3.sz. túra A Göcsej

Zalalövő v.áll. - Rádiháza v.m.


        

2008. 10. 05. vasárnap       Idén nagyon hirtelen lett a kánikulából hideg. Szeptember elején még 35 fokok voltak, aztán egy hidegfront utáni héten, már talajmenti fagyokat emlegettek. Kicsit megijedtem, hogy nem lesz alkalom a szokásos őszi utamat lejárni, azonban „nem olyan forrón eszik a kását…”.
    Szombaton még esős idő volt, de vasárnapra már szép, napfényeset ígértek. Zalaegerszegről 7 órakor indult a vonatom Zalalövőre. Bizony hajnali 3:30-kor szakadó esőben, már úton voltam az autóval. Martonvásárnál elállt az eső, és hangulatos volt a csillagos ég alatt, kisforgalmú utakon vezetni. Jól segített az új GPS-em is, és bár egy kicsit elkevertem magam Zalaegerszegen, időben odaértem az indulásra. A vonatút alatt kelt fel a nap ragyogva, és a jókedvemet csak az otthonfelejtett igazolófüzetem borzolta.
    Zalalövőn a pénztár, vasárnap reggel lévén zárva volt, ezért egy fényképpel oldottam meg az első bélyegzés problémáját. Kifejezetten hideg volt, abból a csípős fajtából. Nem is sokat vacakoltam, hanem nekivágtam az útnak. Már a kivezetésnél letértem a -ről, mert egy komolyabb barangolást terveztem a göcseji tájakon. A Zala folyása mentén a -on, Salomvár felé mentem a dombok lábánál. Track log A Malom Panzió impozáns épülete mellett, szikrázó napsütésben baktattam az üde réten. Tanyák, legelő tehenek, magaslesek mellett, egy gázlón át értem ki a Budafa felé menő aszfaltos útra. Eddig már eldöntöttem, hogy egy kis kerülővel ellátogatok a Malom-tanyára is. A Zala híd után egy kicsit unalmasabb szakasz következett a vasúti töltés oldalában, aztán hamarosan elértem a tanyát.

Távoli út

Malom-Tanya kivül

Két kutya kötelező ugatással fogadott, de hamar megbarátkoztunk. Az épület nagyon hangulatos, élveztem a békés nyugalmat. Még megkerestem a Gcmata virtuális ládát, beszélgettem néhány szót a ház asszonyával, de a szívélyes invitálása ellenére hamar folytattam utamat, egy őszi kikericses réten. Salomvárig sík vidéken, utána már dombokon haladtam. Ez a „toronyiránt úttervezés” nem mindig tökéletes. Sajnos a műholdképen nem túl jól lehet felismerni az ösvények vonalvezetését az erdőkben.

Sokszor megesik, hogy elfogy az út a lábam alól. Itt is fel kellett mennem egy kicsit a dombra, de ennek köszönhetően találkoztam egy rókával. Olyan elmélyülten vadászott, hogy nem vette észre, hogy fényképezem. Egész komolyan meg tudtam közelíteni. Kicsit később, egy rét (völgy), túloldalán szintén láttam egy rókát, de ezt már jóval távolabbról.                               

Az első róka

Ebben a hosszan elnyúló völgy aljában egy dzsindzsás patakágy húzódott végig, és mivel nem volt kedvem körbekerülni, keresztülvágtam rajta. Nyakig bogáncsos lettem, de megúsztam a kerülést. Később komolyan keresni kellett a járható irányt a Szabóhegy felé, mert a Google Earth-ön kinézett ösvény, egész egyszerűen elfogyott a lábam alól. Némi dzsungelharc árán végre elértem a -tet, majd néhány lépés után az útszéli feszületet. (Gckvas-2)

Szabóhegyi képek

A Szabóhegyen, egy hangulatos présház padján ebédeltem, a langy meleg napsütésben. Szüret után jártunk már, és a szőlő pirosodó levelei csodálatosan színesre varázsolták a tájat. Leballagtam a Gckvas-1 geoládáig a kávási tájház kiállításhoz. Két régi ház van hagyományosan berendezve, melléképületekkel együtt. Pihenéshez padok, asztalok.                                          

Az ottlétem fél órája alatt egy teremtett lélekkel nem találkoztam, senki meg nem kérdezte mit keresek ott, pedig minden nyitva, minden megnézhető volt. Nem hiszem, hogy bárkiben is felébredne a gondolat, hogy valamit elvigyen!
    Bár nagyon hangulatos volt a házaknál, hamarosan már a falu túloldalán a Zsimba-hegyre kapaszkodtam. A hegy tetejénél megszűnt a présházas, szőlős táj, és a tervem szerint kelet felé igyekeztem lejutni a völgybe. De az ösvény egyre inkább délre fordult, és szintben haladt a hegyoldalon. Végül elhagytam az ösvényt, és egy alig járható úton leereszkedtem a völgybe. Kár volt! Először: lefelé egy indában jól megrántottam a jobb bokám. Másodszor: Itthon a nagy monitoron már jól látható, hogy az ösvény még jobb lett volna nekem a kápolna felé. Harmadszor: Egy szinte járhatatlan, vizenyős völgybe kerültem, alig találva az utat. Keserves keresgélések végén rátaláltam a sűrű fenyves szélén vezető ösvényre. Ez már kivezetett az aszfaltos útig. A fenyves oldalában nézegettem szálláshelyet, mert már esteledett. Közben találtam egy igazi, mesebeli piros gombát, fehér pöttyökkel. A mesekönyvekben ilyenek a gombák.

A mesebeli GOMBA

Szt Mihály templom

Aztán kiértem a templomhoz. Nagyon látványos, szépen felújított templom. Különösen szépen mutatott a sárguló levelű hatalmas fák védelmében, a lenyugvó nap fényében. Mi mindent láthatott élete folyamán már ez a templom? Vajon hogy nézett ki a régen itt lévő falu? Ilyen, és hasonló gondolatok zakatoltak a fejemben, miközben megkerestem a közeli Gcszmt ládát. Kicsit megpihentem, aztán siettem vissza a kinézett táborhelyhez, a sűrű fenyvesbe. Kellemes helyem volt, puha talajjal, bár az első percben sikerült összekennem magam gyantával. Jól beöltöztem éjszakára, de így sem volt melegem. Kifejezetten hideg éjszakám volt. Ezen a napon 21 km-t gyalogoltam.                                                                                                                                                 

2008. 10. 06. hétfő                Reggeli után frissen vágtam neki az útnak. Még visszamentem a kápolnához megnézni a reggeli fényviszonyokban is, aztán nekivágtam az útnak Zalaszentmihályfa felé. Gyönyörű verőfényes reggel volt. A faluban nem találtam boltot, pedig kellett volna vásárolnom már. A nagyút közelében feltűnt balra a domboldalon a Szt. Ilona kápolna. Szinte toronyiránt, a kukoricáson keresztül közelítettem meg. Track log

Szt Ilona kápolna

Van néhány sír a közelében. Tragédiák csendes tanújelei. Megrendültem az egyiken: 1945-ben a harcokban halt meg két fiú, még abban az évben az édesanyjuk, gondolom bánatában. Az apjuk még hét évet élt ezután. Csendes, békés környezetben alusszák végső álmukat.                                                    

Leballagtam az országútra, majd a hídon át hamar ismét befordultam a szántóföld felé. Aránylag hosszan gyalogoltam a szántások között. Babosdöbréte határában megkérdeztem egy nénit, hol van a közért, és nyitva van-e. -Persze, nyitva van, és a falu túloldalán, a templom közelében találom. –mondta. A templomot tudtam hol van, mert eredetileg úgy terveztem, hogy vasárnap itt megyek misére. Átballagtam hát a falun, és persze fél órája zárt be a bolt. Tartoztam az ördögnek ezzel az úttal. Közben még az eső is elkezdett szemetelni. De legalább megnéztem, hogy du. mikor lesz nyitva, mert fogom érinteni a falunak ezt a végét a TV toronytól visszafelé. Diót eszegetve ismét átsétáltam hát a falun a mezőhöz, és ott folytattam, ahol abbahagytam. Hamarosan egy hangulatos völgybe jutottam, ahol a dús növényzet már színesedett, az út mentén egy magasles állt, és összességében volt egy varázslatos hangulata. Később lankás dombok lábánál haladtam, Zalaegerszeg szélső házaiig. Innen erős emelkedővel vezetett fel az út a bazitai TV toronyhoz. Jól kimelegedtem a közben ismét napos időben. A torony mellett túlmenve igyekeztem az Azáleás-völgy felé. Ebbe az egyedi mikroklímájú, hűvös és párás völgybe a múlt században kísérleti jelleggel telepítettek egzotikus növényeket. A növények megmaradtak, ez adja a völgy arborétum hangulatát.                                                                                                                                                                                       

Azáleás-völgy

Ciklámen


A pihenő padoknál ebédeltem, a szinte már túl meleg napfényben. Csak azt sajnáltam, hogy a nyomós kutakat már elzárták. Visszafelé megkerestem az itt elrejtett Gcazal geoládát, és virtusból, toronyiránt felmentem a meredek oldalon a toronyhoz. Közben sikerül lencsevégre kapnom egy védett erdei cikláment is.
Fent a toronytól még megkerestem a szememmel az aznapi utam végcélját, a távoli Kandikó geodéziai tornyot.
Szántóföldek szélén, szintúton haladtam a cél felé. Egy ősszel szokatlanul élénk zöld mező peremén hamar elértem Babosdöbrétét, ma már másodszorra. Most már minden rendben volt, vettem zsömlét a boltban, vizet a kútnál, és folytattam az utamat. A falu széli hangulatos tónál megzavartam egy szürke gémet, de úgy meglepődtem, hogy nem tudtam lefényképezni. Innen az út erős emelkedőbe kezd a mentén. Szőlőhegyen, mélyutakon, hangulatos présházak között haladtam. Aszalódott szilvát, diót eszegettem, és nagyon élveztem a környéket.

A dombtetőn éppen egy kis kápolnát építenek, a présházak gondozottak, rendezettek. Elég sokáig tartott a csoda, és mire kiértem, már szinte a Kandikó lábánál voltam. Nagyon hangulatos szerpentines aszfaltúton kellett még egy kicsit kapaszkodni, és a szántáson át el is értem a tornyot. Kicsit kínlódtam az új GPS-em magasságmérőjével,                                        

Dobronhegyi szölős

mert valahogy idiótaságokat mutatott. Hiába állítottam be a TV toronynál a tuti magasságot, itt kb. 30m eltérést jelzett. (itthon derült ki, hogy a pihenőknél, a ki-be kapcsolásnál elállítódik az előző érték.) Azért a torony magasságát 15 m-nek mérte, ami reális. Fentről a dimbes-dombos tájhoz illő, szép panoráma nyílott. Elidőztem a szemlélődéssel, hiszen valahol itt terveztem az éjszakai táboromat, amit meg is találtam a közeli Gckdko ládánál, egy akácosban. Gondosan kipucoltam a terepet, és sátorverés után, még egy kis mosdásra is jutott időm.                                                                                                                                                                                     

Kilátás a Kandikóról

A torony a rejtéstől

Az előző estével ellentétben, maximális volt a térerő, így még Klárival is tudtam beszélni. Boldogan újságolta, hogy szép napos időt jósolnak, és jó éjszakát kívánt. Még leápoltam a jobb bokám, ami kissé fájt a tegnapi rándulás miatt. Ez az éjszaka jelentősen langyosabb volt mint a tegnapi, csakhogy hajnalban szemetelő esőre lettem figyelmes. Ezen a napon 23 km-t haladtam.                                            

2008. 10. 07. kedd              A hajnali szemetelő esőt csak konstatáltam félálomban, de megijeszteni nem tudott, és még a sátor sem lett vizes tőle. Még a napfelkeltét is lehetett látni, igaz a felhők alatti keskeny résen át. Reggeli és pakolás után már kirámoltam mindent a sátorból, amikor elkezdett esni. Nem nagyon, de kitartóan. Vissza mindent és be a sátorba. Jó két órát pihengettem, és közben megfogadtam, hogy nem hallgatom meg máskor Klári jóslatát. Háromnegyedkor eldöntöttem, hogy 10-kor elkezdek pakolni, ha esik is.

Szerencsémre pont elállt, de így is 10:30 volt mire el tudtam indulni. Sár nem volt, és az esőtől friss, völgy felé vezető út romantikáját különösen emelte, a pasztelles színekben mutatkozott táj. Lefelé haladva szépen látszott az utam folytatása a távolban. Lent a völgyben egy vizenyős gázlón átvágtam a patakmedren, majd művelt legelők szélén haladtam tovább. Track log           

Völgymenet, eső utáni pasztel szinekkel

Később az út kicsit eltérített, felvezetet volna Milejszegre, ezért levágva a kitérőt visszatértem a patak mellé. Jó 1 km-t gyalogoltam szinte egyenesen, mire elértem a falu alsó végét. Itt, ősszel ritkán található gyümölcsöt eszegettem, egy kerítésen átterjedő málnabokorról. Nem is tagadom, nem nagyon tudtam visszatartani magam.                                                                                                                 

Málnázás Milejszegen

Hatalmas, dús levű, ízletes szemek volta. Csak a legérettebbeket szedtem le, de még így is bőven jóllaktam. A vízműveknél kezdődött egy dús növényzetű, nedvesebb völgyút, mely egészen Pálfiszeg domblábáig tartott. Néhol komoly tócsákkal kellett megküzdenem. Aztán a domboldalban vége szakadt a vizenyőnek, és erős emelkedéssel felbaktattam Pálfiszegre.             

A hosszan elnyúló faluban láttam azt az érdekes templomot, melynek tornyán két jelkép is van, egy katolikus kereszt, és egy zsidócsillag. A bejárata is kettős, az egyik felett kereszt, a másik felett semmi. Megfordult a fejemben a gondolat, csak nem békésen osztoznak a templom épületén a két felekezet tagjai? Végül is miért ne…


Milejszeg, és a végén mint felkiáltójel, a templom


    Már elhagyva a falut megtaláltam azt a pontot, ahonnan Milejszeg panorámáját így jellemzi az „…és még egymillió lépés” c. film narrátora:  „A két magasabb dombvonulat közötti völgybe benyúló alacsonyabb dombháton, a fák alá simuló házak sora, és a végén, mint fehér felkiáltójel, a templomtorony.”
    Itt ebédeltem, mert a látvány valóban lenyűgöző. Ráadásként az eget habos fehér felhők csipkéi díszítették. Úgy elvarázsolt a táj, hogy kicsit később majdnem elfelejtettem letérni, Csonkahegyhát felé. Aztán korrigáltam, és a kertek alján átsétáltam a faluba. Szó szerint a kertek alján, mert egy magánház udvarába érkeztem. Szerencsére nyitva volt a kapu, így magyarázkodás nélkül kijutottam az utcára.

Átmentem a főtéren és kifelé menet különös csodát fedeztem fel. Megtaláltam, szerintem kis hazánk egyetlen, és kimagasló „gics múzeumát”. Itt őrzi Salamon János többek között a vasba öntött kohász szobrát, néhány meghatározhatatlan funkciójú guruló szerkezetét, sőt: az utolsó harcoló német katonát is (mivel kicsit alacsony, székre állítva). :-)

Giccspalota harcoló német katonával

     A falu szélén ért a következő meglepetés: az elképzelt letérésnél, egy lovas karám volt, út sehol. Sebaj, átbújtam a karám alatt és átsétáltam a lovak között. Egy széles szántás peremén jutottam a völgy alján lévő üde zöld rétre. Egy pici kavarodást követően rátaláltam a folytatásra. Ebben a ligetes erdőben fedeztem fel a mellkasomig érő hangyabolyt. Ezen a ponton kanyarodtam fel a domb irányába egy elég rosszul járható ösvényen, pedig később felfedeztem, hogy eggyel-kettővel tovább, sokkal jobb és szebb út lett volna. Sebaj… Egy hatalmas mező felső szélére értem, aminek a túloldala már majdnem Kustánszeg széléig ér. Innen fentről is, aztán lentről is impozáns látványt nyújtott. Átérve rajta, egy rövid „aszfaltozással” el is értem a Vénusz vendéglői bélyegző helyet. Készséggel adták a bélyegzőt, amit egy üres lapra nyomtam, gondolván, hogy majd beragasztom a füzetbe, majd kedvesen kínáltak valami innivalóval. Nagy volt a csábítás, de ha én ott megállok, aznap már nem mentem volna tovább. Pedig muszáj volt behozni a reggeli késlekedést.
    A terveimtől eltérően követve a -t bementem a faluba, elemózsiás készletemet feltölteni. Szerencsésen volt is nyitott bolt, és nyomóskút nem lévén a faluban, vizet is itt kértem. Megnehezült zsákommal a temető mellett távoztam és szívtam magamba a jellegzetes göcseji táj szépségét. Nem bántam, hogy nem a rövidebb, de a falut elkerülő dzsindzsás völgyet választottam. Egyrészt nagyon hangulatos volt a falu kár lett volna kihagyni, másrészt kicsit elegem volt már a bizonytalan, ismeretlen bozótharcból. Elértem az olajkutat a völgyben, és érdeklődve figyeltem a működését. Innen már nem sok kellett a régi malom kulcsosházig.

Malom kulcsosház Kislengyelen

Itt is lehetett volna bélyegezni, de mivel nem volt itt senki, és a bélyegzőt sem találtam, hát készítettem egy képet magamról a ház előtt. Jólesett kicsit pihenni, de sokáig nem lehetett. Félelmetes népek lakták a falu szélét, amerre vitt az utam. Egy kis kutya pedig a szokottnál is szemtelenebbül csaholt a sarkamban.                                               

Igyekeztem is kifelé, már csak a harangláb fényképezésével próbálkoztam, de a villanydrótok, és az ellenfény miatt sikertelenül. Rövid kapaszkodó után felértem a dombra és egy éles jobbkanyar után a présházas Kandikóra értem. Egy elvadult szőlősben találtam utamon először szőlő gyümölcsöt, mégpedig fantasztikusan jó ízű Otellót. Lemenőben volt már a nap, ezért itt kerestem táborhelyet magamnak a dombtető mögött, egy kicsi völgyben. Ideális hangulatú hely volt. A gyors sátorverés után hamar besötétedett, így szinte sötétben ápoltam le a lábamat majd beszéltem Klárival. Ma csak 19 km-t haladtam. Bevettem néhány gyógyszert, mert úgy éreztem, hogy sikerült túlzásba vinnem a szőlőevést. De szerencsére nem lett semmi baj.

Kicsit hűvösebb éjszaka volt mint az előző, viszont meg sem közelítette az elsőt. Hajnalban ki kellett mennem, és ennek kapcsán megcsodáltam a szikrázó csillagokat. Ősz lévén már szépen látszott az Orion, jól megfigyelhető volt a Göncöl, a Sarkcsillag, a Tejút. Még visszabújtam lapulni egy kicsit, bár korai ébredést terveztem.                     

Tündöklő alkony



2008. 10. 08. szerda       Korán keltem, amennyire csak tudtam, már a derengésben elkezdtem reggelizni, hogy mikor végre lehet látni, érdemben pakoljak. Mire kiértem az útra, csurom vizes lett a bakancsom a párás fűtől. Cserébe viszont csodálatos, napfényes, kicsit ködös reggel fogadott. Még a magamfajta elvetemült sátorlakó is ritkán él át ilyen különlegesen felemelő hajnalokat. Track log

Hajnal ellenfényben

A titokzatos út

Eddig nekem is csak egyszer volt hasonlóban részem, igaz az is egy késő őszi utamon, Somogyban. De a sok szöveg helyett beszéljenek inkább a képek:

Elhagyott vadászmezők

Csodálatos, ragyogó reggel

Pusztulóban is szép cseresznyefa

Magányos fa a hegyen


   Hamarosan elértem Kereseszeg első házait, és itt ért a meglepetés. Igaz, nem vártam egy nyüzsgő falut, de azért ez már egy kicsit túlzás. A főutcán dús fű burjánzik, a legközelebbi aszfaltos úttól még gyalog is elég keserves bejönni. Pedig élő házak, kaszált rétek övezik. Nem idegbajosak erre az emberek, az biztos! Elhagyva a szimpatikus kis települést egy lovarda mellett értem le az országútra. Úgy terveztem, hogy itt a Sólik felé levágom a barabásszegi kerülőt, de erősen elgondolkodtam rajta tartva a vizes bozóttól. De felvéve a lábszárvédőmet, és látva az elfogadható minőségű utat mégis belevágtam. Jól tettem. Először hangulatos réteken (vaddisznó túrta úton), majd az emelkedőtől szép szálfaerdőben kapaszkodtam. Egy mély árok mentén értem fel a fennsíkra. Éppen egy útmenti farakás mögé.

Fénysugarak

Alig tudtam átbotorkálni rajta. Innen végeláthatatlan hosszan szántások mentén kutyagoltam, csak a Győrfiszeg előtti öreg bükkös dobta fel a hangulatomat. Győrfiszegtől Petrikeresztúrig tartó völgybe, majd egészen a Pató-hegy lábáig aszfaltos úton bandukoltam. Mire vége lett az aszfaltnak, le is tereltek az útról a jelzések. Favágók dolgoztak erre, szépen ritkították a túlburjánzott erdőt.

Járatlan ösvényen, egy árok mellett hamar felértem a mesebeli Pató-hegyre. Itt láttam csak, hogy az árokban lévő mélyút is ide vezetett. Kedves présházak között, egy asztalnál ebédeltem, és pihentem egy kicsit. Lejjebb szelídgesztenyét szedtem egy dúsan termő fa alól. Erre láttam először azt a terepjáró teherautót, amiről akkor még azt gondoltam, hogy valamilyen őrző–védő szolgálat járőre. Mikor kiértem az erdőből, a átterelt egy vadkerítésen egy hatalmas kukoricásba.

Nem a legfelemelőbb szakasz volt ez, a jobbról-balról fölém magasodó kukorica fal között, kidöntött szárakon, csöveken kutyagolni. És itt is jött-ment a terepjáró. A szántó végén pedig van egy kis módosítás a kéktúra úton, ami miatt egy 50 m-t vissza kellett mennem. Az ellenkező irányból ez akár 1 km is lehet. Közben kiderül, hogy valamilyen geodéziai méréseket végeznek a faluban és közelében, és a mérőszondákat ellenőrző teherautók járják a környéket.                          

Ösvény a kukorica tengerben

Zalatárnokon megcsodáltam egy hatalmas fát a falu közepén, bélyegeztettem a Hangulat kocsmában, és kifelé menet szilvát eszegettem. A terveimtől eltérően az unalmas országúton vergődtem át Szentkozmadomjára, mert szorított az idő a vasút indulásáig. Megcsodáltam a szép temető kápolnát, és azt a fenyőt, amelynek három törzse van embermagasságtól. Apró kerülővel megkerestem a Gcgyep geoládát, amit nem is kellett keresni. A rejtek közelében az ösvényen hevert. Biztosan kicsúszott a rejtekadó gyökerek közül. Gondosan visszarejtettem, és reméltem, hogy a megfelelő gyökerek közé raktam. Legfeljebb fordul a kocka, és a rejtő fogja keresni a saját ládáját. :-) Ezzel a kitérővel sikeresen kivédtem a túratársak által emlegetett dzsungelharcot, a falu széli akácosban.
Most már határozottan igyekeztem a vasúthoz.

Istáló ... versenyló

Távolból megcsodáltam az innen jól látszó, Rádiháza mögötti Öreg-hegyen álló kápolnát, a közelben pedig az istállóból éppen kiszállingózó pompás versenylovakat. Gondosan rendbentartott lovarda ez, a főbejárata szépen parkosított. A völgybe vezető úton ismét megkapott az ősz szépséges hangulata, látva a levelüket hullató színes fákat.                                  

Időben megérkeztem a megállóba, és még egy fényképet is készítettem magamról, bélyegzés gyanánt. A közelben egy tehéncsorda legelt, hangulatos keretet adva a kirándulás befejezéséhez. A vonat késett egy kicsit, így még szusszanásra is volt időm.

Rádiházai megállónál

Aztán rendben megérkeztem Zalaegerszegre, a kocsimat érintetlenül találtam. Kicsit nehezen indult ugyan, de aztán nyugodt, békés úttal hazaautóztam. Erre a napra 20 km jutott. Nagyon kellemes kirándulás volt ez, ritkán sikerül így ráhangolódni. Az új GPS-em kiválóan vizsgázott. Sokkal kezelhetőbb, olvashatóbb, mint a régi, egész úton egyszer sem szakadt le a holdakról. Az erre a szakaszra írt 39 km-t sikerült 84-re növelni a kacskaringókkal, de kár lett volna bármit is kihagyni belőle. Nekem személyesen jobban tetszett a szabdalt dombjaival, mint a zártabb domborzatú, nagyhírű Őrség.