4/1.sz. túra A Kelet-Zalai-Dombság

Hahót - Rádiháza v.m. – Palin - Zalakomár



2009. 04. 24. péntek      Már januárban alig bírtam magammal, készítettem a terveket, álmodoztam a május eleji útról. Indulás előtt nem sokkal ismertem fel, hogy a régi bakancsom már nem fogja kibírni a túrát. Pánikszerű keresgéléssel találtam rá a tatai P+G Kereskedelmi Társaságra, akik túrabakancsokat (is) gyártanak, értékesítenek. Egy gyors személyes látogatás, és mivel szezonvégi kiárusítás volt, 8000 Ft-ért egy új bakanccsal tértem haza. Ezen új szerzemény birtokában már indultam is mihamarabb, a hirtelen jött meleg és egyéb családi okok miatt.

    Hahót nevű faluból terveztem kezdeni az utat, mert így láttam praktikusnak a végén Zalakomáromból bezárni a kört. Track LogAz autót a benzinkútnál hagytam a parkolóban, és du. 5 óra körül nekivágtam az útnak. Betonos, majd földes szekérúton, a jelzésen kapaszkodtam a dombra, és bizony erősen szuszogtam a zsákom alatt. A présházas környéken egy gazda kedvesen invitált egy pohár borra, de nem fogadhattam el, mert sürgetett az idő.

A szőlőhegy kacskaringós útjait elhagyva, a dombtetőn láttam, hogy jól döntöttem. Néhol alig tudtam haladni a favágók által tönkretett, sáros úton. Hamar fel lett avatva az új bakancs… Egy hangulatos tisztásnál, ami előtt váratlanul letér a jelzés a szekérútról, már keresgéltem az éjszakai táborhelyet, amit kicsit távolabb, az erdőszéli fák alatt meg is találtam.

A szinte járhatatlan sáros út

    Alaposan megtisztítottam a terepet és a várakozással ellentétben kifejezetten kényelmes sátorhelyem lett. Lefekvés előtt láttam néhány őzet a távolban, de az alkony miatt már nem lehetett fényképezni. Nyugodt, békés éjszakám volt. Ezen a napon 6,5 km-t haladtam.

2009. 04. 25. szombat      Jó korán keltem és gyorsan összekészülődtem, mert hosszú út várt rám. Még egy komolyat reggeliztem is, hogy legyen bőven erőm. A napfelkelte már jócskán a készülődés közben ért, és 7 óra előtt kicsivel már útnak is indultam. Harmatos, friss reggelen, enyhén vizes ösvényen haladtam egy darabig a gerinc ritka erdejében, majd egy hegyesszögű letérővel zárt erdőben tovább. Track Log

Napfelkelte

Egy erdőirtásos bal kanyarnál szusszantam egy csöppet néhány farönkön, és azon törtem a fejem: hogy tudok továbbmenni az elképesztően kátyús úton. Kezdtem felismerni, hogy itt a Zalában komolyan veszik az erdőgazdálkodást. Nem könnyű kilométeres szakasz várt rám, először sáros, pocsolyás emelkedő, aztán később gazos, kidőlt fás, alig járt ösvény

Aztán hirtelen kint találtam magam az erdő szélen, egy hatalmas, ragyogó, rikító sárga színű repce mező mellett. Csodálatosak ezek az éles kontrasztok, szinte érezni, ahogy felszabadul a lélek, ahogy „lebeg az ember a föld felett”. Az út egy Westel-torony felé vezetett, érdekes módon most még ez is illett a tájba. Hosszan szívtam magamba az érzést és az illatot.

Repce mezők között

A világ világossága

Békés bandukolással elértem a tornyot, és az erdősávon túl a szőlőhegyen megkerestem a Gcpstl geoláda virtuális pontját, egy útszéli keresztet. A présházak falu felé eső meredekéről csodás panoráma nyílt a völgyre és Pusztaszentlászlóra.

Pusztaszentlászlói panoráma

Lementem, majd átbandukoltam a falun, és még mielőtt elhagytam volna, tettem egy kitérőt az előző geoláda valós pontjához, a pihenő-tó felé. Sokan csapatokba szerveződve takarították a környéket, fűkaszáltak, kapáltak, mások gazt, száraz ágakat égettek.

Eredményes is volt a munkájuk, nagyon szép, rendezett volt a tó környéke. Egy stégen kialakított pihenőnél tízóraiztam, és lógattam a lábam (szó szerint).

 Megpihenve, felfrissülve hamar visszaértem a -re, és némi „aszfaltozás” után, érintve a Válick kápolnát, nekivágtam a következő dombvonulatnak. Ismét repceföld mellett haladtam,

Pihenő stég a tavon

amikor ért egy kis baleset. A hátizsákom hátamnak feszülő része úgy elgyengült a sok izzadtságtól, hogy keresztben szétrepedt. Mindig hordok magamnál néhány igazításra való dolgot (pld. 5 cm-es gurtnit), hamar meg is javítottam vele.

    Zártabb erdőben, keskeny ösvényen vitt tovább a , egy völgytalpban, amikor váratlanul 5-10 őz ugrott meg, de alig tudtam valamit fényképezni a sűrű erdő miatt. Aztán észrevettem távolabb az egyiket, de azt meg elbénáztam.

A megugró őz

Éppen ezen bosszankodva matattam a fényképezőn, mikor kb. 30 m-re kiszúrtam ismét egyet. Gyanakodva nézegetett, de a megugrás pillanatát sikerült lencsevégre kapnom. Mire lecsengett bennem a kaland élménye, már lent is voltam a völgy alján, a Pusztaedericsbe vezető szekérúton.

    A faluban baktatva állítanom kellett valamit a GPS-en, mire egy buzgó helybéli félreértve a téblábolásom, lelkesen útbaigazított. Nagyon kedvesek, segítőkészek errefelé az emberek. A faluból kivezető aszfaltos út keresztjénél letértem balra egy friss rét felé. Nemsokára lovasok vágtattak el mellettem, később a kapaszkodónál egy német ajkú, tört magyarságú férfivel beszélgettem, aki fiával éppen szántotta a birtokukat. Présházas, szőlős környéken baktattam végig a hegyen. Szépen át lehetett látni a völgyön, a túlsó dombon magában álló templomra. Az út kitartóan emelkedett és bár nem volt túl meredek, azért szépen megizzasztott. Friss szél kerekedett, amitől megfájdult a derekam, úgyhogy ettől kezdve vigyázni kellett, hogy mindig melegen tartsam. Szerencsére így nem lett komolyabb következménye.

Templom Szompácspuszta közelében

Kápolna az Öreg-hegyen

    Az Öreg-hegyi kápolnánál kicsit szusszantam. Innen is jól látszik DK felé a magányos templom, a gerinc másik oldalán ÉNY felé pedig az előző túrám befejező szakasza. Betelve a látvánnyal hamar lesétáltam Rádiházára, ahol rövid tanácstalanság után sikeresen bélyegeztettem a hotel gondnoknőjénél. Bár nem volt túl boldog tőlem, de jó szívvel, udvariasan segített, én pedig köszöntem kedvességét.
    Tulajdonképpen innen kezdve követtem többé-kevésbé a kéktúra itteni szakaszát, ám most éppen kevésbé, mert a jelzésen hagytam el D felé a falut. Legelésző versenylovak közelében felkapaszkodtam a domb oldalába, majd átlendülve a gerincen, le a túlsó völgybe. Nem működő olajkutak és szakaszolók csúfították a tájat, majd elértem a betonos ipari utat, amely egészen Gutorföldéig vezet. Elég unalmas ez a szakasz, csupán egy kis horgásztó jelentett változatosságot az út kétharmadánál. Egy padon elnyúlva jót pihentem, amire szükség is volt, mert már alig vonszoltam magam. Aztán friss erővel, egy lendülettel betrappoltam Gutorföldére.

    A hangulatos kálvária mentén értem el a templomot, ahol egy nő éppen tett-vett. Szívélyesen fogadott, és kérdésemre megnyugtatott, valóban lesz 16:30-kor mise. Kérdezte: honnan jövünk? …kellett neki egy kis idő, mire leesett a tantusz, hogy egyedül vagyok. Aztán mire rendbe raktam magam, kezdődött is a szertartás.

Gutorfölde temploma

    Jó hangulatban indultam neki tábort keresni a falun túl. A keskeny gyalogútról le-letérve visszaláttam a falura, láttam a távoli mezőn egy csapat őzet, és már el is értem a jobbról csatlakozó jelzést. A széles út mentén nem adódott igazán hangulatos táborhely, erőm is tartott még, így egyszer csak azt vettem észre, hogy már le is értem a szentpéterföldi halastóhoz. Úgy döntöttem, hogy a Szentpéterföldei bélyegzést kihagyom (ez csupán alternatívája a Rádiházainak), jobbra indultam, és a halastavat tápláló patak közelében, egy nagy rét szélén vertem tábort. Jót vacsoráztam, miközben a közeli erdészháztól mozgalmas élet hangjai hallatszottak. A 29,5 km-es napi út ellenére a talpam meglepően jó állapotban volt, ezt teszi a jó bakancs. Kellemes, nyugodt éjszakám volt.

2009. 04. 26. vasárnap     Mivel a réten semmi térerő nem volt, nem kaptam híreket otthonról. Talán majd egy faluban… A pakolás közben, mikor a hálózsákot csomagoltam, egy őzike 20-30 m-re megközelített az erdőből. Nem voltam neki gyanús, hiszen alig mozogtam, csak amikor felálltam, akkor menekült ijedten a fák közé. Kedves színfoltja volt a reggelnek. Track Log
    Kicsivel 8 óra után már úton voltam, kereszteztem a régi kisvasút sínpárját, érintettem a -t, és egy üde, ragyogó réten találtam magam. Az erdészház közelében lévő harsogóan zöld réten, apró tavak, szigetecskék emelték a hely hangulatát. Élveztem a szigeten kialakított pihenőben a varázslatos reggelt, aztán a kisvasút sínjei között továbbindultam a nagy tó mellett. Megkerestem a

Tavacska a kis szigetről

Zöld alagút

Gcfv2 nevű geoládát, egy stégnél lesétáltam a vízpartig, és csodáltam az ösvény felett összeboruló fák hangulatát. A gátnál letérve a sínekről belevetettem magam az erdőbe, toronyiránt, nem követve semmilyen ösvényt. Ligetes, nem túl sűrű volt itt az erdő, a domborzat is erősen szabdalt.

Csöppnyi tó

Ilyen helyeken lehet megérezni az erdő különös, önálló életét, a miénktől merőben eltérő világát. Megugró állatok zaja, egy etető körüli kitaposott talaj jelezte, hogy zajlik itt az élet. Egy kis völgyben fantasztikus hangulatú tavacskára leltem, fodrozódó vízében remegve tükröződtek a parton álló, vízben fekvő fák. Sajnos ezt a csodát szinte lehetetlen megörökíteni,

de élveztem minden pillanatát, és szívtam, szívtam magamba, hogy még évek múlva is éljen bennem ez a hangulat. A fokozódó emelkedő, és a keresztbe-kasul fekvő fák kerülgetése hamar visszarántott a valóságba, majd lihegve felértem egy széles erdei útra. Egy rakodó tisztás után hosszan, enyhén ereszkedtem a mező szélén, később a sűrű fenyőerdőben vadregényes, szarvasok által taposott „alagútban”. Elhaladtam egy kis tó mellett, vadlibák ijedt csapata rebbent fel róla, távolabb pedig hosszan bandukoltam egy erdeifenyő erdőben, széles szekérúton, amíg teljesen el nem vadult, és egy kerítés utamat nem állta. De innen már csak néhány lépés hiányzott, hogy oldalazva elérjem a -t, és azon a kisvasút Kámaházi megállója mellett Lasztonyát.
   A csöppnyi faluban megtaláltam ugyan az önkormányzatot, ahol bélyegeztetnem kellett volna, de ott egy teremtett lélek nem volt, vasárnap lévén. Ettem hát egy kiadósat, közben néztem a szomszéd gyerekek hancúrozását a kertben. Egy kislánnyal szóba is elegyedtem, aki többször is jött-ment az utcán, és kérdezte, hogy hívnak. Végül készítettem egy fényképet magamról, és folytattam a túrát a kivezető mélyúton felkapaszkodva a présházas szőlőhegyre. Ritka szép erdőben haladtam.

   A jól áttekinthető dombok-völgyek, oszlopcsarnok jellegű szálfa törzsek fenséges hangulatot kölcsönöztek ennek a szakasznak. Itt is, ahogy ezen a zalai utamon többször, máshol is, olyan érzésem támadt, hogy akár valamelyik középhegységünk 6-800 m körüli szintjén is lehetnék. Az Őrséggel, Göcsejjel ellentétben itt még a dombok is középhegység jellegűek.

A fenséges katedrális

Jól látszik, az erdőgazdálkodást komolyan veszik ezen a környéken. Ebben a fenséges „katedrálisban” kereszteztem egy országutat, majd a túloldalon,

Vadászház a Torhai-forrásnál

a járhatatlanul sáros szekérút mellett futó ösvényen elértem a Torhai-forrást, és a közelében lévő vadászházat, pihenőt. Kedves a házikó, de a közelben dolgozó gépek zaja miatt gyorsan indultam tovább. Sajnos most már csak a tönkrejárt úton tudtam vánszorogni. Sárban cuppogva hagytam magam mögött a munkaterületet, majd átbillenve a gerincen

egy valószínűtlenül sűrűnövésű erdőbe jutottam. Néha a GPS jelzése ellenére is alig tudtam elhinni, hogy nem vétettem el az ösvényt. De valóban nem, és egy komoly ereszkedővel már el is értem Lipseszentadorján szélét, ahol arról álmodoztam, hogy a bélyegzős kocsmában egy jó sört is fogok inni. Ez az álom ugyan nem, de sokkal nagyobb álom teljesült ebben a faluban… de ne vágjunk az események elébe! Szóval: a kocsma vasárnap du. fél 3-kor zárva volt. A templom előtti padra rogytam le, hogy kipihenjem ezt a „megrázkódtatást”, amikor egy néni szólt,

hogy nyugodtan nézzem csak meg a templomot belülről is, nyitva van. Nekem meg eszembe jutott, hogy itt talán van térerő, és bekapcsoltam a telefonom, amin jött is az üzenet: egészséggel megszületett a második unokám: Laura! Mit tagadjam, bepárásodott a szemüvegem, és volt mit köszönnöm a templomban.


Itt tudtam meg Laura születését

Becsületből még elmentem a tele-házhoz is, hátha ott kapok bélyegzést, de itt sem volt senki, hát fényképpel letudtam a bélyegzést, és boldog szívvel sétáltam ki a faluból.
    A kanyarnál tér le az ösvény az országútról, egy teljesen kitisztított mély árok mentén, erősen emelkedve. Lihegve értem az aktuális domb tetejére, ma már többedszerre. Szerintem ennyi szintkülönbséget még a középhegységekben sem kell leküzdeni, hiszen ott vagy a völgyekben, vagy a gerinceken vezet az ösvény. Itt viszont a dombokon fel-le, fel-le, és sok kicsi sokra megy. Viszont a kilátás kárpótolt a fáradságért. Mellettem rikító sárga repce föld, a távoli völgyben Szentadorján, és körös-körben hullámzó dombok. Békés tájon, később visszavadult kertek, szőlősök között vezetett a , és hamarosan elértem a városias jellegű Bázakerettyét. A kocsmában bélyegeztettem, bepótoltam a megálmodott korsó sört, és ettem is valamit, mert fogytán voltam már zsömlével. Vízkészleteimet feltöltve új erővel vágtam neki a folytatásnak, az első sarokig. Ugyanis itt ellenállhatatlan péksütemény illat terjengett a levegőben. A helyi pékség kicsi boltjában friss pékárut szolgáltak ki. Bevásároltam, és most már nyugodt lélekkel néztem elébe az éjszakai tábornak.

    Persze megint emelkedővel kezdtem a kivezető országúton, de nemsokára balra letértem egy szekérútra. Bólogató olajkutak és szakaszolók közelében vezetett jó darabig, mígnem egy jelentéktelen letérőnél elhagytam, és keskeny ösvényen ereszkedtem le a közeli völgybe, ahol több kis tó, valamint ingoványos lápos terület fogadott. Alig találtam meg a továbbvezető csapást, mely kiemelkedve az ingoványból a túlsó domb oldalában vezetett tovább. Hamarosan egy tisztás mellett elértem a turistautat, melyen egy újabb tó mellett a réten átvágva felsétáltam a budafapusztai arborétumhoz.

2. tábor a csalánban

Szerencsésen megtaláltam a Gcdzk1-3 virtuális geoládát, és mivel már esteledett, a rét szélén letaposva a méteres csalánt, tábort vertem. A tavak közelsége miatt kicsit küzdöttem a szúnyogokkal, jót vacsoráztam, és bár a talaj gyengébb volt az eddigieknél, az éjszakai békakoncert mellett jót aludtam.

Közel 25 km-t haladtam ezen a napon.

2009. 04. 27. hétfő    Borongós reggelre ébredtem, de eső nem esett. A reggeli pakolás közben megjelent egy traktor, és levágta a tó töltésén a füvet, csak a bársonyszőnyeget felejtette el leteríteni a távozásom tiszteletére  :-)
    Hamar visszaértem a turistaútra és a jelzést követve megcéloztam a dombtetőt. Track LogA tegnap kifejtett logika értelmében több gerincen is átvágva vezetett az út. Az első gerinc utáni völgyben ismét egy kis tó várt. Nagyon hangulatosak ezek a csendes, békés tavacskák, és mivel itt a Zalában bőven van belőlük, nem is túlzottan felkapottak. Elidőztem egy keveset a partján, megkerestem a Gcdzk1-2 geoládát, majd nekivágtam a következő gerincnek.

Hosszan hullámvasutazva végül elértem a Csömödéri kisvasút végállomását, és mivel nem szeretek aszfaltos úton gyalogolni, a tavat hátulról megkerülve közelítettem meg Kistolmácsot. A szépen kialakított szabad strand padján üldögélve tízóraiztam, és becsengetve bélyegeztettem a Parti Büfében. Közben még a nap is kisütött.

Kistolmácsi végállomás

   A hosszan elnyúló falu végén ismét emberes emelkedővel vezetett fel a löszfalba vájt mélyút. De most legalább a tetején tartva a szintet, hosszan vezetett a gerincen. Itt sejlett fel először a távolban a Gurgó-hegyi geodéziai torony. Később, még mindig a gerincen, egy nyílt, hatalmas perspektívájú, szeles részen ismét elkapott az egyszer régen már átélt „végtelen szabadság” érzése. Akkor úgy fogalmaztam, hogy valami ilyet érezhettek az Amerikát felfedező cowboy-ok. Aztán egy gyors lejtmenet, és el is értem Borsfát. A még mindig lejtős bevezető úton, a szegényes házak között baktatva figyeltem fel egy szemből jövő, mindkét kezében vizesvödröt cipelő nőre. Csak lent a faluban van víz, onnan cipelik az itt élők. Ettől egy kicsit le is lohadt a „fene nagy büszkeségem”, meg el is gondolkodtam azon, hogy lehet, hogy mégis csak kötelezővé kéne tenni minden fiatalnak ezt a túrát!

Borsfai lila tujafa

Beértem a központba és a buszmegállóban pihentem, ettem, és telefonon beszéltem az otthoniakkal is. Szép virágos ez a falu. Egy lila akáccal befutott tujafa pompázott a közelben. Hosszú ideig, jólesőt pihentem, aztán enyhe emelkedőn kibaktattam a faluból. Szép, üde zöld vetések, lankás dombok között értem el az erdőt.

Egy igazítás után alig vettem fel a zsákot, amikor váratlanul megszólalt a telefonom. (Elfelejtettem lekapcsolni a faluban.) Le a zsák, persze közben elhallgatott a csörgés, stb. Végül kiderült, hogy egy régi, interneten felejtett hirdetésre érdeklődött valaki. Hát ő sem gondolta, hogy egy erdő közepén beszél velem… de most már gondosan kikapcsoltam a készüléket. Alig eszméltem fel (talán a telefonos kaland miatt), és már el is értem Valkonyát, ahol a turistaházban nem találtam senkit. A közeli, eltéveszthetetlen színű zöld háznál viszont két bélyegzést is kaptam a kedves gondnoktól. Abban is segített, hogy bizony a Szuloki-forrás vízhozama egy pár évvel ezelőtti geodéziai mérés nyomán erősen megcsappant, így ne számítsak komolyabb mennyiségű, vagy iható vízre. Feltöltöttem hát készleteimet, és egy rét után természetesen ismét erős emelkedésbe kezdett a jelzés.

A Gurgó-hegyre nyugatról tervezett felvezető ösvény nem létezett a valóságban, így maradt a dél felől közelítő, présházak közötti út. Nem bántam meg, mert nagyon hangulatosak a házikók. De a toronnyal megjártam, mert zárva találtam. Visszafelé egy gazda mesélte, aki kedvesen invitált egy pohár borra, hogy volt valami baleset és most szigorúan zárják.

Gurgó-hegyi présház

Hamar visszaértem a ösvényre, és szerencsésen megtaláltam a közeli Gcdzk2-2 geoládát is. Kacskaringós úton elértem a tavat, melyet egészen másmilyennek képzeltem a térkép alapján, aztán szintén hamar felértem a forráshoz. Hamar felfedeztem a környéket és találtam is egy jó helyet táborozásra, padokkal, asztalokkal.

Szuloki forrás szurdoka

A forrás is az elképzelt nyílt, tágas völgyel ellentétben, egy szűk, vadregényes, szurdokban van, kicsit hátborzongató vad környezettel. Kicsit a börzsönyi Fehér-forrás csoportra emlékeztet. Jól kipucoltam a sátor helyét, tábort vertem, vacsoráztam, és alvás következett. 21 km jutott erre a napra.


2009. 04. 28. kedd      A szép tiszta reggelt követően a táborbontás végén már azt lestem, mikor kezd el esni az eső. Bár még tartotta magát, de csúnya, borús idő lett. Visszamásztam az ösvényre, és előbb emelkedőn, majd erős lejtőn haladtam. Track LogA völgyben majdnem rossz irányba mentem az adódó szekérúton, olyan valószínűtlenül folytatódik a jelzés a rét túloldalán, alig látható ösvényen. Megint egy hegyre fel, majd völgybe le, aztán egy réten át erdőirtás mellett ismét felfelé. Itt a térkép szerint egy kerülőt tesz a , de a valóságban már a rövidítés felé vannak felfestve a jelzések. Az egyik irtásnál Eszteregnye távoli házai látszottak, de ezt a falut elkerüli az út. A gerincen egy széles, hangulatos nyiladékon mentem hosszan, amiről váratlanul letért az ösvény 10-20 m-re, párhuzamosan a nyiladékkal.

Aztán nemsokára élesen keletre fordult és durván ereszkedni kezdett. Bizony még lefelé is nehéz volt menni, nem is tudom, hogy jutottam volna itt fel visszafelé. A völgyben balra kaszált rét fogadott, jobbra pedig egy hangulatos irtás. Jó hosszan egyenesen vezetett az út változatos környezetben, csak le-fel „kanyargott”.

Durva lejtő

Őzek, madarak riadtak meg időnként, távoli vadászlesek tarkították a tájat. Később cserjés, bokros terepen leértem az Obornak felé vezető aszfaltútra, de ekkor már esegetett az eső. Elővettem az esőkabátot, mert nem lehetett tudni meddig fog esni, de szerencsére nem lett tartós. Mire elhagytam magam mellett a falut, már el is állt, sőt a Gcdzk3-2 geoládánál már a nap is sütött. A láda viszont nem volt egyszerű, mert meredek terepen, megújuló akácosban, térdig érő csalánban kellett megközelíteni. Hát bizony a lábszárvédő és a rövidnadrág között a térdemnek jutott bőven csípésből. Persze a zsákomat kint hagytam a szekérút mellett, úgysem jár itt senki. Szerencsére volt annyi eszem, hogy egy kis beugróba félreraktam, ki tudja… És milyen az élet, alig értem a ládáig (30 m), mikor elment az úton egy autó.
    Kikecmeregve a dzsindzsából még szinte fel sem eszméltem, és már el is értem Homokkomárom felett a kegytemplomot. Csuda hangulatos hely ez, kicsit talán Péliföldszentkereszthez hasonló.

Szerzetes ház

Homokkomáromi templom

Jót ebédeltem egy padon, aztán körbejártam a templomot, a szerzetes házat, a kálváriát és élveztem a hangulatát. Becsengetve kértem bélyegzést az igazoló füzetembe, amit egy apáca jó szívvel meg is tett.
    Tovább indultam, bár tudtam, hogy még vissza fogok ide jönni, hiszen itt egy jókora kitérőt terveztem a „Küldetés” (Gcmssn) nevű multi-láda felkutatására. Egy jókora kiterjedésű, elhagyott katonai objektumon négy meghatározott helyet kell megkeresni, és az itt begyűjtött adatok által meghatározott ötödik ponton magát a ládát. Nem mindegy tehát a sorrend, a taktika, hogy minimális felesleges gyaloglással kiderüljön a láda helye. Legelőször a legközelebbi pontot céloztam meg. Egy romos épület legtetején meg is találtam az első részletet. Szép kilátás nyílt innen a fák felett. A célszerű második pontot viszont nem tudtam toronyiránt megközelíteni az erős lejtésű, bekerített domboldal miatt. Így visszamentem a kegytemplomhoz, és onnan némi küzdelem árán lejutottam a gabonatábla széléig,

A völgy felöl

ahol aztán hamar megtaláltam az átvezető utat. Csodálatos rálátás nyílt a tábla közepéről a dombon álló templomra. Átérve a kissé unalmas gabonatáblán, sikeresen megtaláltam a második pontot is. Ekkor már kezdtem találgatni is a láda helyét illetőleg, az eddig megszerzett adatok alapján. De még túl sok volt a variációs lehetőség.

Mivel most már a távolabbi pontok következtek, egy alkalmas bokros helyen elrejtettem a hátizsákomat, és megkönnyebbülve, frissen folytattam a keresést. A célszerűen harmadik pontot átlósan közelítettem meg, enyhe dombra kapaszkodva, dús akácbokrokkal telenőtt terepen. Nem volt könnyű, de szerencsésen megtaláltam. Azonban reményemmel ellentétben még mindig kétváltozós maradt a lehetséges variációk száma. Megkerestem hát a negyedik pontot is, ami kellően romantikus helyen van, kár lett volna kihagyni. És bizony még az összes információ birtokában is küzdelmes volt megtalálni a végső célt, a ládát. Nagyon ötletes helyen van, élveztem a keresgélést. Ez a délután rá is ment erre a programra, de egy cseppet sem bántam, mert hangulatos volt bebarangolni ezt a különleges varázslatú helyet. (A track-ről töröltem az árulkodó utakat!)

Egy szépen felújított kedves kis kápolnácskát is felfedeztem a kutatás közben. Sajátságosan háttal áll az útnak, valószínűleg amikor építették, még ott volt az út.

Mivel már esteledett, igyekeztem vissza a zsákomhoz, hogy mielőbb találjak táborhelyet éjszakára. Mindent rendben találtam, csak éppen az ismét hátamra került 15 kg okozott némi nehézséget.

A kis imahely

   Kissé elcsigázottan poroszkáltam a homokos úton, aztán jobbra fordultam az erdészház felé, és újból egyenesen. Jobbról végig zárta az erdőt egy kerítés, villanykarámmal megerősítve. Csupán a nagyon szép, tájba illő erdészház oldotta kissé fásult baktatásomat, de táborozásra nem volt alkalmas a hely. Végül az erdő széléhez közel, ahol az említett kerítés derékszögben befordult az erdő belseje felé, és a következő kerítés csak kb. 30 m-rel később kezdődött, eltávolodva az úttól alkalmas helyen tábort vertem. Úgy képzeltem, hogy erősen fáradt lévén (24 km-t mentem), a puha talajon jót fogok aludni, de tévedtem. Egyszerűen nem jött álom a szememre. Egy őzike néhány lépésre ment el a sátor mellett, az állatok is ezt a 30 m-es sávot használták átjárónak. Kínomban már kimentem levegőzni a sátor elé, de majd a frász jött rám, amikor egy őz néhány 10 m-ről hirtelen riasztott… de csak nem tudtam elaludni. Melegem volt, kitakaróztam, viszketett a térdem a csaláncsípéstől, bekentem, de aludni csak nem tudtam. Volt már legalább négy óra mire végre elbóbiskoltam. Aztán reggel jött a hír, hogy apósom, aki évek óta küszködött a rákkal, tegnap éjjel meghalt. Fura dolog az emberi megérzés. Fel voltunk rá készülve, hónapok óta bármikor bekövetkezhetett volna, de vajon hogy éreztem meg, hogy éppen ezen az éjszakán…

2009. 04. 29. szerda

Út az ismeretlenbe...

Kedves Nagyapu!

Még megvártad dédunokádat, Judit lányom tegnap délelőtt megmutatta neked, azután késő este elszenderültél.

Jó utat, Isten veled!


Ismét esős volt a reggel, de nem nagyon érdekelt. Gyorsan összepakoltam, és igyekeztem Palinba, hogy bár Zalakomáromig terveztem, megszakítva az utamat, mihamarabb visszajuthassak az autómhoz. Track LogMire Palinba értem és bélyegeztettem a Rózsa presszóban, már sütött a nap. Ezen az úton csupán 4 km-t gyalogoltam. Több mint egy órát vártam a buszra, de végül megjött és rendben elvitt Hahótra. Az autóm rendben várt, és koradélután haza is érkeztem.