelé látott elhagyott odú gazdáját, majd egy többszörös útelágazásnál gyanakodva indultam el az előzetesen kinézett úton. Elég benőttnek tűnt, de itt még járható volt. Nem sokáig, hamarosan alig tudtam haladni rajta a sok kidőlt fától, régóta nem használhatták már. Szerencsére, mellette az erdő alja jól járható maradt, így itt menve jutottam le a Kovács-patakig.

Aztán elértem a Brennbergbánya falut, ahol egy harangláb közelében beértem a központi rétre a kocsma-templomhoz. (A templom pincéjében egy kocsma található – ez hazánk egyetlen kocsma-temploma) Itt várt feleségem, aki már izgult, hogy nincs-e bajom, hisz úgy elmaradtam.

Egy apró (5,2 km és 360m-es szint), de annál jelentősebb túrán vagyok túl: még ha óvatosan is, de „sikerült ismét felülni a lóra, ami előzőleg ledobott.” Köszönet érte!