3.sz.
túra A Göcsej
Zalalövő
v.áll. - Rádiháza v.m.
2008.
10. 05. vasárnap Idén nagyon hirtelen lett a kánikulából
hideg. Szeptember elején még 35 fokok voltak, aztán egy hidegfront
utáni héten, már talajmenti fagyokat emlegettek. Kicsit megijedtem,
hogy nem lesz alkalom a szokásos őszi utamat lejárni, azonban „nem
olyan forrón eszik a kását…”.
Szombaton még esős idő volt, de
vasárnapra már szép,
napfényeset ígértek. Zalaegerszegről 7 órakor indult a vonatom
Zalalövőre. Bizony hajnali 3:30-kor szakadó esőben, már úton
voltam az autóval. Martonvásárnál elállt az eső, és hangulatos volt a
csillagos ég alatt, kisforgalmú utakon vezetni. Jól segített az új
GPS-em is, és bár egy kicsit elkevertem magam Zalaegerszegen, időben
odaértem az indulásra. A vonatút alatt kelt fel a nap ragyogva, és a
jókedvemet csak az otthonfelejtett igazolófüzetem borzolta.
Zalalövőn a
pénztár, vasárnap reggel
lévén zárva volt, ezért egy fényképpel oldottam meg az első bélyegzés
problémáját. Kifejezetten hideg volt, abból a csípős fajtából. Nem is
sokat vacakoltam, hanem nekivágtam az útnak. Már a kivezetésnél
letértem a
-ről, mert egy komolyabb barangolást terveztem a göcseji
tájakon. A Zala folyása mentén a
-on, Salomvár felé mentem a dombok lábánál. A Malom Panzió impozáns
épülete mellett, szikrázó napsütésben baktattam az üde
réten. Tanyák, legelő tehenek, magaslesek mellett, egy gázlón át
értem ki a Budafa felé menő aszfaltos útra. Eddig már eldöntöttem,
hogy egy kis kerülővel ellátogatok a Malom-tanyára is. A Zala
híd után egy kicsit unalmasabb szakasz következett a vasúti
töltés oldalában, aztán hamarosan elértem a tanyát.
|
|
Két kutya kötelező ugatással fogadott, de hamar
megbarátkoztunk. Az épület nagyon hangulatos, élveztem a békés
nyugalmat. Még megkerestem a Gcmata virtuális
ládát, beszélgettem
néhány szót a ház asszonyával, de a szívélyes invitálása ellenére
hamar folytattam utamat, egy őszi kikericses réten. Salomvárig sík
vidéken, utána már dombokon haladtam. Ez a „toronyiránt
úttervezés” nem mindig tökéletes.
Sajnos a műholdképen nem
túl jól lehet felismerni az ösvények vonalvezetését az erdőkben.
Sokszor
megesik, hogy elfogy az út a lábam alól. Itt is fel kellett mennem egy
kicsit a dombra, de ennek köszönhetően találkoztam egy rókával. Olyan
elmélyülten vadászott, hogy nem vette észre, hogy fényképezem. Egész
komolyan meg tudtam közelíteni. Kicsit később, egy rét (völgy),
túloldalán szintén láttam egy rókát, de ezt már jóval távolabbról.
|
|
Ebben a hosszan elnyúló völgy aljában
egy dzsindzsás patakágy húzódott végig, és mivel nem volt kedvem
körbekerülni, keresztülvágtam rajta. Nyakig bogáncsos
lettem, de megúsztam a kerülést. Később komolyan keresni kellett
a járható irányt a Szabóhegy felé, mert a Google Earth-ön
kinézett ösvény, egész egyszerűen elfogyott a lábam alól. Némi
dzsungelharc árán végre elértem a -tet,
majd néhány lépés után az útszéli feszületet. (Gckvas-2)
|
A Szabóhegyen, egy hangulatos présház
padján ebédeltem, a langy meleg napsütésben. Szüret után jártunk már,
és a szőlő pirosodó levelei csodálatosan színesre varázsolták a tájat.
Leballagtam a Gckvas-1
geoládáig a kávási tájház kiállításhoz. Két régi
ház van hagyományosan berendezve, melléképületekkel együtt. Pihenéshez
padok, asztalok.
|
Az ottlétem fél
órája alatt egy teremtett lélekkel nem
találkoztam, senki meg nem kérdezte mit keresek ott, pedig minden
nyitva, minden megnézhető volt. Nem hiszem, hogy bárkiben is
felébredne a gondolat, hogy valamit elvigyen!
Bár nagyon hangulatos volt a
házaknál, hamarosan már a
falu túloldalán a Zsimba-hegyre kapaszkodtam. A hegy tetejénél
megszűnt a présházas, szőlős táj, és a tervem szerint kelet felé
igyekeztem lejutni a völgybe. De az ösvény egyre inkább
délre fordult, és szintben haladt a hegyoldalon. Végül elhagytam
az ösvényt, és egy alig járható úton leereszkedtem a völgybe.
Kár volt! Először: lefelé egy indában jól megrántottam a jobb
bokám. Másodszor: Itthon a nagy monitoron már jól látható, hogy az
ösvény még jobb lett volna nekem a kápolna felé. Harmadszor: Egy
szinte járhatatlan, vizenyős völgybe kerültem, alig találva
az utat. Keserves keresgélések végén rátaláltam a sűrű fenyves szélén
vezető ösvényre. Ez már kivezetett az aszfaltos útig. A fenyves
oldalában nézegettem szálláshelyet, mert már esteledett. Közben
találtam egy igazi, mesebeli piros gombát, fehér pöttyökkel.
A mesekönyvekben ilyenek a gombák.
|
|
Aztán kiértem
a templomhoz. Nagyon látványos, szépen
felújított templom. Különösen szépen mutatott a
sárguló levelű hatalmas fák védelmében, a lenyugvó nap fényében. Mi
mindent láthatott élete folyamán már ez a templom? Vajon hogy nézett
ki a régen itt lévő falu? Ilyen, és hasonló gondolatok zakatoltak a
fejemben, miközben megkerestem a közeli Gcszmt ládát.
Kicsit megpihentem, aztán siettem vissza a kinézett táborhelyhez, a
sűrű fenyvesbe. Kellemes helyem volt, puha talajjal, bár az első
percben sikerült összekennem magam gyantával. Jól
beöltöztem éjszakára, de így sem volt melegem. Kifejezetten
hideg éjszakám volt. Ezen a napon 21 km-t gyalogoltam.
2008.
10. 06. hétfő
Reggeli után frissen vágtam neki az útnak. Még visszamentem a
kápolnához megnézni a reggeli fényviszonyokban is, aztán nekivágtam
az útnak Zalaszentmihályfa felé. Gyönyörű verőfényes reggel
volt. A faluban nem találtam boltot, pedig kellett volna vásárolnom
már. A nagyút közelében feltűnt balra a domboldalon a Szt. Ilona
kápolna. Szinte toronyiránt, a kukoricáson keresztül
közelítettem meg.
|
Van néhány sír a közelében. Tragédiák
csendes tanújelei. Megrendültem az egyiken: 1945-ben a harcokban halt
meg két fiú, még abban az évben az édesanyjuk, gondolom bánatában. Az
apjuk még hét évet élt ezután. Csendes, békés környezetben alusszák
végső álmukat.
|
Leballagtam az
országútra, majd a hídon át
hamar ismét befordultam a szántóföld felé. Aránylag hosszan
gyalogoltam a szántások között. Babosdöbréte határában
megkérdeztem egy nénit, hol van a közért, és nyitva van-e.
-Persze, nyitva van, és a falu túloldalán, a templom közelében
találom. –mondta. A templomot tudtam hol van, mert eredetileg
úgy terveztem, hogy vasárnap itt megyek misére. Átballagtam hát a
falun, és persze fél órája zárt be a bolt. Tartoztam az ördögnek
ezzel az úttal. Közben még az eső is elkezdett szemetelni. De
legalább megnéztem, hogy du. mikor lesz nyitva, mert fogom érinteni a
falunak ezt a végét a TV toronytól visszafelé. Diót eszegetve ismét
átsétáltam hát a falun a mezőhöz, és ott folytattam, ahol
abbahagytam. Hamarosan egy hangulatos völgybe jutottam, ahol a
dús növényzet már színesedett, az út mentén egy magasles állt,
és összességében volt egy varázslatos hangulata. Később lankás
dombok lábánál haladtam, Zalaegerszeg szélső házaiig. Innen erős
emelkedővel vezetett fel az út a bazitai TV toronyhoz. Jól
kimelegedtem a közben ismét napos időben. A torony mellett
túlmenve igyekeztem az Azáleás-völgy felé. Ebbe az egyedi
mikroklímájú, hűvös és párás völgybe a múlt században
kísérleti jelleggel telepítettek egzotikus növényeket. A növények
megmaradtak, ez adja a völgy arborétum hangulatát.
|
|
A pihenő padoknál ebédeltem, a szinte már
túl meleg napfényben. Csak azt sajnáltam, hogy a nyomós kutakat már
elzárták. Visszafelé megkerestem az itt elrejtett Gcazal geoládát, és
virtusból, toronyiránt felmentem a meredek oldalon a toronyhoz.
Közben sikerül lencsevégre kapnom egy védett erdei
cikláment is.
Fent a toronytól még megkerestem a szememmel az aznapi
utam végcélját, a távoli Kandikó geodéziai tornyot.
Szántóföldek szélén,
szintúton
haladtam a cél felé. Egy ősszel szokatlanul élénk zöld mező
peremén hamar elértem Babosdöbrétét, ma már másodszorra. Most már
minden rendben volt, vettem zsömlét a boltban, vizet
a kútnál, és folytattam az utamat. A falu széli hangulatos tónál
megzavartam egy szürke gémet, de úgy meglepődtem, hogy nem
tudtam lefényképezni. Innen az út erős emelkedőbe kezd a
mentén. Szőlőhegyen, mélyutakon, hangulatos présházak között
haladtam. Aszalódott szilvát, diót eszegettem, és nagyon élveztem a
környéket.
A dombtetőn éppen egy kis kápolnát
építenek, a présházak gondozottak, rendezettek. Elég sokáig tartott a
csoda, és mire kiértem, már szinte a Kandikó lábánál voltam. Nagyon
hangulatos szerpentines aszfaltúton kellett még egy kicsit kapaszkodni,
és a szántáson át el is értem a tornyot. Kicsit kínlódtam az új GPS-em
magasságmérőjével,
|
|
mert valahogy idiótaságokat mutatott. Hiába állítottam
be a TV toronynál a tuti magasságot, itt kb. 30m eltérést jelzett.
(itthon derült ki, hogy a pihenőknél, a ki-be kapcsolásnál
elállítódik az előző érték.) Azért a torony magasságát 15 m-nek
mérte, ami reális. Fentről a dimbes-dombos tájhoz illő, szép panoráma
nyílott. Elidőztem a szemlélődéssel, hiszen valahol itt terveztem az
éjszakai táboromat, amit meg is találtam a közeli Gckdko
ládánál, egy akácosban. Gondosan kipucoltam a terepet, és sátorverés
után, még egy kis mosdásra is jutott időm.
Az előző estével ellentétben, maximális volt a térerő,
így még Klárival is tudtam beszélni. Boldogan újságolta, hogy szép
napos időt jósolnak, és jó éjszakát kívánt. Még leápoltam a jobb
bokám, ami kissé fájt a tegnapi rándulás miatt. Ez az éjszaka
jelentősen langyosabb volt mint a tegnapi, csakhogy hajnalban
szemetelő esőre lettem figyelmes. Ezen a napon 23 km-t haladtam.
2008. 10. 07.
kedd
A hajnali
szemetelő esőt csak konstatáltam félálomban, de megijeszteni nem
tudott, és még a sátor sem lett vizes tőle. Még a napfelkeltét is
lehetett látni, igaz a felhők alatti keskeny résen át. Reggeli és
pakolás után már kirámoltam mindent a sátorból, amikor elkezdett
esni. Nem nagyon, de kitartóan. Vissza mindent és be a sátorba. Jó
két órát pihengettem, és közben megfogadtam, hogy nem hallgatom
meg máskor Klári jóslatát. Háromnegyedkor eldöntöttem, hogy
10-kor elkezdek pakolni, ha esik is.
Szerencsémre pont elállt, de így is 10:30
volt mire el tudtam indulni. Sár nem volt, és az esőtől friss, völgy
felé vezető út romantikáját különösen emelte, a pasztelles színekben
mutatkozott táj. Lefelé haladva szépen látszott az utam folytatása a
távolban. Lent a völgyben egy vizenyős gázlón átvágtam a patakmedren,
majd művelt legelők szélén haladtam tovább.
|
|
Később az út kicsit eltérített, felvezetet volna
Milejszegre, ezért levágva a kitérőt visszatértem a patak mellé. Jó 1
km-t gyalogoltam szinte egyenesen, mire elértem a falu alsó végét.
Itt, ősszel ritkán található gyümölcsöt eszegettem,
egy kerítésen átterjedő málnabokorról. Nem is tagadom, nem nagyon
tudtam visszatartani magam.
|
Hatalmas, dús levű,
ízletes szemek volta. Csak a legérettebbeket szedtem le, de még így is
bőven jóllaktam. A vízműveknél kezdődött egy dús növényzetű, nedvesebb
völgyút, mely egészen Pálfiszeg domblábáig tartott. Néhol komoly
tócsákkal kellett megküzdenem. Aztán a domboldalban vége szakadt a
vizenyőnek, és erős emelkedéssel felbaktattam
Pálfiszegre.
|
A hosszan
elnyúló faluban láttam azt az érdekes templomot, melynek tornyán két
jelkép is van, egy katolikus kereszt, és egy zsidócsillag. A bejárata
is kettős, az egyik felett kereszt, a másik felett semmi. Megfordult
a fejemben a gondolat, csak nem békésen osztoznak a templom épületén
a két felekezet tagjai? Végül is miért ne…
|
Már elhagyva a
falut megtaláltam azt a pontot, ahonnan
Milejszeg panorámáját így jellemzi az „…és még egymillió
lépés” c. film narrátora: „A két
magasabb dombvonulat közötti völgybe benyúló
alacsonyabb dombháton, a fák alá simuló házak sora, és a végén, mint
fehér felkiáltójel, a templomtorony.”
Itt ebédeltem, mert a
látvány
valóban
lenyűgöző. Ráadásként az eget habos fehér felhők csipkéi
díszítették. Úgy
elvarázsolt a táj, hogy kicsit később
majdnem elfelejtettem letérni, Csonkahegyhát felé. Aztán korrigáltam,
és a kertek alján átsétáltam a faluba. Szó szerint a kertek alján,
mert egy magánház udvarába érkeztem. Szerencsére nyitva volt a kapu,
így magyarázkodás nélkül kijutottam az utcára.
Átmentem a főtéren és kifelé menet
különös csodát fedeztem fel. Megtaláltam, szerintem kis hazánk
egyetlen, és kimagasló „gics múzeumát”. Itt őrzi Salamon János többek
között a vasba öntött kohász szobrát, néhány meghatározhatatlan
funkciójú guruló szerkezetét, sőt: az utolsó harcoló német katonát is
(mivel kicsit alacsony, székre állítva). :-)
|
|
A falu szélén
ért a következő
meglepetés: az elképzelt letérésnél, egy lovas karám volt, út sehol.
Sebaj, átbújtam a karám alatt és átsétáltam a lovak között.
Egy széles szántás peremén jutottam a völgy alján lévő üde
zöld rétre. Egy pici kavarodást követően rátaláltam a
folytatásra. Ebben a ligetes erdőben fedeztem fel a mellkasomig érő
hangyabolyt. Ezen a ponton kanyarodtam fel a domb irányába egy elég
rosszul járható ösvényen, pedig később felfedeztem, hogy
eggyel-kettővel tovább, sokkal jobb és szebb út lett volna. Sebaj…
Egy hatalmas mező felső szélére értem, aminek a túloldala már majdnem
Kustánszeg széléig ér. Innen fentről is, aztán lentről is impozáns
látványt nyújtott. Átérve rajta, egy rövid „aszfaltozással”
el is értem a Vénusz vendéglői bélyegző helyet. Készséggel adták a
bélyegzőt,
amit egy üres lapra nyomtam, gondolván, hogy majd
beragasztom a füzetbe, majd kedvesen kínáltak valami
innivalóval. Nagy volt a csábítás, de ha én ott megállok, aznap már
nem mentem volna tovább. Pedig muszáj volt behozni a reggeli
késlekedést.
A terveimtől eltérően
követve a
-t bementem a faluba, elemózsiás készletemet feltölteni.
Szerencsésen volt is nyitott bolt, és nyomóskút nem lévén a faluban,
vizet is itt kértem. Megnehezült zsákommal a temető mellett
távoztam és szívtam magamba a jellegzetes göcseji táj szépségét.
Nem bántam, hogy nem a rövidebb, de a falut elkerülő
dzsindzsás völgyet választottam. Egyrészt nagyon hangulatos volt
a falu kár lett volna kihagyni, másrészt kicsit elegem volt már a
bizonytalan, ismeretlen bozótharcból. Elértem az olajkutat a
völgyben, és érdeklődve figyeltem a működését. Innen már
nem sok kellett a régi malom kulcsosházig.
|
Itt
is lehetett volna bélyegezni,
de mivel nem volt itt senki, és a
bélyegzőt sem találtam, hát készítettem egy képet magamról a ház előtt.
Jólesett kicsit pihenni, de sokáig nem lehetett. Félelmetes népek
lakták a falu szélét, amerre vitt az utam. Egy kis kutya pedig a
szokottnál is szemtelenebbül csaholt a sarkamban.
|
Igyekeztem is kifelé, már csak a
harangláb
fényképezésével próbálkoztam, de a villanydrótok, és az ellenfény
miatt sikertelenül. Rövid kapaszkodó után felértem a dombra
és egy éles jobbkanyar után a présházas Kandikóra értem. Egy elvadult
szőlősben találtam utamon először szőlő gyümölcsöt,
mégpedig fantasztikusan jó ízű Otellót. Lemenőben volt már a nap,
ezért itt kerestem táborhelyet magamnak a dombtető mögött,
egy kicsi völgyben. Ideális hangulatú hely volt. A gyors
sátorverés után hamar besötétedett, így szinte sötétben
ápoltam le a lábamat majd beszéltem Klárival. Ma csak 19 km-t
haladtam. Bevettem néhány gyógyszert, mert úgy éreztem, hogy sikerült
túlzásba vinnem a szőlőevést. De szerencsére nem lett semmi baj.
Kicsit hűvösebb
éjszaka volt mint az előző, viszont meg sem közelítette az elsőt.
Hajnalban ki kellett mennem, és ennek kapcsán megcsodáltam a szikrázó
csillagokat. Ősz lévén már szépen látszott az Orion, jól
megfigyelhető volt a Göncöl, a Sarkcsillag, a Tejút. Még visszabújtam
lapulni egy kicsit, bár korai ébredést terveztem.
|
|
2008.
10. 08. szerda Korán
keltem, amennyire csak tudtam, már a derengésben elkezdtem
reggelizni, hogy mikor végre lehet látni, érdemben pakoljak. Mire
kiértem az útra, csurom vizes lett a bakancsom a
párás fűtől. Cserébe viszont csodálatos, napfényes, kicsit ködös
reggel fogadott. Még a magamfajta elvetemült sátorlakó is ritkán
él át ilyen különlegesen felemelő hajnalokat.
Eddig nekem is csak egyszer volt hasonlóban részem, igaz
az is egy késő őszi utamon, Somogyban. De a sok szöveg helyett
beszéljenek inkább a képek:
Hamarosan elértem Kereseszeg
első házait,
és itt ért a meglepetés. Igaz, nem vártam egy nyüzsgő falut, de
azért ez már egy kicsit túlzás. A főutcán dús fű burjánzik, a
legközelebbi aszfaltos úttól még gyalog is elég keserves
bejönni. Pedig élő házak, kaszált rétek övezik. Nem
idegbajosak erre az emberek, az biztos! Elhagyva a szimpatikus kis
települést egy lovarda mellett értem le az országútra. Úgy
terveztem, hogy itt a Sólik felé levágom a barabásszegi kerülőt,
de erősen elgondolkodtam rajta tartva a vizes bozóttól. De felvéve a
lábszárvédőmet, és látva az elfogadható minőségű utat mégis
belevágtam. Jól tettem. Először hangulatos réteken
(vaddisznó túrta úton), majd az emelkedőtől szép szálfaerdőben
kapaszkodtam. Egy mély árok mentén értem fel a fennsíkra. Éppen egy
útmenti farakás mögé.
|
Alig tudtam
átbotorkálni rajta. Innen végeláthatatlan hosszan szántások mentén
kutyagoltam, csak a Győrfiszeg előtti öreg bükkös dobta fel a
hangulatomat. Győrfiszegtől Petrikeresztúrig tartó völgybe, majd
egészen a Pató-hegy lábáig aszfaltos úton bandukoltam. Mire vége lett
az aszfaltnak, le is tereltek az útról a jelzések. Favágók dolgoztak
erre, szépen ritkították a túlburjánzott erdőt.
|
Járatlan
ösvényen, egy árok mellett hamar felértem a mesebeli
Pató-hegyre. Itt láttam csak, hogy az árokban lévő mélyút is ide
vezetett. Kedves présházak között, egy asztalnál ebédeltem,
és pihentem egy kicsit. Lejjebb szelídgesztenyét szedtem egy dúsan
termő fa alól. Erre láttam először azt a terepjáró teherautót,
amiről akkor még azt gondoltam, hogy valamilyen őrző–védő
szolgálat járőre. Mikor kiértem az erdőből, a
átterelt egy vadkerítésen egy hatalmas kukoricásba.
Nem a legfelemelőbb szakasz volt ez, a
jobbról-balról fölém magasodó kukorica fal között, kidöntött szárakon,
csöveken kutyagolni. És itt is jött-ment a terepjáró. A szántó végén
pedig van egy kis módosítás a kéktúra úton, ami miatt egy 50 m-t vissza
kellett mennem. Az ellenkező irányból ez akár 1 km is lehet. Közben
kiderül, hogy valamilyen geodéziai méréseket végeznek a faluban
és közelében, és a
mérőszondákat ellenőrző teherautók járják a környéket.
|
|
Zalatárnokon megcsodáltam egy hatalmas
fát a falu közepén,
bélyegeztettem
a Hangulat kocsmában, és kifelé menet szilvát
eszegettem. A terveimtől eltérően az unalmas országúton vergődtem át
Szentkozmadomjára, mert szorított az idő a vasút indulásáig.
Megcsodáltam a szép temető kápolnát, és azt a fenyőt, amelynek három
törzse van embermagasságtól. Apró kerülővel megkerestem a
Gcgyep geoládát,
amit nem is kellett keresni. A rejtek közelében
az ösvényen hevert. Biztosan kicsúszott a rejtekadó gyökerek
közül. Gondosan visszarejtettem, és reméltem, hogy a
megfelelő gyökerek közé raktam. Legfeljebb fordul a kocka,
és a rejtő fogja keresni a saját ládáját. :-) Ezzel a kitérővel sikeresen
kivédtem a túratársak által emlegetett dzsungelharcot, a falu széli
akácosban.
Most már határozottan igyekeztem a vasúthoz.
|
Távolból megcsodáltam az innen jól
látszó, Rádiháza mögötti Öreg-hegyen álló kápolnát, a közelben pedig az
istállóból éppen kiszállingózó pompás versenylovakat. Gondosan
rendbentartott lovarda ez, a főbejárata szépen parkosított. A völgybe
vezető úton ismét megkapott az ősz szépséges hangulata, látva a
levelüket hullató színes fákat.
|
Időben
megérkeztem a megállóba, és még egy fényképet is készítettem magamról, bélyegzés
gyanánt. A közelben egy tehéncsorda legelt, hangulatos
keretet adva a kirándulás befejezéséhez. A vonat késett egy kicsit, így
még szusszanásra is volt időm.
|
|
Aztán rendben
megérkeztem Zalaegerszegre, a
kocsimat érintetlenül találtam. Kicsit nehezen indult ugyan, de
aztán nyugodt, békés úttal hazaautóztam. Erre a napra 20 km jutott.
Nagyon kellemes kirándulás volt ez, ritkán sikerül így
ráhangolódni. Az új GPS-em kiválóan vizsgázott. Sokkal kezelhetőbb,
olvashatóbb, mint a régi, egész úton egyszer sem szakadt le a
holdakról. Az erre a szakaszra írt 39 km-t sikerült 84-re
növelni a kacskaringókkal, de kár lett volna bármit is kihagyni
belőle. Nekem személyesen jobban tetszett a szabdalt dombjaival, mint
a zártabb domborzatú, nagyhírű Őrség.